|
A „szegények orvosára” emlékeztek… 130 éve született Batthyány-Strattmann László A Keresztény Egészségügyiek Batthyány László Társasága október 17-én millenniumi zarándokutat szervezett Felsőőrsre, hogy a Batthyány-család származási helyén ünnepeljék meg névadójuk 130. születésnapját.
A „szegények orvosa” az ősi Batthyány-család sarjaként látta meg a napvilágot Dunakilitiben 1870. október 28-án. A Batthyányiak Örs vezértől származtatják magukat, akik a honfoglalás idején a Balaton észak-keleti partján emelkedő sziklabércen, bő vizű forrásokban gazdag vidéken ütötték fel sátraikat. Utódai szétszéledtek a Balaton-felvidéken, de településük elnevezésében megőrizték ezer éven keresztül is az Örs vezértől való származásuk emlékezetét. A Batthyány név a magyar történelemben először 1389-ben tűnik fel Batthyány György de Kővágó-Örs személyében, aki esztergomi várnagy volt. Ettől kezdve a család neves államférfiakat, törökverő hadvezéreket, nádorokat, püspököket adott az országnak. Az elmúlt évszázadban az első felelős magyar miniszterelnökünk, Batthyány Lajos gróf a magyar szabadságharc vértanúja lett. Legutóbb pedig a szegények orvosaként tisztelt Batthyány-Strattmann László herceg kanonizációjára várakozik a keresztény magyarság, hogy az egyház engedélyezze nyilvános tiszteletét, példaképül állítsa az Isten- és az emberszeretet hősies gyakorlásával megszentelt életét az új évezred keresztény magyarjai számára.
Az ünnepi megemlékezésre Felsőőrs 1200-as években épült prépostsági műemlék templomában került sor. Az ünnepi szentmisét és szentbeszédet Tibola Imre nagyprépost, a Batthyány Társaság egyházi elnöke mondta. Utána Ajtós József palóznaki plébános – aki most Felsőörs lelkipásztori szolgálatát is ellátja – előadásában szakszerű ismertetést adott az őrsi nemzetség történetéről, kiemelve a Batthyányiak szerepét, akik a XV. század végétől a XVIII. század közepéig az ország legelőkelőbb főurai közé tartoztak. Majd bemutatta az ősi Árpád-kori román stílusban épült templomot, amelyhez a legutóbbi időkig is prépostság tartozott. Ez azt jelentette, hogy a történelem folyamán kanonoki közösség létesült a templom mellett, mint társaskáptalan, melynek a feje a prépost volt. A zarándokok hazatérőben Veszprémben megtekintették a bazilikát és a boldog Gizella-kápolnát, ahol azért imádkoztak, hogy még a magyar millennium évében örvendeztessen meg minket az Úr; és a Szentatya a magyar szentek és boldogok társaságába emelje Batthyány Lászlót. T.I.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|