A szabadság halogatott pillanatai

"Kész. Ez az utolsó. Ezt még elszívom, és azzal vége." Barátom ünnepélyes mozdulatokkal gombóccá gyűrte a kartontokot.

"De miért szívsz el még egyet? Miért nem kezded a leszokást most rögtön?"

"Ez volt az elhatározásom. Ha kiürül a doboz, vége. Ezzel kiürült." Azzal rágyújtott. Szemét behunyta. Búcsúzott. Mintha utolsó kívánságát teljesítette volna... kinek is... a megszokásnak? a rászokottságnak? a kísértőnek? Mindegy, minek nevezzük: annak, aki nem hagyta el csak olyan könnyedén. Akinek búcsúajándékra azért szüksége volt.

Ki nem határozta már el, hogy változtat élete egy darabkáján? Aki tett már efféle elhatározást, tudja: nagy a kísértés, hogy engedjünk a "csak még egy utolsót" csábításának. Hiszen holnaptól, délutántól, a következő pillanattól kezdve aztán már úgysem, soha többé...

De vajon megszületett-e bennem az elhatározás igazán, ha előbb azért még nosztalgikus búcsút akarok venni a nemszeretem szokásomtól? Vajon megérett-e bennem az utálat, vajon irtózom-e eléggé magamtól és a rossz beidegződéstől, ha egy kicsit visszakacsintgatok még felé? Holnaptól fogyókúrázom, de ezt a somlóit még muszáj... Holnaptól imádkozom esténként, de ma tényleg nagyon nehéz napom volt...

Ha magamba nézek, pontosan értem, miért ragadt az "utolsó kenet" csúfnév a betegek szentségére. Majd holnap kezdem a megtérést, de ma még egy kicsit nem gondolok rá...

Hadilábon állunk a fogadalmakkal. Pedig bolondok vagyunk: hiszen még ma számon kérhetik lelkünket. Ezért nagy ajándék Jézus példája: az alámerülés pillanata nem odázható és nem relativizálható. Itt és most kell elkezdenem a megtisztulást. A szabadulást.

Ha nem teszem, visszasüllyedek a halogatók önámító ördögi körébe: holnaptól tényleg nem hazudok, de ma még egy utolsót... talán azt, hogy holnaptól nem hazudok...

Süveges Gergő

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu