Bűnhődés

Lezökken mellém a ligeti padra és fél testét elfordítva szinte kihangsúlyozza: nem szívesen kezdene velem beszélgetésbe. Az ilyen alakokat nevezik ligeti csavargóknak: fésületlenek, félretaposott cipőjükből hiányzik a zsinór és persze napok óta borotválatlanok is. Társadalomból kitaszított, elvadult emberek.

Ahogy egy pillanatra feltekintek az újságomból, belémdöbben: hisz ismerem a mellettem ülő embert. Amióta a Városliget környékére költöztem, s ennek már több mint harminc éve, gyakran találkozom vele. Még első találkozásaink emléke is él bennem. Látom magam előtt, piros pulóver feszült a testén, benyitott a kertkapunkon és belevájkált a kukába.

Akkor egy kicsit megborzadtam: Istenem, egy ilyen jó megjelenésű fiatalember és kukázik. Hát miért nem vállal valahol munkát? Naplopó, csavargó lenne? Ugye milyen naiv lehet az ember?

Később egy időre elvesztettem látókörömből, hogy később újra és újra felbukkanjék. Rendszerint a kukák környékén. Aztán a Városligetben, ahol rendszerint egy padon aludt szőrösen, cipőjét is levetve. Bevallom eleinte drukkoltam neki; hogy sikerüljön megkapaszkodnia. Kapjon rendes munkát, ne váljék belőle csőlakó, megkeseredett fedélnélküli, lelje meg valahol az élet értelmét! De hát meg lehet lelni, ha egyszer valaki elvesztette az egyensúlyát? Vissza lehet még egyáltalán kapaszkodni?

Neki úgy látszik nem sikerült, nem volt benne elegendő erő. Tavaly is elsirattam már egyszer, akkor is itt, a Városliget környékén hozott össze bennünket a véletlen. Vagy a Sors! Így szokták mondani. De a sors olyan, hogy megfoghatatlan, alaktalan, vagy talán nincs is egyáltalán. Az élet tántorgásait, pofonait incselkedéseit talán nem is volna szabad sorsnak nevezni.

A térdemre eresztem az újságot, felé fordulok, rámpislant, s akkor azt mondom neki, vagy inkább csak magamnak, nagyon csendesen: „Én valahonnan ismerem magát. Találkoztunk már többször is!”

Végigmér, aztán megvetően elfordul. Nem érdekli a véleményem, a részvétem, a szánakozásom, azt harsogja a tekintete némán: Hagyj engem a fenébe! Mit akarsz tőlem?! Ki vagy te?

Közben kihalász egy csikket a zsebéből, rágyújt, fújja a füstöt. Aztán hirtelen elmosolyodik. Eszébe juthatott valami. Meg is mondja, kissé hetykén, büszkélkedéssel ejti a szavakat: „Azt ugye nem tudja, hogy már ültem is azóta! Egyébként én is jól ismerem magát, a tizennyolcasban lakik. Egy-két sörösüvegen kívül soha semmit nem találtam még a ház kukájában…”

Elhatároztam, hogy felállok, s elmegyek, mégis csak ültem bénán mellette, a naptól hunyorogva.

„Sajnálom, hogy nem sikerült. Pedig azt hittem, hogy maga, egyszer talán mégis… hogy lesz magában erő…“

Abbahagytam, mert gúnyosan felkacagott. „Erő? Erő?” – ismételte többször is legyintve. A térdére támaszkodott, s akkor láttam, hogy vékony, sovány vállát rázza a zokogás. Ebből aztán megértettem, hogy ezután felesleges lenne minden szó. Minek? Hiszen csak önmagában kapaszkodhat az ember. És akinek már saját énje sincs? Az ugyan mibe kapaszkodjék? Üres szavakba? Emlékeibe? Hitébe? A Bibliába? Kenetteljes kijelentések hangzanak el naponta a világ minden részén, börtönökben celebrálnak misét, megbocsátást hirdetve, új életet, de hol van hozzá az erő? Az elszántság?

És ahogy önmagam háborgásával viaskodva ismét rátekintettem, éles karmával hirtelen belémvájt a felismerés: Tudom már ki ez az ember) Hisz ifjúkorom óta ismerem, ott lapult mellettem a szénapajtában is, ahová lopva felmentem Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését olvasni.

Igen, ő az, az örök Raszkolnyikov, akinek gyötrelmeitől azóta se szabadulhatok, ő a korok társadalmából kitaszított embere, a lelkiismeret éles karma, akit senki se fog kézen gyengéden, hogy elvezessen egy igazi, emberi világba, akinek végtelen gyötrődés és harc az élete önmaga emberségével. Amit soha nem képes legyőzni.

Szerettem volna a keblemre ölelni, de mire megmozdultam, már üres volt a pad mellettem. De tudom, hogy visszajön majd egyszer. Mert a bűnhődés útja szakadatlan körforgás és mi valamennyien azt járjuk.

Illés Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu