...és felejtéssel

Feleségem oldalba bökött a misén. Nem mintha elbóbiskoltam volna - jó homília hallatán ez meg sem eshet az emberrel, meg különben is: álltunk még, és éppen vallottuk a bűneinket. Én valamivel többet is a kelleténél. A részletekkel, szerencsére, nem terheltem a közelemben lévőket, inkább csak egy új szempont merült fel bennem, és ezt, úgy látszik, nem tudtam magamban tartani. Mondtuk éppen, hogy "sokszor és sokat..." (sajnos, így van...), és a "gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással"-hoz félhangosan hozzáfűztem: és felejtéssel.

Ha már itt tartok, mi mindent felejtettem el az utóbbi időkben? Sokak nem kaptak tőlem karácsonyi-újévi jókívánságokat. Az ajándékvásárlás során nem zöldet vettem, hanem kéket. Nem olvastam el a nekem címzett üdvözlés mellé írt verset. Mikor a jeges úton édesanyámtól hazaautóztam, nem hívtam fel, hogy közöljem: megérkeztem. A felejtés jellegzetes esetei ezek - mögöttük ott a figyelmetlenség. Ami nem más, mint elfelejtése annak, hogy nem csak az a fontos, amit én tartok annak. Szeretteim fontos kéréseinek elfelejtése nem más, mint szeretteim fontosságának (jó esetben csak időszakos és felszínes) elfelejtése.

És ez csak az egyik oldala az emberi feledékenységnek. A magánéleti. De gondolatainknak, szavainknak, cselekedeteinknek és mulasztásainknak közösségi dimenziói is vannak. (Csak példaként: a legtitkosabb, futó házasságtörés is kikezdi a társ iránti szeretetet, gyengíti a családot, ezáltal kicsit a nemzetet is - ilyen egyszerű ez.) És akkor még nem beszéltünk az elsődlegesen közösségi vonatkozásokról. Hogy például elfelejtjük befizetni az adót. (Igaz, erre a maga módján többnyire figyelmeztet erkölcseink nagy őrzője, az adóhivatal.) De nem kevésbé vétkes feledékenység, ha nem kérdezzük meg: hová tetszettek tenni mindazt, amit eddig már befizettünk? Hányszor felejtjük el, hogy ezt meg azt a tévécsatornát nem kellene néznünk, mert ennek műsoraiban rendre a miénkkel szöges ellentétben lévő "eszményekkel" bombáznak minket, újra meg újra hülyének néznek és szinte nap mint nap a becsületünkbe gázolnak.

Ahogy öregszem, félek, feledékenységem csak erősödni fog. Ezért egyre sűrűbben kell új noteszt vásárolnom, mert sok mindent felírok a biztonság kedvéért. Nemcsak a korábbi naplójegyzetekhez hasonlók kerülnek bele, hanem napi elintéznivalóim, életem történései és a közélet fontosabb eseményei: ki mit ígért, nyilatkozott. A betelt noteszeket félrerakom, és időnként újra átlapozom. Tanulságos olvasmány - különösen az döntési helyzetekben, például választások, népszavazás, stb. közeledtével. Az ember annyi mindenfélét hall - véleményt, adatot, ígéretet -, hogy saját megfontolásai, tapasztalatai szinte kiesnek a fejéből.

Hogy ezt elkerüljem, ma megnyitottam a karácsonyra kapott új, nagyobb és vastagabb noteszt. Lássuk csak: mit is kért a feleségem? Igen, vigyek tíz tojást a vacsorához... Mit is olvastam az újságban? Megint azok akarnak meggyőzni a magántőke bevonásának fontosságáról az egészségügybe, akik onnan kivonták - hová? - a hatalmas pénzösszegeket...

Nem elfelejteni!

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu