|
Egy kiállítás üzenete „Európa közepe 1000 körül” címmel nagyszerű kiállítást hozott Budapestre az Európa Tanács. Ritkán, s talán Magyarországon még soha nem volt látható olyan gazdag kiállítási anyag, amelyet sok-sok európai múzeumi gyűjteményből válogattak össze. A kiállítás rólunk (is) szól. Bemutatja a magyarok, csehek, lengyelek államalapítását és integrálódását a keresztény világba. Az előzményeket is igen szemléletesen megjelenítve a kiállítás szinte logikus következményként tárja a látogató elé a történteket. A rendezés tudatosan mutatja be a kétségtelenül meglévő párhuzamosságot a három állam megszületésében. Az Árpádok, Piastok, Premyslek történelmi értelemben ugyanakkor döntöttek a kereszténység felvételéről és a nagykárolyi értelemben vett államalapításról. Ugyanúgy kellett megküzdeniük a visszahúzó törekvésekkel, sőt mindhárom dinasztia közel azonos időtávon teljesítette be mindmáig meghatározónak bizonyult történelmi küldetését. A kiállítás rendezői nagy tapintattal kerülték el a nemzeti érzékenységet bármely részről esetlegesen sértő történelmi elemeket, pl. az állami szuverenitás kérdését. S ha ezt mi magyarok észre is vesszük, jó tudnunk, hogy régiónkat miként látja, láttatja Európa. Másrészt éppen ezáltal erősödnek meg az összetartozásunkat erősítő momentumok. Az összetartozás gondolata különös fontos üzenetet hordoz a régió népei számára ma, amikor az Európai Unió bővítésének halogatását a régió országai azonos módon szenvedik el. Vitathatatlan, hogy a Hatok Európáját jelentő közösséghez képest a mai Európai Unió más minőséget jelent, s a további bővítéshez hiányzik az a nagylelkűség, amely úrrá lehetne a tehetetlenségen. A valós nehézségeket és a hipokratikus elhallgatásokat érzékelve elengedhetetlen a régió, a „visegrádi országok” összefogása. Ha – amint ez valószínűsíthető – Európa jövőjét a régiók Európája, a Régiók Közössége jelenti, akkor ez visszatérést jelenthet az európai egység ötven évvel ezelőtt lerakott közösségi alapjaihoz. Ehhez azonban a régiókon belül kell megvalósítani a szolidaritás, a szubszidiaritás és a nemzeti méltóság és megbecsülés elveit. A kiállítás ezt üzeni számunkra, s ezért szól rólunk, maiakról. A kiállított anyaghoz kapcsolódik az a (sajnos közel tízezer forintos árát tekintve – szó szerinti értelemben is) értékes háromkötetes kiadvány, amely tanulmányaival és színes illusztrációival kínál maradandó emléket és elmélyülési lehetőséget a kiállítás témájában. A kiállítás a Nemzeti Múzeumban november 26-ig látható. Utána vándorkiállításként Krakkóban, Berlinben, Mannheimben, Prágában végül Pozsonyban is bemutatják. -yG-
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|