Üzenetük van a világ számára...

Fogyatékos fiatalok Szent Erzsébet Otthona Ipolytölgyesen

— A keresztény ember szerint a fogyatékossággal élő emberekkel különleges szándéka van a Teremtőnek — mondja Radnai Bertalan, a Szent Erzsébet Otthon igazgatója. — Fontos üzenet hordozói ők a világ számára. Ennek közvetítése a velük élő emberek feladata. Célunk, hogy egyre többen segítsenek hordozni a fogyatékossággal élők és szüleik keresztjét. Nem csupán humanitárius megfontolásból. „Isten nem csinál selejtet!”: az akadályozottsággal élők világát közelebbről ismerő ember belátja ennek a hétköznapiasan hangzó szólásnak az igazát. A folyamatos segítségre szorulók kikövetelik belőlünk a legfontosabb értékeket, a törődést, a türelmet, az áldozatkészséget, a szeretetet. A közelükben senki sem maradhat közömbös. Élethelyzetükből adódóan nekik csak az igazi emberi kapcsolatok fontosak. Együgyűségük bölcsessége, hogy többségük föl sem fogja, mit jelent a gazdagság, a hiúság vagy a hatalom. A fogyatékos emberek létükkel ébresztenek minket arra a felismerésre, hogy saját egészségünk nem járandóságunk, hanem ajándék, amely nem adatott meg mindenkinek. Ezért tartozunk mindazoknak, akik ezt nem kapták meg: azzal, hogy talentumainkat kamatoztassuk és velük is megosszuk.

Radnai Bertalan igazgató

Az ország északi határánál fekvő Ipolytölgyesre érkező látogatót tábla igazítja el, merre találja a Római Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthonát. A ház előtt először a kapu fölé tűzött fekete lobogó tűnik fel. A két hete elhunyt Virányi Ottó atyára, a Szeretetszolgálat igazgatójára emlékeztet. Ő vezette a Szeretetszolgálatot már 1982-ben is, amikor a katolikus egyház a szerzetesrendek szétszóratása óta először indíthatott otthont a halmozottan, súlyosan sérült gyermekek számára. A református és evangélikus felekezet jobb helyzetben volt, ők korábban is gyakorolhatták ezt a szociális munkát.

Az eredeti elképzelés szerint tíz-húsz fogyatékos gyermek elhelyezésére gondoltak a megüresedett ipolytölgyesi plébániaépületben. A tervek azonban másként alakultak. Három év alatt felépült két új pavilon, és 1986 nyarán beköltöztek az első lakók a Szent Erzsébet oltalmába ajánlott, nyolcvanszemélyes otthonba. 1990-ben került tető alá a harmadik, legnagyobb épületrész, így a ház befogadóképessége százhúsz személyesre emelkedett. Ettől kezdve fogad az intézmény tizennyolc évesnél idősebbeket is az ország bármely részéről. A felvételnél előnyt élveznek az árván maradt, állami gondozásban élő gyermekek, hogy így érvényesüljön az evangélium „legkisebbekről” szóló szava.

Fazekas Katalin hitoktató

Múlt év nyarától százötven fő ellátására kaptak engedélyt a megyei Közigazgatási Hivataltól. Az otthon igazgatója szerint ez korántsem ideális állapot, hiszen ők is a kevesebb ember együttlakásának a hívei, a jelenlegi létszám mindenki számára nehezebb munkát jelent. A változtatást anyagi szempontok tették szükségessé, mert ha többen laknak az otthonban, az állami támogatás is nagyobb, s ez a szempont szűkös pénzügyi helyzetükben meghatározó.

Szintén emiatt kellett csökkenteni a munkatársak létszámát; legutóbb a minimálbér emelése okozta költségnövekedés miatt.

Az otthon távlati tervei között szerepel az úgynevezett kitagolás, amely családias otthonok létrehozásával épülhet majd ki. Néhányan a jobb képességűek közül már most is így élnek: a nővérszállón laknak, és úgy járnak le „dolgozni”, mint egy-egy munkatárs. Természetesen az anyagiak csak a kereteket biztosítják, a tartalom a munkatársak elhivatottságától függ. Sajnos ők gyakran cserélődnek. Szomorú, amikor egy jó ápolót a családfenntartás nehézsége kényszerít jobban fizető munkahelyre. Ez nagy törést jelent az itt élők számára, hiszen ők ilyenkor egy pótszülőt veszítenek el. A hirtelen változások, a be nem tartott ígéretek komoly megrázkódtatást, viselkedészavarokat okozhatnak. Ezért a gondozók a különböző programokról, sétákról is szinte csak az utolsó pillanatban szólnak a fiataloknak, amikor már csaknem biztos, hogy nem jöhet közbe semmi, ami miatt a várt esemény elmaradhat.

Harminczné Fazekas Katalin tizenöt éve dolgozik Ipolytölgyesen. Ő kalauzol bennünket végig az otthonon. Tíz évig gondozóként tevékenykedett, közben hittanári diplomát szerzett. Most már ő végzi a hitoktatást, melynek során imádkoznak, beszélgetnek. Irányításával többen készültek fel elsőáldozásra, bérmálkozásra. Hetente szentmise és imaóra van a kápolnában. A közös éneklések alkalmain nemcsak azok vannak jelen, akik tudnak énekelni, ahogy a csütörtöki szentmiséken azok is részt vesznek, akik értelmükkel nem tudják felfogni, hol vannak. Viselkedésükön mégis nemegyszer érezhető — mondja Katalin —, hogy a szentmise megérintette őket.

* * *

Az ipolytölgyesi otthonban a fogyatékosság szinte minden formája, mértéke megtalálható. A legfiatalabb bentlakó kétéves, a legidősebb a hatvanhoz közeledik. Akik idekerülnek, életük végéig lakhatnak itt. Állapotukhoz igazodóan két-, három-, vagy akár nyolcágyas szobákban laknak. A képzést tizennyolc éves korig szigorú rendeletek követelik meg; a nevelés, foglalkoztatás az egyéni képességekhez, szükségletekhez igazodik. Az otthon lakóinak kilencven százaléka teljes ellátást igényel: ápolásra, gondozásra szorulnak, a százat is meghaladja azok száma, akiket pelenkázni kell. Van, aki számára hosszas tanulási folyamat eredménye az, hogy önmagát el tudja látni. Némelyikük írni-olvasni is tud, sőt a számítógéppel is ismerkedik. A foglalkozásokon legtöbbször rajzolnak, építőkockával játszanak, van, aki a ceruzafogást gyakorolja.

Egy fogyatékos ember számára az is fejlesztő tevékenység lehet, ha egyszerűen csak figyelnek rá, vele vannak

Az otthon lakóinak legnagyobb része mozgáskorlátozott: ők mozgás- és egyensúlyjavító gyakorlatokat végeznek. A leggyakoribb a passzív mozgatás, hogy a betegek izmai el ne sorvadjanak. E munka végzését külön mozgásfejlesztő és fizikoterápiás szoba segíti. A legtöbb bentlakó nem tud beszélni: az ő esetükben a kommunikáció módja a rajzolás vagy a tárgyakra-személyekre mutogatás. Azok számára, akik a legsúlyosabban sérültek, hang-fény-illatterápiás szobát rendeztek be: itt különböző, megnyugtató vagy érdekes fény-, szín-, hang- és illathatások gazdagítják a külvilággal csak minimális kapcsolatra képes gyermekek élményeit, érzelmeit.

Egy fogyatékos ember számára az is fejlesztő tevékenység lehet, ha egyszerűen csak figyelnek rá, vele vannak — amikor megérezheti, hogy valaki számára fontos a személye. E „fontosságot” természetesen a másik személy is megérzi, aki lehet egy néhány napra érkezett segítő fiatal...

A felnőttkorú fiúk ebédelnek

Azok számára, akik önállóbb életre képesek, lehetőség nyílik a munkára. Az otthon területén működő Agrocaritas Közhasznú Társaság által a megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek számára épített foglalkoztatóházban többféle műhely munkájában vehetnek részt. Van itt nyomda, varroda, szövő- és gyertyakészítő-műhely is. Itt javítják az otthonban használt számtalan kerekesszéket is. Az otthon lakói közül tizenkilencen dolgoznak itt. Pénzt keresnek, van, aki már saját bútort is tudott venni magának.

A Szent Erzsébet Otthon több dologban is különbözik a fogyatékosokat ellátó intézményektől. Kevés helyen találhatjuk meg az integráció itt működő formáit. A foglalkoztatóházban az otthonbeliek együtt dolgoznak a környékről bejáró leszázalékolt emberekkel. Az is példa nélküli, hogy a kis, háromszáz lelket számláló falu óvodája az otthon épületében működik. Az idejáró gyerekeknek természetes az úgynevezett „másság”. A lakosság toleranciája is példaértékű.

* * *

— A bentlakók csaknem felét rendszeresen látogatják — mondja Fazekas Katalin. — Van, akit kéthetente, de olyanok is élnek itt, akiket egy évben csak egyszer keresnek fel. A többiekhez nem jönnek családtagok, ők Karácsony idején is az otthonban maradnak. Előfordul, hogy közülük ilyenkor a gondozók visznek saját családjukhoz egy-egy otthonlakót. Katalin szerint egészen különböző okok miatt nem viszik haza fogyatékos gyermeküket a szülők. Megvallja: nem tudná elítélni őket emiatt. Ráadásul van olyan gyermek, akinek jobb is, hogy nem kerül haza, hiszen a szükséges feltételeket otthon nem tudnák számára biztosítani.

A közelükben senki sem maradhat közömbös

Az ünnepek fontosak az otthonban, „nagyon megtartják” őket — meséli Katalin —, ezzel is megpróbálják pótolni azt, amit a család hiánya miatt a fiatalok nem kaphatnak meg. Ugyanez igaz a nyaralásokra, amelyek az utóbbi években — anyagi okok miatt — ritkábbak lettek. Az otthon vezetése tervezi egy zebegényi telek megvásárlását, hogy a két évvel korábbi szép nyaralásukat majd évről évre megismételhessék ezen a számukra ideális üdülőhelyen.

* * *

— Határozott szemléletváltás tapasztalható a fogyatékos személyek ellátásában — mondja Radnai Bertalan. Hangsúlyozza a személy szót, hiszen a fogyatékos kifejezés csak jelző. Elmondja — szakmai körökben sem alakult ki egységes szóhasználat: mondják őket akadályozott vagy sérült személyeknek is. — A szocializmusban a szőnyeg alá söpörték ezt a problémát. Például a budapesti értelmi fogyatékosokat a fővárostól legalább 200 kilométernyire lévő intézetekben helyeztek el. Ma már törvény írja elő, hogy a szülői háztól lehetőleg 100 kilométeren belüli távolságra kell elhelyezést találni az ellátásra szorulóknak.

A rendszerváltozásig egyházunk legnagyobb szociális intézménye volt az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon. A nyolcvanas években széles körű összefogás, támogatás eredményeként jött létre az intézmény. Számtalan fiatal társadalmi munkával segítette az építkezést. — Jómagam is így kerültem ide — emlékezik az igazgató. A működés tizenötödik évéhez érve úgy látjuk, most már betöltheti ez a ház azt a szerepet, amelyet a Gondviselés szánt neki: minél több embernek megmutatni, hogy az elesett ember nem teher a társadalomban, hanem lehetőség: általa közelebb kerülhetünk az igazsághoz...

Az oldalt írta:
Szigeti László
Fotók: Bugnyár Zoltán

Személyi jövedelemadójának egy százalékát felajánlhatja a Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány céljaira.

A szeretetotthon számlaszáma:

10402908-29015735-00000000

adószáma:

19184881-1-13

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu