A könnyű dolgok súlya

Ha egy átlagos templom átlagos mellékoltárához térdeplünk, általában elsiklunk valami felett, amin pedig megakadhatna a tekintet, elidőzhetne a gondolat. Hímzett díszek sorjáznak, horgolt csipkeszalag ismétli mintáját a terítők lelógó szegélyén. Öltések sok ezre, egyenletesen elosztva, kérlelhetetlenül szabályosan, mégis egy-egy árnyalatnyi, leheletnyi eltéréssel itt-ott, épp csak annyira, hogy felismerjük a kézimunkát. Az egyik virág kicsit gömbölydedebb, mint a másik, az egyik szőlőszem kissé szögletes, és így tovább. Aminthogy a természetben sincs sorozatgyártás némi változatosság nélkül. Az ideális, a biológiakönyvben lerajzolt állatok, növények sosem léteznek.

Minden öltés mögött ott van egy mozdulat. Így együtt sok ezernyi apró, beidegzett, jól ismert mozdulat. Mégis más minden öltés, mégis egy leheletnyit gyorsabb vagy lassabb, századmilliméternyivel hosszabb vagy rövidebb, mint a szomszédja. Sokszor idős, beteg asszonyok végzik a végtelen türelmet igénylő munkát. Minden tűszúrás folytatás tehát. A fájdalom belső tűszúrásai bukkannak így ki a felszínre. Láthatatlanok, tapinthatatlanok, s mégis, a terítővel együtt odakerülnek a szentelt térbe. Kettesével öszszeláncolt kis lyukak, rajtuk átfűzve egy hajszálvékony szál. Az oltárterítő őrzi őket, mint a paticsfal vagy a szántóföld a belefúródott puskagolyókat. Ott vannak, mint a betűk a papíron, mint itt ennek a mondatnak a betűi az olvasó szeme előtt.

Némán szólnak, mert egy tűszúrás nemlétező nesze ott épp olyan visszhangot verhet, még talán nagyobbat is, mint egy halálordítás. Van fül meghallani őket. Némák, mint egy ismerősöm édesanyja, aki éjszaka varrogatott, s meg se nyikkant, mikor a fáradtságtól mellé nyúlt, a varrógép tűje pedig keresztüldöfte a nagyujját. Nem szólt, nehogy felébredjen a család. Egy oltárterítőbe sok ilyen elharapott kiáltás van belevarrva. Hatalmas feszültség ez, kamionokat lehetne vontatni vele. A szúrások ereje összeadódik, szinte kibillenti egyensúlyából a köveket, csoda, hogy az oltár márványa elbírja a könnyű damasztot.

A nagyon könnyű dolgok nagyon nehezek, nehezebbek olykor a legkönynyebbeknél. Érintsük meg néha, legalább ujjheggyel az oltárterítőt, ha mellette térdeplünk!

Lackfi János

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu