A millenniumi esztendő legkiemelkedőbb hazai eseményére került sor a múlt hét végén Budapesten. Július 1-2-án tartották a budapesti Kisstadionban több ezer hívő részvételével — a püspöki kar szervezésében — jubileumi katolikus nagygyűlést.

Isten nagy földi közösségének vagyunk tagjai

Szombaton délelőtt tíz órakor a Szózat eléneklésével kezdődött a nagygyűlés. A hőség már ekkor rekkenő volt. A rendezők figyelmességét dicséri, hogy frissítőket szolgáltak fel a verítékező hívőknek, akik közül sokan napernyőkkel védekeztek az afrikai kánikula ellen. A hangulat azonban egyáltalán nem volt bágyadt, a résztvevők — megfogadva Blanckenstein Miklós, az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) igazgatója, a jubileumi ünnepség koordinátora tanácsait — igyekeztek megvalósítani az ünneplés új, aktív formáit: lehetőség szerint bekapcsolódtak az előadásokba, lelkesen énekeltek, zászlót lobogtattak, gyertyát gyújtottak.

Az egybegyűlteket köszöntő Seregély István érsek, a püspöki kar elnöke hangsúlyozta: ezzel a nagygyűléssel is tanúságot teszünk arról, hogy Isten nagy földi közösségének vagyunk a tagjai. Hálát adunk múltunkért, és imádkozunk a jövőnkért, arra kérve Istent, hogy Kölcsey fohásza: „Isten, áldd meg a magyart”, találjon meghallgatásra.

A nagygyűlésen megjelent Göncz Árpád köztársasági elnök is, aki rövid köszöntőjében azt kívánta: hazánk polgárainak lelkét töltse be Krisztus szeretete, mert egymás segítése, megértése a záloga újabb ezer évünknek. Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházügyi főtanácsadója Orbán Viktor levelét olvasta fel, melyben a kormányfő kiemelte: ez a nagygyűlés is megmutatja a világnak, hazánkban mindig voltak, vannak és lesznek is olyan emberek, akik kitartóan imádkoznak az országért. A levél kitér arra is, hogy az állam és egyház közötti szövetség arra épül: érdemes a jóért harcolni a rossz ellen, hogy valóban megvalósuljon az ünnepség mottója.

Az első nap Szent István vesperására épült. Seregély érsek fogadta az egyházmegyei delegációkat a határon innenről és túlról. Az egyes delegációkban minden korosztály képviseltette magát, ékes bizonyítékát adva annak: az egyház él, fejlődik, és a jövőben is élni fog.

Sinkovits Imre Szent István fiához írt Intelmeit, Vitai András pedig Karol Wojtyla „Amikor a hazára gondolok” című versét mondta el. A költemények közben színpadi jeleneteket láthattak a nézők: a többségében fiatal szereplők felidézték az apai intelmeket olvasó Imre herceg alakját, a magyar nép lelkét, amely megszólal, sír, szenved, amely harcol, szeret és hálát ad. A hívők szemei előtt megelevenedett a magyar nemzet élete, különböző szakaszaival. Az első nap szentségimádással ért véget.

A katolikus nagygyűlés első napján a múlton való tűnődésen volt a fő hangsúly, és inkább a külső mozgások domináltak: koreográfia, lovasbemutató, a vasárnapi nap középpontjában a belső mozgások elevenedtek meg, az a dinamizmus, amellyel a Szentlélek vezet bennünket. Az előadók kilenc blokkban mutatták be, hogyan fejlődik egyházunk napjainkban.

Udvardi György érseki helynök, az Országos Hitoktatási Bizottság vezetője előadásában kifejtette: tragikus kettősségben élünk. Világunkban egyszerre vannak jelen az önpusztító, ember ellen irányuló tendenciák, de sokakban él az igény, hogy rátaláljon a szépre, az igazra. Az egyház világos értékeket hirdet: olyan élő közösség, amely Krisztus igazságára épül, s abban újul meg. Ezért tekinthetünk minden súlyos probléma ellenére is reménykedve és bizalommal a jövőbe. Az egyháznak támogatnia kell mindazon közösségeket, amelyekben megvalósul a búzamag-termés igazsága: „... ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre.” (Jn., 12., 24-25.).

Ferentzi Csaba világi hívő Budapestről olyan plébániai közösségeket mutatott be, amelyekben megvalósul a krisztusi szeretet. A kiskunhalasi plébánia, a Rózsák terei görög katolikus plébánia és a Temesvári Egyházmegyéből a resicai — soknyelvű — plébánia képviselői vallottak a mindennapokban megnyilvánuló evangéliumról.

Tomka Ferenc, a káposztásmegyeri plébániaközösség vezetője olyan személyekkel ismertetett meg bennünket, akik felnőtt korban tértek meg. Tomka atya kiemelte: kevéssé ismert az az örömteli tény, hogy évente több ezer ember válik valódi hívővé. A megtért hívők maguk mesélték el, hogy nagy küzdelmek révén miként jutottak el Krisztushoz. A vallomástevők közül voltak fiatalok, idősek, házaspárok, szerzetesek, papok, rendőr- és katonatisztek, egykori szektatagok. Szavaikból egyértelműen kiderült: ha a sötétben bolyongó, fényre vágyó ember szerető, befogadó egyházi közösségre talál, és van egy valóban hivatásának élő pap, akkor minden lehetséges, teljesen váratlan, csodálatos megvilágosodások történhetnek. Elhangzott az is, hogy az egyházban egyre több helyen indult el a cigánypasztoráció.

A családokról volt szó a továbbiakban, kiemelten arról, hogy a mozgalmak — így a Schönstadt-mozgalom — milyen fontos szerepet játszanak a családok életében. Jelenits István piarista szerzetes a katolikus iskolák nevelő hatásáról beszélt, hangsúlyozva: azok Jézus csodatevő hatalmát nem, de a kegyelmét örökölték. Az ország és az egyház jövőjét is alapvetően meghatározza majd: az a csöndes munka, ami a katolikus iskolákban folyik, egész lélekkel történik-e.

A másvallásúakkal és a nemhívőkkel való párbeszéd lehetőségéről, a kiengesztelődés fontosságáról beszélt Tóth Pál tanár, aki emlékeztetett rá: II. János Pál pápa e téren is példát mutat, hatalmas lendülettel munkálkodik azon, hogy az egész emberiséget egyetlen családdá alakítsa, tevékenysége az egység megvalósítását szolgálja.

A különösen nehéz helyzetek, a szenvedés Isten segítségével való elviseléséről beszélt Gáspár István atya, a Hit és Fény Közösség magyarországi vezetője és Kerényi Lajos atya, aki csaknem ötven éve foglalkozik kórházpasztorációval. Egy tolókocsis, jobbágyi fiatal leány és egy kilencgyermekes családanya, akinek kilencedik gyermeke Down-kórral született, vallomásai alapján megállapítható: a szenvedés, az élet kegyetlennek látszó megpróbáltatásai jobbá, mélyebben gondolkodóvá tesznek bennünket. Kerényi atya arról a több évtizedes tapasztalatáról is beszámolt, hogy embert meghalni nem látott még Isten nélkül. Sztrilich Ágnes szociális testvér segítségével a keresztény hivatás szépségeibe pillanthattunk bele, részben az „In verbo tuo...” kezdetű 1997-es pápai dokumentum, részben a különböző, világi és szerzetesi, papi tanúságtevők alapján.

Nagy dolgokra vagyunk hivatva...

A délelőtt záróakkordjaként Balás Béla kaposvári megyéspüspök vezetésével az ifjú generáció képviselői mutatkoztak be. A főpásztor hangsúlyozta. a fiatalság nem életkor függvénye, aki itt van, az mind fiatal. Gond nem a fiatalokkal van, hanem azzal, ha nem vesszük át Isten tempóját. Fiatal volt Mária, Jézus, az apostolok is. Az életkorban fiatalokat a püspök figyelmeztette: nagy dolgokra vannak hivatva, megőrizni a magyarság, fölfedezni a kereszténység értékeit és a kettőt összehozni. Ha ez sikerülne, az egész világ bámulna bennünket, és miért ne sikerülne? Krisztus mosolyog ránk és kérdezi: ki, ha nem ti, és mikor, ha nem most?

A délelőtt folyamán a zenei kíséretet a Mátyás-templom kórusa, a tíztagú Benyus család — valamennyi tagja zenész —, és az egyre népszerűbb keresztény rock ismert képviselői, Sillye Jenő, Borka Zsolt, Kindelmann Győző adták. Az Érseki Katolikus Gimnázium diákjai pedig részleteket adtak elő Sík Sándor István király című drámájából.

Délután kezdődött a Jubileumi Nagygyűlést lezáró koncelebrált szentmise, Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével. Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök homiliájában hálát adott Istennek, hogy annyi szenvedés után is megmaradhattunk magyarnak, kereszténynek és ebben együttműködtek velünk az itt élő nemzetiségek. Emlékeztetett ugyanakkor a széthúzásra, a felekezeti torzsalkodásra is, és hogy a diktatúra idején voltak, akik megalkudtak. „Bűnbánattal kell kimondani, hogy a bátor cselekvés helyett sokszor belemenekültünk az önsajnálatba, nem mertük hinni, hogy Isten szeretete nagyobb a mi gyengeségünknél” — fogalmazott Bíró püspök. Az ország lelki életéről szólva rámutatott: az egyéni érdeket a közjó fölé emeltük, pillanatnyi érdekeinket hajszoljuk, a valódi igazság helyett. „Ki kell mondani a jóról, hogy jó, a rosszról, hogy rossz, az igazságról, hogy igazság, tenni kell a jót a jézusi szó erejében, ez a feladatunk. Krisztus a jövőnk, de ezért a jövőért valamennyien, egyháziak és világiak felelősek vagyunk.” Az egyház egységére a széttöredezett társadalomban nagy szükség van, mert amikor minden apró részeire esik, kell egy olyan intézmény, amely egységes. Külön szólt a püspök a szolidaritás fontosságáról és a családok válságáról, figyelmeztetve: csak az állandó megtérés erejében bízva lehetnek a keresztény családok hitelesek. A családoknak pedig minden anyagi és erkölcsi támogatást meg kell kapniuk.

MK
(Fotók: Kassányi Jenő)