|
Hírek Mindszenty-emléknap Felsőpetényben és Rétságon A hercegprímás felsőpetényi háziőrizetéből való szabadulásának 44. évfordulóján Ladocsi Gáspár tábori püspök szentmisét mutatott be a község templomában október 30-án, majd megkoszorúzták a rétsági laktanya kertjében lévő emlékművet. Lazaristák háza Elkészült a lazaristák Clet Szent Ferenc Háza Piliscsabán. Az épületet és az emléktáblákat október 19-én ünnepi keretek között Erdő Péter székesfehérvári segédpüspök, a katolikus egyetem rektora áldotta meg. A ház múltját Habsburg Mihály főherceg ismertette, az ünnepség alatt a klotildligeti Harmat Artúr kórus énekét hallgathatták a jelenlévők. Ferences költőVégvári Vazul ferences szerzetes Arcok és fények című verseskötetét október 25-én mutatták be a Magyar Írószövetség Klubjában. Az est házigazdája Pomogáts Béla, az Írószövetség elnöke volt. Kolping iskola jubileumaAdolf Kolping boldoggá avatásának napján október 27-én tartották Szekszárdon a Kolping Katolikus Szakképző Iskola fennállásának tizedik évfordulóját. Az ünnepi szentmisére az újvárosi templomban került sor, ezt az iskola tanulóinak műsora követte, amelyet a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében adtak elő. Az ünnep vacsorával és bállal zárult. Szent Erzsébet – színpadonAz élet kenyere címmel Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló pódiumjátékot tekinthettek meg az érdeklődők Pécsett, a Művészetek Házában október 25-én, Ilylyés Kinga, a Marosvásárhelyi Színház színművészének előadásában. A darab forrásaként Szent Erzsébetről szóló korabeli irodalomtörténeti emlékek és későbbi művek szolgáltak, melyeket Illyés Kinga alkalmazott színpadra. Oltárképet áldottak megA hívek készítette ikon-oltárképet áldott meg Beer Miklós esztergom-budapesti segédpüspök a budapesti Kis Szent Teréz-templomban október 30-án. Bajcsy Lajos plébános emlékeztetett arra, hogy hetvenkét esztendővel a templom felépítése után is eleven hívő közösség él a törökőri városrészben. A katolikus BudapestSpányi Antal püspök, általános érseki helynök a Felsőkrisztina Katolikus Kör sorozatának keretében előadást tart november 7-én 18.30-kor a XII. Apor Vilmos téri templomban „A katolikus Budapest“ címmel. BujákonA Szent Márton-napi búcsún, november 12-én 10 órakor a szentmisét és a homíliát Máthé György c. prépost mondja. Nagy Géza erdélyi fafaragó művész millenniumi emléktábláját Varga Lajos c. prépost áldja meg, ünnepi beszédet Tóth Sándor főiskolai tanár, lapunk munkatársa mond. HelyesbítésOktóber 22-i számunk első oldalán az Isteni Ige Társaság „Új Názáret nevű Missziós Házának megnyitásáról adtunk hírt. Tévesen Nagytétényt, és nem Budatétényt írtuk az esemény helyszíneként. Tévedésünkért szíves elnézésüket kérjük. Károli Gáspár-díjA nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője, Rockenbauer Zoltán október 30-án, a reformáció napja alkalmából a biblikus tudományok terén kifejtett munkásságukért Károli Gáspár-díjjal tüntette ki Szabó Andor és Bolyki János református teológiai tanárokat, valamint Kozma Zsolt kolozsvári református bibliatudóst. OLASZORSZÁG Más egyházaktól is lehet tanulni
Carlo Maria Martini milánói bíboros érsek a keresztény egységtörekvések elmélyítésére buzdított. Minden keresztény egyház élete – a különbözőségek ellenére – az evangélium közös alapján áll – mondta a bíboros a milanói protestáns közösség 150 éves jubileumi ünnepségén. Krisztusból meríthetjük a keresztény egység felé vezető útra az erőt. A keresztény egyházaknak kölcsönösen hallgatniuk kell egymásra. A katolikus egyház például a reformáció egyházaitól tanulja az Isten bibliai szavának nagyobb ismeretét, jobban a figyelem központjába emelését. (KNA Árvizek Az észak-olaszországi katolikus egyház az árvízkárosultak megsegítésére mozgósít. Ezen a vidéken szokott évek óta nyaralni II. János Pál pápa. Giuseppe Anfossi, aostai püspök a hajléktalanná vált emberek számára befogadó házakat, termeket kért, híveit pedig arra szólította, segítsenek a polgári mentőegységeknek. Az észak-olaszországi árvíznek 13 halálos áldozata van, 18 ember sorsáról nem tudnak, 25 ezer személyt pedig ki kellett menteni lakásából. (Kathpress) AMERIKA Kubai katolikusok helyzeteJaime Ortega havannai bíboros érsek szerint a kubai katolikusok helyzete alig változott az 1998-as pápalátogatás óta, vagyis továbbra is nagyon nehéz. Megpróbálják erősíteni az egyház struktúráját, például a havannai vallástudományi intézet szervezésével. Az 1996-os lelkipásztori program szellemében folyik a világiak teológiai és lelkipásztori képzése. Új templomokat nem építhetnek, ezért sokfelé a családi otthonok adnak helyet az egyházi életnek. Az is igaz azonban, hogy a kubai kommunista rendszer sosem lépett fel annyira erőszakosan az egyház ellen, mint Kínában teszik, vagy a volt Szovjetunióban tették. Sok mindent tesz az egyház állami engedély nélkül. (KNA) Több jogot az őslakóknak Kanada katolikus püspöki kara nyilatkozatban követelte az ország őslakói számára emberi jogaik jobb biztosítását. A bennszülöttek kultúráját a katolikus lelkipásztorkodásban is védeni kell. (Kathpress) NÉMETORSZÁG Mikor jogos a humanitárius beavatkozás?A német püspöki kar „Igazságos béke“ című legújabb pásztorlevele többek között a koszovói válság tanulságaira hivatkozva sürgeti, hogy a humanitárius okokból történő katonai beavatkozás pontos szabályait dolgozza ki a közösség, hogy a jövőben ne lehessen vitatott jogi alapon ilyen akciót kezdeményezni. (KNA) Katolikus többségNémetország újraegyesülése óta 1998-ban haladta meg először a katolikusok száma a protestánsokét. 1998-ban 27,15 millió katolikus volt Németországban, tehát 55 ezerrel több, mint protestáns. Zsidó vallásúak száma 82 ezerre nőtt. (KNA) A vakírás 175 évesAz úgynevezett Braille-féle írás feltalálásának évfordulóján közölte a paderborni katolikus kiadó, hogy Németországban évente mintegy száz katolikus könyv és folyóirat jelenik meg a vakok számára Braille-írással. De a kiadó szórakoztató és gazdaságilag hasznos ismeretek közvetítésére is törekszik. - A francia Louis Braille, a vakírás feltalálója egy gyermekkori baleset során maga is elvesztette szemevilágát. 1825-ben 16 éves korában, sötétben olvasható katonai írásjelek felhasználásával alkotta meg ezt az írást. A 160 ezer németországi vak és félmillió gyengénlátó mintegy 20 százaléka ismeri a Braille-írást. (KNA) Edith Stein összes műveiAz 1998-ban szentté avatott, zsidó származású német kármelita nővér összes (főleg filozófiai) műveit újra kiadja a Herder kiadó. Edith Stein (1891-1942) 1922-ben lett katolikus. Műveinek most induló összkiadása 2006-ra lesz teljes. (KNA) INNEN-ONNAN 826 millió éhezőAz Egyesült Nemzetek élelmezési világszervezete, a FAO adatai szerint a világ éhezőinek és alultáplált embereinek száma tavaly sem csökkent 826 millió alá. Pedig a világszervezet célkitűzése 1996 óta az, hogy az alultápláltak számát 2015-re felére csökkentse. (KNA) Új ukrajnai egyházmegyékAz ukrán görög katolikus egyház három új egyházmegyéjét hagyta jóvá II. János Pál pápa. Ukrajnában kereken öt millió görög szertartású római katolikus él, főleg az ország nyugati részén. (KNA) Izraeli vallási képviselők figyelmeztetéseIzrael államban élő keresztény, zsidó és mohamedán személyiségek közös nyilatkozattal fordultak az ország politikai és vallási vezetőihez az erőszakos cselekmények beszüntetése és a kiengesztelődés érdekében. A politikai vezetőknek „vissza kell térniük a béke útjára“ és folytatni kell a békefolyamatot - olvasható az izraeli vallásközi egyeztető tanács nyilatkozatában. A vallási vezetőknek meg kell akadályozniuk, hogy a területi követelések miatti feszültségek „ne vezessenek vallásháborúhoz.“ (Kathpress)
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|