Boldogok, akik sírnak

Tulajdonképpen eléggé meglepő, hogy Lukács evangéliumában a Máténál olvasható örökszép Nyolc Boldogság (Mt 5,3-12) helyett csak négy boldogságot találunk. A megmaradt négy boldogmondás értelme is módosul: míg Máténál azok a boldogok, akik „lélekben szegények”, „az igazságot éhezik és szomjúhozzák”, akiket „az igazság miatt üldöznek”, tehát inkább szellemi, evangéliumi javak miatt szenvednek, addig Lukácsnál az a boldogság alapja, ha valaki egyszerűen szegény, éhezik, sír, vagy valakinek gyűlöletet, megvetést és szidalmazást kell elszenvednie. Lukács tehát általában a (fizikai) szenvedést és nélkülözést, a megvetettséget, a kisemmizettséget tartja szem előtt, ehhez kapcsolja Jézus ígéreteit.

Ugyanakkor a számukban megfogyatkozott boldogmondásokat négy „jaj” is követi Lukácsnál, s ezek a fentiek ellentétére, a gazdagokra, a jóllakottakra, a nevetőkre és a megtiszteltetésben részesülőkre vonatkoznak. S míg a szegények, éhezők, szomorúak és megvetettek sorsuk jobbrafordulására számíthatnak, addig a jómódúakra és sikeresekre éhezés, gyász és sírás vár. — Jaj nektek, gazdagok, örvendjetek és reménykedjetek, szegények és kisemmizettek — hangzik Lukácsnál Jézus örömhíre, szemben a Máté-féle megfogalmazással, ahol alapvetően és kizárólag az evangélium szellemét kereső és élő keresztények reménye és dicsérete fogalmazódik meg.

A Szentírás értelmezése során az az elsődleges feladatunk, hogy feltárjuk, mit is akart a szent író mondani, és szavai, megfogalmazása által mit látott jónak kinyilatkoztatni az Isten (DV 12). A Lukács-féle boldogságok és jajok kapcsán joggal tesszük fel tehát a kérdést: Mi ennek az evangéliumi részletnek az üzenete? Mire gondolt, mit tartott szem előtt Lukács, miért ebben a formában közli a boldogságokat?

A választ nem lehetetlen elég nagy bizonyossággal megtalálnunk, ha jól ismerjük Lukács szempontjait, az evangélium és az általa írt másik nagy mű, a Cselekedetek megfogalmazásának hangsúlyait.

Lukács Antióchiában élt és dolgozott, ebben a virágzó és gazdag városban, mely egyben a kereszténység első, nagy központja is volt Palesztinán kívül. A keresztény közösség itt békében él, rohamosan gyarapszik és erősödik, soraiban megjelennek a középréteg képviselői, sőt nem egyszer a kifejezetten gazdag és tehetős emberek is. Lukács álma az, hogy a krisztusi hit és szeretet mindenütt azt eredményezi, amit a jeruzsálemi ősegyházról olyan nagy örömmel elmondhat: „A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt... Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták, és az apostolok lábához tették” (Csel 4,32,34-35).

Egészen bizonyos, hogy Lukács antióchiai környezetében már nem ez volt a helyzet. Ezért gyűjti össze Lukács és illeszti be evangéliumába a gazdagokat figyelmeztető jézusi emlékeket, mint pl. a szegény Lázár és a dúsgazdag történetét (Lk 16,19-31), az esztelen gazdag példázatát (12,16-21) stb. Lukács teljesen visszásnak érzi, hogy a keresztények között megmaradnak (ill. megjelennek) ugyanazok az (anyagi, hatalmi stb.) megkülönböztetések, mint a környező pogány világban. Ne feledjük: Lukács a négy „jaj”-t nem kívülállóknak, nem a pogányoknak szánta, hanem keresztényeknek!

Az általa írt evangélium mindenesetre megmutatja a kiutat is. Lukács ún. saját anyagában olvashatunk a vagyon helyes használatáról (16,9-12), az okos intézőről (16,1-8), a szerénységről (14,7-11), a farizeusról és a vámosról (18,9-14); nála a gazdag „ifjú” csak elszomorodik (Lk 18,23; Máténál, Márknál „szomorúan elmegy”, l. Mt 19,22; Mk 10,22), és elénk állítja a megtérő Zakeust (Lk 19,1-10) stb.

Miért jaj annak, aki gazdag, jóllakott, nevet és nagyrabecsült? Mert jólétében úgy érzi, nem szorul Istenre, nem gondol Rá, nem vár Tőle semmit (vö. Mt 6,2: „megkapták jutalmukat”). A megelégedettség önelégültséghez vezethet, az önelégültség pedig önzéshez és érzéketlenséghez.

És miért boldog az, aki szegény, aki éhezik, aki sír, s akit gyűlölnek? Mert aki az emberektől nem kap és nem remélhet segítséget, elismerést, az nem tehet mást, mint hogy Istentől várja életének megoldását, jobbrafordulását. S aki ezt Tőle várja, meg is fogja azt kapni.

Tarjányi Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu