„Gyászruhát ölt minden ember...”

A magyar gazdák egyformán féltek az árvíztől, a belvíztől, az aszálytól, a tűztől, a viharoktól és a jégveréstől. Megelőzésükhöz főként a múlt században íródtak a szebbnél-szebb imádságok és énekek. Ilyeneket főként híres búcsújáró helyeken lehetett vásárolni. Gyékény- vagy vászonponyván voltak kiterítve a néhány oldalas, elején szentképes imák és énekek. Pár fillérbe kerültek, így a szegények is megvehették. A legtöbb ponyvaima és ponyvaének a Boldogságos Szűz Máriához szállott, annak búcsúhelyes titulusait is idéző — radnai, gyűdi, havas, sümegi és még igen sok — Szent Szűzhöz.

Ezeknek az imáknak, énekeknek meghatározott célzatuk volt, hogy Mária járjon közbe egyszülött Fiánál, hogy legyen pártfogónk az Atya színe előtt könyörgéseinkben. És a könyörgésben foglaltatott, hogy a vihar és a jégeső kerülje el házainkat, jószágainkat és bennünket, miközben valaha eddig húzták a határbeli viharharangokat, és a települések nagyharangjait, amíg a „gonosz féhők el nem űzettek vala.”

A rekkenő hőség már magában is sok veszélyt hordoz. Kigyulladhat a talpon álló érett gabonatábla, régen tüzet foghatott a nádfedél, guta üthetett embert, jószágot, az aszály pedig „leszüretelhette” a gyümőcsöt, a szőlőt, minthogy a kukorica és a cukorrépa termés is megsínylette.

A gazdaemberek a tartós forróságban egyre nézegették az eget, felhőt kerestek, hátha mégis megkönyörül rajtuk az Úr. Asszonyaik otthon, templomban és kilencedekkel imádkoztak esőért, a forróság enyhüléséért.

Nemrég a Csongrád megyei Zákányszék község határában lévő Makra Ferenc tanyáján jártam. Ferenc gazda évtizedekig volt „viharharangozó” és messze földön híres búcsúvezető. Harangozásaival és imáival tartotta távol a szőlőhegyektől az időjárás szeszélyes ártásait: a vihart, a jeget, a tüzet, az aszályt. Aztán, hogy az 1980-as évek vége táján meghalt, már nem szól az udvarukban álló kisharang, a gyalogos búcsúra járása szokása is megszűnt.

Makra Ferencnek volt egy vastag, sok szép imát és éneket tartalmazó könyve, amelyeket most a felesége Mária néni őrizget. Ebből való az alábbi esőért könyörgő ájtatos imádság. „Úr Isten, kiben élünk, mozgunk és vagyunk, adj alkalmatos csöndes esőt, hogy a mostani szükségletünkben szent Felségedtől megsegíttetvén az örökké való jókat tökéletesebben kérhessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökké, Amen.”

Napjainkban, mivel igen nagyon fenyeget minket a mindennapi kenyerünket és egyéb javainkat netán követelő aszály, kápolnáinkban és templomainkban sűrűn hallani az ilyenkor szokásos esőkérő éneket: „Nincsen aki megsegítsen, nincsen aki szánjon minket. Száraz a rét, szomjas a föld, ha ez így lesz, elveszünk. Gyászruhát ölt minden ember, Isten, adj esőt nekünk!” És szóltak az imák otthon, a családban is, amelyekben most különös hangsúlyt kapott Miatyánk, s benne az áhítat: Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma...

Ifj. Lele József

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu