|
|
Az utolsó erdélyi fejedelem Márton Áron-szobor Lakitelken Bővült a lakitelki Népfőiskola Szent István-kápolnája előtt a nemzeti Pantheon. Augusztus 19-én ünnepélyes szentmise keretében avatták fel Márton Áron erdélyi püspök mellszobrát, Ungor Csaba szobrászművész alkotását.
Bábel Balázs szentbeszédében a püspök rámutatott, sok a hasonlóság Jeremiás próféta és Márton Áron sorsa között. Mindketten kiálltak az isteni igazság mellett, ezért kellett nélkülözniük és szenvedniük. Mert a tan önmagában csak holt betű, melynek csak a tanúk adnak értelmet, s ha vértanúk lesznek, meg is pecsételik azt. Szent István Intelmeiből idézve kiemelte, Isten őröknek tette a főpapokat, a lelkek felvigyázóivá. Ilyen őr volt Márton Áron, aki hű maradt népe sorsához, így lett a Szent István-i gondolatok XX. századi megvalósítója. Lezsák Sándor köszöntőjében emlékeztetett, hogy II. Szilveszter pápa jóváhagyta az egyházmegyék rendszerét, így lehetett Szent István király javaslatára Kalocsa alapító püspöke a Szent Koronát hozó Asztrik, akinek mai utóda, Bábel Balázs a 91. kalocsai érsek. Hajdók István gyergyószentmiklósi főesperes kijelentette: Márton Áron Erdélyéből jöttünk, hogy jelentsük: Márton Áron Erdélye él, Márton Áron népe reménykedik, Márton Áron népe együtt van és bizakodva néz az anyaország felé. A főesperes elmondta, Márton Áron egész életében papi jelmondata szerint élt: non recuso laborem, azaz nem hátrálok meg a munkától. Fáradhatatlanul járta Erdély földjét, nagy hatású és bátor beszédeket tartott, de töretlenül dolgozott a börtönben és a házi őrizetében is. Nemhiába sóhajtották sokan temetésén, hogy meghalt az utolsó erdélyi fejedelem. Balázsi László unitárius püspökhelyettes rámutatott, Márton Áront sugárzó egyénisége felekezet felettivé tette, így lehetett mindenki főpásztora, ő volt a püspök. Puskás László görög katolikus lelkész reményét fejezte ki, hogy Romzsa Tódor után Márton Áront is hamarosan boldoggá avatják. Szabó Tamás református lelkész elmondta, a püspököt a reformátusok is mélyen tisztelik, s szobra is azt hirdeti: "aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya". Csallóközi Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője hangsúlyozta, Márton Áron a lelkiismeret apostola volt, aki példakép lehet az új nemzedékek előtt. Székelyhídi Ágoston író, az Erdélyi Szövetség elnöke kifejtette, a püspök esetében a főpapi szolgálat egyben nemzeti szolgálat is volt, így a nemzetpolitikus Márton Áron méltán tartozik a nagy erdélyi hitvallók sorába. Márton Áron - akit Illyés Gyula ember-katedrálisnak nevezett - az új évezredben hirdetheti a lakitelki szoborparkban halhatatlan társaival, Mindszenty Józseffel, Ravasz Lászlóval és Romzsa Tódorral Isten dicsőségét. (székely) Fotó: Fülöp Erika
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||