|
Németh László – a kártékony? Századunk irodalmának reális értékelését teljes egészében megzavarta, elsilányította a diktatúra négy és fél évtizede. Ne legyünk derűlátók: a tíz éve látszólag „felszabadult” hazai szellemi élet még mindig nem kapta meg azt a helyreigazító értékelést, amely valós személyektől, igazul és nem a moszkovita súgólyukból árad felénk. Eleven példái ennek azok az egyes írói életműveket érintő fanyalgó megnyilatkozások, melyek folyamatosan lekezelően bánnak a magyar szellemiségű irodalom zászlóvivőivel. Illyés Gyulát több cikkben mintegy „vállon veregetik”; Tamási Áront mélyen elhallgatják, Németh Lászlóról pedig azt állítják – amit a Népszabadság október 13-i számának cikke nem átall közölni –, hogy „a hazai szellemtörténetnek elképesztően zseniális és mélységesen kártékony alakja.” A Sükösd Mihály írót búcsúztató nekrológban olvastuk ezt a mondatot a Népszabadságban. A „legkedveltebb” hazai napilap cikkírója (Perecz László) bélyegzi meg így azt a magyar írót, aki a szélsőséges nácizmus és kommunizmus helyett kezdettől fogva a nemzet fölemelését, a magyar út követését s annak szolgálatát tartotta szeme előtt, és ennek szellemében alkotott. Németh Lászlónak lehettek hibás megfogalmazásai, tévedhetett is – errare humanum est —, de kimagaslóan pozitív szerepét és ragyogó, európai szintű tehetségét s életművét „kártékony” jelzővel illetni: hamisítás és arrogancia. A kártékony jelző jobban illene Sztálin, Rákosi Mátyás vagy Gerő Ernő jellemzésére, mint az egyik legműveltebb hazai íróra vonatkoztatni. Érdekes módon: a mi keresztény-nemzeti értékelésünk még a kommunisták zsoldjában működött írókat, a Révai József és Aczél György zakójába kapaszkodó ügyeskedőket sem sértegeti oly módon, ahogyan ezt a Népszabadság cikkírója műveli. Talán ez választ el bennünket alapvetően. Szeghalmi Elemér
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|