Tekintélytisztelet és zsarnokság

Az egyes hivatások megbecsülése, a szakmai tekintély elismerése és tisztelete (még a legszerényebb iparűzők körében is) sohasem állt olyan alacsony fokon Magyarországon, mint a kommunista elnyomó uralom alatt. A sokat gyalázott és utólag meghamisított Horthy-rendszer jóval magasabb szinten becsülte meg szakembereit: a munkástól kezdve a szellemi élet csúcsán lévő tudósokig és művészekig.

Két példa álljon itt hiteles illusztrációként — mindkét korszakra vonatkoztatva. Ódry Árpád, a Nemzeti Színház örökös tagja egyúttal a színművészeti főiskola tanára is volt a húszas-harmincas években. Szokása szerint évente egyszer-kétszer a lakásán fogadta végzős növendékeit, ott vendégül látta őket, és elbeszélgetett velük jövőjükről, törekvéseikről. Egy ilyen alkalommal váratlanul megszólalt a művész telefonja. Nem kisebb személyiség, mint Hóman Bálint, a kormány akkori kultuszminisztere szólalt meg a vonal másik végén. A jelenlévő színinövendékek csak azt hallották mindebből, hogy Ódry tisztelettel bár, de határozottan elutasítja a nagyhatalmú tudós miniszter telefonon közölt óhaját.

Az lehetetlen, kegyelmes uram, — ma semmiképpen sem érek rá. Játszom este: Tanner John megy a színházban. Előbb sem lehet szó róla, hiszen fel kell készülnöm a szerepre.

E szavak alapján úgy tűnt, hogy egy aznapi sürgős ügyben kellett volna Ódrynak megjelennie Hómannál, amelyet a fontos esti szereplésre való tekintettel a művész még kompromisszumok árán sem fogadott el. Ekkora tekintélye, súlya és becsülete volt az országos hírű színésznek, hogy kellő érvekkel egy miniszter invitálását is el merte utasítani. (Képzeljünk el hasonló esetet Révai József vagy Aczél György kommunista vezetők regnálása idején! Még a Hamlet előadása is elmaradt volna, ha adott esetben Major Tamás a meghívott.)

A másik történet már a kommunista diktatúra idején játszódott. (Talán azért is válhatott tragikussá az eset.) Ódrynál semmivel sem kisebb színművész, Somlay Artúr kereste föl ezúttal egy végrehajtó szervezet vezető hivatalnokát, hogy közbenjárását kérje egy kitelepítendő személy ügyében. 1950 végén vagy 1951-ben történt mindez. A pártfogolt a második világháború legsúlyosabb időszakában zsidó üldözötteket bújtatott, és bátran viselkedett a nyilas terror idején. Az ő érdekében történő közbenjárás tehát politikai szempontból indokoltnak és etikusnak látszott, semmiféle akadályozó momentum nem merülhet föl.

Az ügyintéző tisztviselő percek alatt kidobta hivatalából a tekintélyes, nagy múltú művészt. Somlay valósággal összeomlott a méltatlan elbánástól.

Képzeljétek, kidobott egy fogalmazó! — panaszolta a hozzá közelállóknak, és idegrendszere rövidesen fölmondta a szolgálatot. Minden bizonnyal ez a méltatlan eset is jócskán hozzájárult hamarosan bekövetkezett tragikus halálához. Önkezével vetett véget életének, mert nem tudta elviselni a súlyos megaláztatást, személyének és művészi rangjának kíméletlen sárbatiprását. (Ezt a korabeli kommunista sajtó teljes egészében elhallgatta.)

A történet hitelességét a művész egykori tanítványa, a népszerű színművész, Raksányi Gellért is megerősíti. Az efféle méltánytalan, durva eljárások és emberéleteket tönkretevő cselekmények még számos ismert és ismeretlen személlyel megtörténtek a moszkovita rémuralom idején. Mára mindezek már keserű, de sohasem felejthető emlékké kövesedtek.

Szeghalmi Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu