Erdei lakások készítői

Gyermekkorból megmaradt emlékeim között szerepel az az öreg tölgy, melynek törzsében egy harkály, mai ismereteim szerint nagy fakopáncs, odúját készítette. Amikor észrevettem, még csak a munka legelején tartott, a törzsön csupán egy, talán két centiméter mély lyukkezdemény látszott, de végső alakú kemény csőrével szorgalmasan dolgozott és egyre mélyebben hatolt be a fa belsejébe. Naponta többször is meglátogattam, minden alkalommal indián módon négykézláb kúsztam végig a bokrok között, így értem el annak a fának a törzséhez, ahonnét észrevétlenül figyelhettem. Néhány nap múlva a harkály már nem látszott, csak a kör alakú nyíláson időről időre kidobált forgácsok jelezték, hogy dolgozik odabent. Ha valami zajt hallott, gyorsan kidugta a fejét, körülnézett, aztán megnyugodva újra eltűnt az üreg belsejében. Azóta már sokszor és a legkülönbözőbb fajokat figyelhettem odújuk ácsolása közben, de soha nem éreztem azt a lázas izgalmat, mint akkoriban, annak a bizonyos tölgyfának a közelében. Mentségemre szolgáljon, hogy legfeljebb nyolc éves lehettem.

Az odúk kikészítésével a harkályok fontos szerepet töltenek be az erdő életében. Nagyon gyakran évente ácsolnak új lakást maguknak, emellett éjszakázásra szolgáló odúkat is készítenek, a felszabadult lakásokra pedig mindig rengeteg a jelentkező. A legnagyobb testű fekete harkály ovális bejáratú odúját például előszeretettel foglalják el a kék galamb párok, a nagy fakopáncs (képünkön) cinegék, légykapók, csuszka és seregély számára készít lakásokat, a zöld küllő többnyire viszonylag alacsonyan épült odújában gyakran búbosbanka, a kertekben élő balkáni fakopáncséban nyaktekercs, mezei veréb, széncinege fészkelnek.

A nagy fakopáncs esetében az odút a piros tarkófoltot viselő hím készíti, a munka az időjárás és egyéb külső tényezők függvényében 14-25 napig tart. A harkályok külön fészekanyagot nem hordanak, fehér tojásaikat az üreg alján maradt forgácsokra rakják. Életterük a kíméletlen erdőirtások, az egyre szaporodó tarvágások következtében egyre szűkül, miután pedig napjainkban a költési időszakban is termelnek, döntik a fákat, rengeteg tojás és fióka is elpusztul. Persze nem csak a harkályoknál, hanem az „önkényes lakásfoglaló” cinegéknél, légykapóknál, kék galamboknál is.

A tél vége felé gyakran dobpergésre emlékeztető hangot hallunk a fák között. Ez is a harkályoktól származik, de az úgynevezett dobolás egészen más célt szolgál, egyfajta násztevékenység, funkcióját tekintve az énekesmadarak énekéhez hasonlítható. A harkály is párt csalogat vele, illetve a birtokolt territóriumot védi így szomszédaival szemben. Egy jól rezonáló ágcsonkot választ és azon ülve, csőrének szemmel nem követhető gyors vagdosásával idézi elő a pergő hangot. Néha percenként öt-nyolc alkalommal is dobol, ezek egyenként tíz-tizenhat csőrvágásból állnak és 0,6 másodpercig tartanak. Finn kutatók megállapították, hogy a már párba állt, tehát céljukat elért hímek naponta száz-százhúsz alkalommal doboltak, a még tojóra váró madarak viszont érthető türelmetlenséggel öt-hatszázszor hallatják a dobpergésre valóban emlékeztető hangot.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu