Jelenpor

A művészek hajdan kézművesek voltak, s ugyanakkor szellemi emberek. Ki a szellemi ember? Aki tudja, hogy Isten közelebb van őhozzá, mint ő saját magához, és eszerint rendezi be életét. A szellemi ember művészetének lényege, mondhatjuk kánonja, ennek a közelségnek a fölmutatása. Amíg ez a tudás eleven és általános volt a mesterek között, és ugyanerre vágyott a nagyszabású életben gondolkodó közönség is, addig a kánon sem változott — századokon, évezredeken keresztül. Elhalványulása után keletkeztek a stílusok meg az izmusok, valamikor a reneszánsz tájékán. A benső helyett a külső került előtérbe, a mit helyett a hogyan kérdése vált fontossá; miként kell festeni, hogy a mű korszerű legyen? Perspektíva? Anatómia? Színdinamika? Ami szellemi volt, s meditációval, imával, szemlélődéssel kellett fölkészülni rá, annak helyébe a technika lépett. Szerkesztés, kompozíció, ötlet, piacképesség. A kánon pedig mind gyorsabban és gyorsabban változik, együtt a világban zajló általános technológiai gyorsulással, termékszerkezet-váltással, a piaci igények fürge módosulásaival. A közönség fogyasztóvá válásával.

* * *

Meghalt egy popsztár. Fantasztikusan muzikális és rendkívüli hangterjedelemmel megáldott ember volt, aki példaszerűen igazolta, hogy a tehetség szükséges, de menynyire nem elegendő feltétele a művészetnek. A teremtéshez olyasmi kell, ami nem fizikai, nem biológiai, még csak nem is pszichológiai. A szellemi többlet hiányában a néhai énekes olyan számokat állított elő, melyeknek minőségét a cukrozott kácsazsír kifejezéssel illette egy kritikus. A piac kedvelte, az egyik kereskedelmi tévécloaca hatalmas üzleti lehetőséget látott abban, hogy a temetést elhantolási show-vá formálja. Valami olyasmivé, amit Diana hercegnő gyászszertartásából sikerült a médiaiparnak kihoznia. A százezrek azonban elmaradtak. Így is népes rajongó sereg gyászolta a Királyt a csepeli temetőben.

* * *

Király? Igen, király volt. Ugyan enkezével koronázta meg saját magát, de uralmát sokak elismerték. Azok, aki hódolatukkal, rajongásukkal, sőt, talán imádatukkal alattvalóinak nyilvánították magukat.

Így megy ez a világelfogyasztói társadalomban. A demokrácia malaclopója alatt malac mellett és helyett leginkább országokat, népeket és lelkeket lopnak. Mindenféle, olykor sokmilliós királyságok alakulnak a massmedia felügyelete alatt. A leváltott nép verődik ezekben az országokban össze, olyan emberek, akik alávetettségüktől a csúcson érzik magukat. A királyok közben jönnek-mennek, anélkül, hogy megkísérelnék a valódi uralkodást, tehát alattvalóik fölemelését. Ezért a nép marad. A leváltottságban és a megszállottságban. Abban a hitben, hogyha bekapcsolódik a globális csápolásba, akkor haladni fog a korral, a világfejlődés részese lesz, noha maga is tudja, hogy a szórakozást, amiben részt vesz, kikapcsolódásnak hívják. Azért, mert az. Persze túl meredek volna fölfogni, hogy a kikapcsolódás a kikapcsolódó kikapcsolását jelenti tulajdon életéből. Honnan máshonnan? A Király pedig a kikapcsolók, a megszállók ügynöke.

* * *

Hogy kinek áll érdekében ilyen szellemi királyságokat alapítani és fönntartani?

No, ez a jó kérdés.

Czakó Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu