A magasan legjobb, és ezért legszegényebb, és itthon legkevésbé nézett Duna Televízióról és annak hét év után leköszönt alapító elnökéről, Sára Sándorról szólok. Őszintén szólva, még nem tudhatjuk, milyen lesz a Duna TV Sára Sándor nélkül, hiszen ilyen még nem volt. Csak remélni lehet, hogy színvonalában, szellemiségében nem fog hanyatlani. Rossz álomként elfelejthetjük azt a korábban felmerült ötletet, hogy olcsóbb lesz, ha a másik közszolgálati televízióval egyesül? Az összevonás csak azt jelentené, hogy elveszítenénk a Duna jó értelemben véve pártatlan és igényes, mégis közérthető szolgálatát. Elveszítenénk katolikus műsorainak oldottabb, affektálás és paposság nélküli szellemét is, és azt a többletet, amelyet Rómából, Fatimából, Csíksomlyóról egyedül tőle kaphattunk.

De miért kell most „az ördögöt a falra festeni”? Hiszen újabban elcsendesedett ez a veszélyes ötlet. Mégsem árt szót emelni a Duna Televízió megmaradásáért. Ortutay Mária, a Dunát fenntartó Hungária Közalapítvány kuratóriumának elnöke Péter-Pálkor elhangzott nyilatkozatában „elfelejtett” legalább néhány szót szólni a leköszönő elnök nyilvánvalóan meghatározó érdemeiről, de többször megismételte, hogy „változást akarunk”.

Ha már Sára Sándor el is köszönt — újabb alkotásaival marad majd velünk —, a Duna Televízió maradjon meg értékőrző s -teremtő nemzeti keresztény fórumnak, amilyennek csapatával formálni tudta!

Rosdy Pál