Fazekas József piarista atya hazaérkezett

1963 szeptemberében Kecskeméten a piarista gimnázium negyvenkét I. A osztályos tanulóját egy jóságos, akkor ötvenkét éves piarista levitte a rendház botanikus kertjébe. A kvadrum a kora ősz színeiben pompázott, mi pedig ámulva hallgattuk, ahogy ő a virágokról tanított. Később megtudtuk, hogy ahol akkor a Paradicsom egy darabját láthattuk, ott 1951-ben háborús törmelék és szemét éktelenkedett. Ezt a csodálatos kertet tizenkét év szívós munkájával ő telepítette. Az egyik tél végi órán láttuk, hogy a tanár úr valaminek különösen is örül. Újra levitt bennünket, s lelkesedve mondta, hogy közel a tavasz - megmutatta a nyíló tavaszi hunyort.

Amikor két évtizeddel később Hans Urs von Balthasar egyik tanulmányában azt olvastam, hogy a modern ateizmus egyik oka az ember természettől való elszakadása, megálltam, s újra megköszöntem az Úristennek, hogy a biológiát Fazekas tanár úrtól tanulhattam. Ő féltve óvott bennünket attól a gőgtől, amely megkísérti a technikai civilizációt létrehozó embert. Amikor egy-egy növényt bemutatott, mondandójához hozzáfűzte: "Ez az aszfalton nem terem." Óráin átéltük, hogy az Istennek minden teremtményére külön gondja van. Jóska bácsi is mindnek ismerte a nevét, s csóválta a fejét, ha mi eltévesztettük. Egyedül Isten a tudója, hogy személyes példájával hány tanítványában alapozta meg a természet szeretetére épülő pályaválasztást, engedtessék meg, hogy itt csak az Új Emberből is jól ismert Schmidt Egon nevét említsem meg.

Eddig a hivatás nyelvén érintkeztek

Amikor valaki belép rendünkbe, szerzetesi életéhez - védőszentje mellé - új pártfogót is választ. Fazekas tanár úr ebből a szempontból is rendalapítónk felé fordult bizalmával. Így rendi neve Kalazanci Szent Józsefről nevezett József lett. 1938-tól 1947-ig nagykanizsai iskolánkban tanított, majd 1948-ban Tatán lett kollégiumi igazgató. Iskoláink államosítása után Mosonmagyaróváron vállalt papi szolgálatot, abban a városban, ahol piarista diákéveit töltötte. 1950-ben visszakaptuk két iskolánkat, ő az elsők között érkezett Kecskemétre, ahol haláláig szolgálta az ifjúságot: tanárként, kollégiumi igazgatóként, lelkivezetőként. Több mint hatvan év után is emlékezett minden diákjára, szívén viselte sorsunkat.

Amikor harmincéves érettségi találkozóra jöttünk össze osztálytársaimmal, Jóska bácsi kórházban feküdt. Az egyik társam megkért, hogy látogassuk meg, mert fiát mindenképp szeretné bemutatni a tanár úrnak. Ezt a találkozást soha nem fogom elfelejteni: egy nagyapa sem fogadhatta volna nagyobb szeretettel unokáját, mint ahogy ott, a kórházi ágyon örült tanítványa fiának. Amíg csak mozogni tudott, lejárt a diákmisékre gyóntatni, sok-sok szenvedését is diákjaiért, azok családjaiért ajánlotta fel.

Eddig az imádság nyelvén érintkeztek

Cassiodorus szerint: "Amikor valaki az Úr műveiről beszél, Istent dicsőíti ezáltal." Fazekas tanár úr így tanított, így tárta elénk az élet titkait. Amilyen mértékben függetleníti magát Istentől az ember, olyan mértékben a hedonizmus és a halál kultúrája felé kanyarodik az útja. Ő belénk oltotta azt a saruszíjat megoldó tiszteletet, amely annak az Istennek jár, akinek gondja van az ég madaraira és a mező liliomaira. Amikor a szentmisében hálát adunk a kenyérért és a borért, megfogalmazzuk, hogy Isten bőkezűségéből kaptuk ezeket - a tanár úr virágkertészeti óráin erre a szemléletre nevelt bennünket.

Ilyen lelkületre természetesen csak úgy tehetett szert, hogy amíg csak betegsége meg nem akadályozta, naponta bemutatta a legszentebb áldozatot, hűségesen végezte a zsolozsmát, nyugdíjaskorában szinte mindennap elimádkozta a teljes rózsafüzért. Szent Ágoston azt tanítja, hogy aki szeret, az énekel. A tanár úr ilyen ember volt, nagyon szeretett énekelni, szerette az egyházi énekeket, Kecskeméten egy ideig az iskola énekkarát is vezette.

Most már színről színre

Az örök életben az teljesedik be, ami a földön elkezdődött bennünk. Hisszük, hogy az a szeretet, amellyel a tanár úr Istent és a rábízottakat szerette, most már valóban mérték nélküli. Tanítása alapján mi is szeretnénk a természet szeretetének, a hivatásnak és az imádságnak az útján mindennap egyet előrelépni. Jóska bátyánk, onnan fentről segítsd botorkáló lépteinket!

A tanítvány hálájával: Farkas István piarista

(Fazekas József piarista augusztus 11-én hunyt el Kecskeméten, életének 91., szerzetességének 70., áldozópapságának 65. évében. Temetése Kecskeméten volt, augusztus 22-én.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu