„…hogy letaszítsák őt”

Amikor felhangzik az isteni szó, amikor szabadon feltárulkozik az, ami a maga teljességében feltárhatatlan, (jól tudjuk ezt) az ember is lehetőséget nyer arra, hogy emberségét valóban elsajátítsa. Hogy mi is az emberség és mi az a semmi által ki nem kényszeríthető lehetőség, amelyet beteljesítve az ember új szférába kerül, az viszont korántsem egyértelmű. És még kevésbé egyértelmű és pontosan áttekinthető az a mód, ahogy az ember ezzel a lehetőséggel szembesül. Ha az Istenséget feltárva az emberség tényleges birtokba vételére szólító isteni szó úgy sajátíttatja el az emberséget, hogy kisajátítja magának (“élek, de már nem én élek” – Gal 2,20; „egyikünk sem él önmagának” – Róm 14,7), akkor nem csoda, hogy az ember minden önfenntartó, minden önvédelmi ösztöne riadtan veti latba teljes erejét, csak hogy megakadályozza az isteni szó és ezzel az isteni cselekvés érvényre jutását.

Jézus nyilvános tevékenysége kezdetén, a názáreti zsinagógában (Lk 4,16) az isteni ige kétszeresen is egyértelműen fogalmaz. Az isteni megmentésre vonatkozó izajási szakasz éppúgy érthető, mint az elhangzása után Jézustól mondottak: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” A tisztaság, az embert önmagának kisajátító Istenség megjelenésére az, ami nem tiszta, ami nem isteni, itt is az elpusztítás vágyával felel: a zsinagógában tartózkodók dühtől indítva le akarják taszítani Jézust egy hegyről (Lk 4,28), le a szakadékba, le a mélységbe, olyan mélyre, hogy ne juthasson el már fülükbe az isteni szó (önmaguk elvesztésével fenyegető) hangja, zúzódjon szét, oltódjon ki.

Az ember embersége – az isteni szó meghallása, és az önrendelkezésről való lemondás a szó javára. Csak ennek megvalósulása esetén lehet szó tényleges emberi személyről. Ami a názáreti zsinagógában tartózkodóknak nem sikerült (sem a meghallás, sem a pusztítás), az lehetőségként Jézus nyilvános tevékenységét mindvégig kísérte – el egészen a keresztig, amely fokozhatatlan módon beteljesítette mindkét lehetőséget. A pusztítás vágyával megjelenő emberi önvédelem itt teljes erejével tombol: úgy látja, birtokában az újra meg újra felhangzó szó, és üvöltve taszítja immár a szakadékba, le a pokol mélységébe, hogy tűnjön el örökre.

De a meghallás is itt találkozik a legtisztább hanggal: a pokol mélységéből felragyogó feltámadás, a diadalmasan és mindennél hangosabban feltörő szó a szívekbe hatol. Személyeket alkot, létrehozza a valódi emberséget, az Istenségnek kisajátított engedelmes meghallást.

mikes

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu