Az elefánt lába

avagy egy zánkai délután emlékmorzsái

A Jubileumi Ifjúsági Nagytábort az OLI kezdeményezése alapján a Katolikus Ifjúsági Mozgalom rendezte Zánkán, június 26. és 30. között, mintegy ezerötszáz 18 és 30 év közötti katolikus fiatal részvételével. A táborozók egy része július 1-2-án Budapesten részt vett a Katolikus Nagygyűlésen, többen közülük az első nap színpadi játékának is szereplői voltak.

Zánkai pillanatkép

Kérdezhetnéd: hogy kerül a csizma az asztalra, pláne ha egy elefánt lába van benne — micsoda csizma lehet az! —, de ne kérdezd! A világon senki sem tudja a választ, legfeljebb annyi sejlik a táguló tér szétfoszló homályából, hogy ha te kicsi vagy, az elefánt meg nagy, előfordulhat, hogy nem látsz belőle mást csak a lábát. Mert mindenből annyit látsz, amennyi belefér a látómeződbe. Az egész elefántot, vagy csak a fejét, az ormányát, a pocakját vagy éppen csak a lábát —, attól függően, hogy te hol vagy kicsi — alul, felül vagy középen. Tehát látod, mondjuk azt a lábat, s azt hiszed, hogy ez valami. Pedig nem valami, csak a része. De ne vesszünk el a részletekben! Ami most következik, az vagy valami, vagy az elefánt lába...

Szóval, tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt minden második ember utcaseprő. Először is, nekik nem csíkos a lajbijuk, mint a köztisztasági szakembereké, csak sárga, másrészt meg rájuk van írva, hogy „rendező”. Az a furcsa lény, akinek drótok lógnak ki a fejéből meg a zsebéből, a szája előtt mikrofon, fején fülhallgató — nem eltérített pilóta, nem is a Madonna live show közben, hanem a KIM-es Gábor Miki. A többi majdnem mind az, aminek gondolod.

A barátod, akivel már három napja szót sem váltottál, mert kérték, hogy inkább ismeretlenekkel menj egy csoportba, a szerelmed, aki otthon készül a felvételire és már nagyon hiányzik, a könnyes szemű lány a barna fejkendős apácával, a gyóntató és gyónó — reverendás férfi és shortos fiú egy fa alatt, gondokba merülten —, a völgyecske a patakkal, meg a KISZ-fénykor mementójaként itt hagyott förtelmes építményekkel, a gyertyaláng a kápolnában, a zarándoklat Dörgicsére, az egynapos remeteség lehetősége, a képek és szobrok, a zene a völgyszínpadról, zene a sportcsarnokban, zene a kápolnában, az előadások a találkozások, a beszélgetések, a reggeli szentmisék, tudósok, művészek, politikusok, papok, szerzetesek.

Azt mondod, aki hazatérve még mindig úgy gondolja, hogy két élete van az embernek, egy vallásos meg egy civil, az teljesen hiábavalóan töltött el itt öt napot. Jó, láttál erre példát nem egyet, nem kettőt, az előtted járó generációból. A templomban vallásos vagyok, talán otthon is, egyébként meg alkalmazkodom a körülményekhez. De azt ugye nem gondolod komolyan, hogy az idősebb nemzedék csupa ilyenekből áll? Nézz egy kicsit körül itt a táborban. Olvass bele a „Zánkapu” tábori napilapba. Vagy nem elég hitelesek a beszámolók kitűnő emberek kitűnő előadásairól? Légy nyugodt, te sem úszod meg, nem kapsz soha pontról pontra követhető mintákat. Igazad van, a saját lelkiismeretedre, meg a Jóistenre figyelve neked magadnak kell eldöntened, mi a jó, mi a rossz, mi a tennivalód. Persze a lelkiismeretedbe beépülnek a minták, néha újra álmodod az előtted járók álmait, néha felriadsz, nem sejtve, hány álom szakadt meg már ugyanígy. Eljön az idő, hogy már nem lesz „ifjúsági” a zene sem, amit itt napestig nyomatnak a füledbe. Igaz is, nem sok egy kicsit, hogy már korán reggel dübörögnek a hangfalak, nehogy meghalld például madárdalt. Vagy azért marad füled a hallásra?

Kicsit megbántott vagy, jelentkeztél rendezőnek, nem kellettél... Nem is hirdették rendesen ezt a tábort, a plébános is jó, ha egyszer elhadarta a mise végén. És nem támogatta az utazásodat, pedig messziről jöttél... A katolikus sajtóban benne volt ugyan, de a katolikus fiatalok nem olvassák a katolikus sajtót. Miért nem?! Meg a vidékiek közül különben is csak az tudott róla, aki Pesten tanul, s ez meg is látszik, a társaságnak talán csak a negyede jött vidékről. Ha te volnál egy cégnél a humán erőforrás menedzser — Istenem, valamikor „személyzetis”-nek mondták — azt néznéd előbb, érti-e a szakmáját a munkára jelentkező. Ha még keresztény is, az a plusz. De hát azt is mondod, Isten nélkül nem lehet élni ebben a világban. Itt ébredtél rá, ebben a táborban vagy már eddig is tudtad?

A bőség zavarával küzdesz. Jobbnál jobb programok, számtalan lehetőség, lelki élmények, sport, játék... A hívő politikusok is érdekelnek, a népegyház pasztorációja is, imádkoznál egy kicsit egyedül, vagy a többiekkel a kápolnában, kíváncsi vagy a börtönviselt papokra, a sajtósokra, este táncház lesz, utána rockzene. Csoportvezetést is vállaltál, a „zászlólengetés” próbájára is el kellene menned. Szinte sok. De jól érzed magad, a találkozások, ahelyett, hogy fárasztanának, inkább frissítik a szívedet. Lassan mindenkit ismersz, bár ezerötszáz ember nem kevés. Igazában nincs nehéz dolgod, hiszen itt mindenkinek a nyakában lóg az azonosító jel: 1000 Krisztus 2000. Krisztus a világban, Krisztus Magyarországon. Piros, fehér, zöld. A Szent Korona sziluettje. Még néhány napon át te is hordod azt a kis táblácskát, még felismerhető vagy erről. Aztán vége a tábornak. Teljes búcsú. A kitűződ egy fiókba kerül, egyre mélyebbre, s eljön az idő, amikor fontolgatod, őrizd-e még, vagy mehet a papírkosárba. 1000 Krisztus 2000. Piros, fehér, zöld. Egyszer majd bolhának is alig fog látszani, ami most oly hatalmas, mint egy elefánt. Vagy legalább a lába. Lesz majd rajtunk akkor is jel, amiről megismerjük egymást?

Kép és szöveg: Szikora József

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu