 |
 |
 |
 |
2000.
november 5. |
Bizony
mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek.
|
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Czigány György Tíz mondat Mikes Kelemenről Katasztrófák, balesetek: divatos filmtémáink! Ismerjük a bombatámadások torkot kiszárító félelmén túl is az izgalom, a szenzáció kínzó örömét: a kamaszkor nem válogatós – micsoda éhség – amikor az óvóhely falai meginogtak, kialudtak a lámpák s mellettem hangosan imádkozott valaki, belebotlottam kis barátnőm térdébe; hé! – mondta s kacagtunk… Mikes Rodostóból írta, Bujukálliból: „Bercsényinek két vagy három cselédje már megholt, a jezsuitájok is utánuk ment, aki méltó pap volt. Maga is az asszonnyal hozzánk jőnek lakni, mintha már közöttünk barátságosabb volna, de én nem bánom, mert a kis Zsuzsi közelebb lesz. Erre azt fogja kéd mondani: jaj! Hogy gondolkodik ilyen pestises időben az olyanról. Édes néném, amég élünk, addig csak magunkban hordozzuk a természetet, és az oldalcsontunkot csak kell szeretnünk, vagy akarjuk vagy sem.” Mikes Kelemen harminchét éves, amikor halálfélelmében kamaszként nevetgél a sátrak alatt. „A való, hogy szép helyt vagyunk szállva, de az a rút nyavalya elvette minden kedvünket, és csak idétlenül nevetünk.” Amikor egy haldokló elmosolyodik, ez az emberi méltóság nagy és szelíd diadala. Ledőlünk a földre s nevetünk eleget,
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
