Szent az élet

Házasság és család: az élet kultúrája

Korunk erkölcsi válságáról szólva - amelynek egyik kifejezése a család válsága -, a "halál kultúrája" (abortusz, sterilizáció, eutanázia stb.) elleni küzdelemre szólít fel II. János Pál az Evangelium vitae (Az élet evangéliuma)kezdetű enciklikájában:

"Az a tény, hogy sok ország törvényhozása - annak ellenére, hogy ezzel eltávolodtak a saját Alkotmányaik alapelveitől - elfogadta az élet elleni cselekmények büntetlenségét, vagy egyenesen törvényesítette ezeket, egyszerre aggasztó jele és nem mellékes oka a súlyos erkölcsi romlásnak: olyan döntések, amelyeket korábban az erkölcsi közvélemény egyöntetűen vétkesnek tekintett és elítélt, lassan társadalmilag elfogadottá válnak. Maga az orvostudomány, amely hivatása szerint az emberi élet védelmére és gyógyítására van rendelve, bizonyos szakágaiban egyre gyakrabban követ el személy elleni cselekményeket...

A végeredmény pedig drámai: ha nagyon súlyos és nyugtalanító a jelenség, hogy megölnek annyi születendő vagy haldokló életet, nem kevésbé súlyos és nyugtalanító az a tény, hogy maga a lelkiismeret a jelen körülmények között eltompulva csak nagyon nehezen találja meg a különbséget a jó és rossz között az emberi élet értékét alapjában érintő dolgokban."

De a mai súlyos válságban is hangoztatja: "az egyház az élet oldalán áll" (30): "Teljes erővel és minden veszedelemmel szemben védi és oltalmazza az emberi életet, bármilyen fokon vagy körülmények között is legyen az az élet."

A házasság és a család mai válságának alapvető oka az egyre fokozódó evilágiság (szekularizmus), a hitetlenségből fakadó erkölcsi relativizmus. Mielőtt erről szólnánk, egy megjegyzést teszünk a házasságra való felkészítés hiányosságáról, a házasulandók pszichikai éretlenségéről.

Minden fiatalnak, aki házasságra akar lépni, tudatosítania kell azt, hogy az egész életre szóló, kizárólagos életszövetség egy egész élet feladata. Mert a két fél bizony összeadja nemcsak erényeit, jó tulajdonságait, hanem hibáit és gyarlóságait is. Ezeknek a rossz tulajdonságoknak a legyőzéséhez közös erőfeszítésre van szükség. Kezdetben persze fűti őket a szerelmi hév; a probléma akkor kezdődik, amikor az első láng ellobbant, amikor kezd monotonná válni az együttlét. A két személynek szellemi-lelki érésre van szüksége. És ha keresztény házasokról van szó, az imaélet, a szentségi élet segíti őket a szeretet érlelődésében.

Végeredményben a házasságban - de a házasságon kívül is - a szexuális élet és a szerelem területén tapasztalható válság oka maga az ember. Végeredményben: hiszen számos más tényező is befolyásolhatja a krízist: (fiatal házasoknál például a megélhetés, a lakásprobléma vagy egyéb gondok...) Az ösztön és a szabadság konfliktusában nagyon könnyen a vér szavát követi az ember. Menekül a felelősségtől. A pillanatnyi élvezet, az intézményes kereten kívüli "szabadság" kísérti esetleg akkor is, amikor már elkötelezte magát a házasságban. Konfliktus léphet fel a két fél közötti kulturális szintkülönbség vagy a vallási meggyőződés, világnézet ellentétes iránya miatt is. Ezért nagyon fontos ezeknek a kulturális és világnézeti kérdéseknek tisztázása a jegyesség idején. A világnézeti különbség feszültséghez vezethet az erkölcsi magatartás területén is (a születésszabályozással, általában a házasélettel vagy éppen a gyermekek vallásos nevelésével kapcsolatban). Világos, hogy egy egész életre szóló közösséghez nem elégséges a testi vonzalom; lelki-szellemi harmóniára van szükség, ezért kell az említett kulturális és vallási problémákat már a házasság előtt összhangba hozni. Ahol az életből kikapcsolják a valláserkölcsi normákat, igen nehéz másfajta - abszolút jellegű - erkölcsi irányelveket találni. (Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a vallásos emberek mind jók és erkölcsösek, az ateisták pedig szabados életet élnek...) Az azonban bizonyos, hogy az istenhit és a keresztény erkölcs elvetése könnyen erkölcsi relativizmus forrása lehet. Dosztojevszkij egyik hőse ezt mondja: "Ha Isten nincs, minden megengedett..." Általában azt látjuk, hogy ez az istentagadás logikája. Persze nem a szóban, hanem az élettel, tettekkel megvallott hitről és a megélt kereszténységről, illetve annak ellentétéről van szó. Bár a természetes ésszel is eljutunk bizonyos alapvető erkölcsi normákhoz (Ne ölj!), de ha alapvetően nem függünk Isten törvényétől, aki az élet abszolút ura, nagyon könnyen relativizáljuk az erkölcsi normákat: a környezet, a társadalom, az állami törvények, a divatos felfogás áramlatához igazodunk. És akkor már esetleg nem vonatkoztatjuk az emberölés tilalmát az abortuszra, vagy akár az eutanázia bizonyos eseteit is megengedjük. Ugyanígy a házasságon kívüli nemi élet területén vagy a házaséletben könnyen a kényelem, a nagyobb élvezet, a magasabb életszínvonal vagy az áldozattól való menekülés sugallja a cselekedeteket, és - sajnos, ez hívő keresztényeknél is megtörténik! - félreteszik Krisztus abszolút törvényeit.

A magyar püspökök egy szakemberekből álló csoport által kidolgozott körlevelet adtak ki 2003-ban Az élet kultúrájáért címmel; ebben tárgyalják a bioetika számos égető kérdését. Itt most csak az emberi élet kezdetét és végét érintő problémáról, az abortuszról és az eutanáziáról teszünk néhány megjegyzést, utalva A Katolikus Egyház Katekizmusára; ennek végkövetkeztetései (119-120. pontok):

"Az élet két határpontján lévő ember fizikai és lelki értelemben fokozottan sebezhető és kihasználható. Ezeket a rendkívül érzékeny életszakaszokat mindenkinek valamilyen módon át kell élnie. Az ilyen értelemben vett védelemre szoruló emberrel szembeni magatartás egy társadalom etikai fejlettségének, erkölcsi érzékének és érettségének valódi próbaköve. A sérülékeny ember védelme távolabbi pozitív társadalmi hatásokkal is jár, szimbolikus értékű, a békés és szolidáris egymás mellett élést szolgálja. Az emberi élet fizikai értelemben vett minőségének javítása állandó törekvés kell hogy legyen, ami azonban nem az életvédelem végső alapja. A gyenge ember védelmének, támogatásának igazi forrása emberi mivolta, filozófiai kifejezéssel élve ontológiai (lételméleti) meghatározottsága, illetve istenképisége és megváltott volta.

A születő és az életből távozó ember kihívást jelent a társadalom számára, amelyre teljes, adekvát választ kell adnia. Ez a válaszadás számol az Istennel és az emberekkel való kapcsolataiban meghatározott ember lelki igényeivel is. Ennek a nem redukcionista emberszemléletnek a jogalkotásban is tükröződnie kell. A nevelés és szemléletformálás kiemelkedő feladat, hogy ne csak pillanatnyi, közgazdaságilag is kifejezhető értékek kerüljenek az emberi élet védelmével kapcsolatos megfontolások középpontjába."

Befejezésül ismét az Evangelium vitae-t idézzük: "Az abortuszt engedélyező törvényhozással s az eutanáziának néhol sikerrel járó törvényesítési kísérleteivel szemben szerte a világon mozgalmak és kezdeményezések indultak az élet érdekében a társadalom fogékonnyá tételére. Amennyiben céljuk érdekében szilárd következetességgel, de erőszak nélkül járnak el, az ilyen mozgalmak hatására mind tudatosabb lesz az élet értéke, és hatásosabb lesz az elkötelezettség az élet védelmére.

Ezenfelül hogyan ne emlékeznénk meg azokról a mindennapos önzetlen szolgálatokról, az áldozatokról, elfogadásokról, melyeket megszámlálhatatlan személy végez szeretettel a családokban, kórházakban, árvaházakban, öregotthonokban és más központokban vagy közösségekben az élet védelmében.

E fény- és árnyoldalaknak mindenkit rá kell döbbenteniük arra, hogy a jó és a rossz, a halál és az élet, a ťhalál kultúrájaŤ és az ťélet kultúrájaŤ közti hatalmas és drámai összeütközés előtt állunk. De nemcsak ťelőtteŤ, hanem a konfliktus ťkellős közepébenŤ állunk: részesei vagyunk valamennyien azzal a lerázhatatlan felelősséggel, hogy föltétlenül az élet javát kell választanunk." (EV 27-28.)

Szabó Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu