LITURGIA

A kenyértöréstől a szentmiséig (XXXIII. rész)

Róma meghatározó szerepe a liturgiában

Az eddigi írásainkban már utaltunk arra, hogy Róma városának fokozatosan egyre jelentősebb szerepe lett az egyházban. Péter apostol Rómába érkezése, ottani vértanúsága máris kiemelt hellyé tette. A római keresztény közösség tevékenysége és tanúságtétele is egyre inkább példaképpé vált. Pál apostol is itt szenvedett vértanúhalált, és számosan voltak, akik az üldözések századaiban az apostolok nyomdokait követve tettek tanúságot.

A római egyház ezen helyi közösségeinek emlékei eleven életről beszélnek. Az üldözések nemhogy elgyengítették, hanem inkább megerősítették őket. A föld alá kényszerített egyház liturgiája minden területén kezdett kibontakozni. Ha nem is a nagy külsőségek voltak a meghatározók, de a megfelelő keresztény lelkületet elvárták azoktól, akik felvételre jelentkeztek, sőt, a beavató szentségek vizsgálatainak meg kellett felelniük. Azt mondhatnánk: mire 313-ban Nagy Konstantin császár milánói rendelete megjelent, mint a fán a rügyek kipattanás előtt, a nap sugarainak hatására egyik pillanatról a másikra virágba borultak.

Két pápát érdemes megemlíteni, akik a liturgikus rend megszilárdításában jelentős szerepet vittek. I. Damasus (366-384) előírta a latin nyelv használatát, meghatározta a vértanúk tiszteletének rendjét, stb. Utóda, Siricius pápa (384-399) elrendelte a papi nőtlenséget, mint Istent megillető áldozatot. Ő nevezte először Róma püspökét pápának.

Mivel Róma városa adott otthont Péter apostol utódainak, a pápáknak, ezért a IV. században számos körülmény biztosította a további fejlődést. A bazilikák az istentiszteletek helyeivé váltak, természetes lett a megfelelő ünneplő közösség, a külsőségek is egyre inkább részei lettek a liturgiának. A Rómától távolabb élők szoros kapcsolatot ápoltak az Örök Város híveivel, és a pápák véleménye és ítélete egyre jelentősebb lett az egyházak életében.

Egyre gazdagabban bontakozott ki a liturgikus év is. Urunk feltámadásának heti ünneplése, majd a húsvét ünnepének meghatározása után az előkészületi idő, a nagyböjt és az utóünneplés pünkösdig hozzátartozott a liturgia ünnepélyességéhez. A III. században már felfedezhető Urunk születésének, a karácsonynak az ünneplése, de igazán csak a IV. században bontakozott ki teljesen.

Következő írásainkban ennek a liturgiának csodálatos virágba borulását szeretnénk bemutatni, mindig rámutatva azokra a gyökerekre, melyekből mai liturgikus életünk is táplálkozik.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu