Újjáéledő rend Szlovákiában

Piaristák a Felvidéken

A kápolna és az egykori rendház

A Kegyes Tanítórend, azaz a piaristák a világ számos helyén vezetnek iskolákat. Amerikában és Európában éppúgy, mint a Távol-Keleten vagy a missziókban. Legfőbb elöljárójuk, a generális római központjukban él, akit négy asszisztens segít munkájában, felosztva maguk közt a világban élő piarista tartományokat. Egyikük, Ruppert József az olaszországi és Közép-Kelet-Európa keleti részében működő rendtartománnyal tartja szorosabban a kapcsolatot. A szlovák provincia is hozzá tartozik, gyakran jár a Felvidékre, ahova legutóbb azért ment, hogy a nyitrai tartományfőnök, Ján Kovac kíséretében Breznóban - ahol egykor szintén éltek és dolgoztak piaristák - megtekintse a rend ottani történetét bemutató kiállítást.

A vendégek megtekintik a kiállítást

Átlépve az országhatárt, Ruppert József a szlovákiai tartományról kezdett mesélni, hogy miként alakult a felvidéki piaristák sorsa az elmúlt ötven-hatvan esztendőben. A II. világháború utáni sorsuk más, mint a magyarországi rendtartományé, hiszen Csehszlovákiában minden intézetüket államosították. A szerzetesek szétszóródtak, néhányuk lelkipásztori feladatot kapott, mások fizikai munkások lettek, többen börtönbe kerültek - koholt vádak alapján. Iskoláikban, rendházaikban állami intézmények kaptak helyet. A hetvenes években ugyan még sok piarista atya élt, de mind idősek voltak. Egyikőjük, Jozef Horvátik titokban szervezni kezdte a szlovákiai provinciát. Plébánosokkal ismertette meg a rend eszményét, akik később - természetesen titokban, komoly kockázatot vállalva - beléptek a rendbe, fogadalmat tettek. A következő időkben ezek a plébánosok kezdték fiatalemberekkel megismertetni a piarista lelkületet, akik közül többeket titokban felszenteltek, és fogadalmat téve "titkos piaristák" lettek.

A piarista kápolna főoltára

Ez se a helybeleiknek, se az őket támogató külföldieknek nem volt veszélytelen vállalkozás. Ausztrián és Magyarországon keresztül - többek közt Ruppert József segítségével - anyagi támogatás érkezett a földalatti életet élő piaristákhoz. Külön veszélyt vállalva juttattak el ima- és hittankönyveket a szocialista Csehszlovákiába, hogy a rend fejlődhessék, tudják segíteni hitéletükben a gyerekeket, akikkel foglalkoztak.

Csehszlovákiába, illetve Szlovákiába úgy érkezett el a rendszerváltozás, hogy piaristák ugyan voltak, de legtöbbjük nem tudta, nem ismerhette, milyen lehet szerzetesközösségben élni, nem volt tanári diplomájuk, hogy oktathassák az ifjúságot, s mint a világban élő papoknak, nem kellett ismerniük a szerzetesi szegénységet. Így kérték és kapták vissza iskoláikat és rendházaikat. Nehéz volt az újrakezdés: lemondani a plébánosok önállóságáról, beilleszkedni egy közösségbe, elfogadni az új életformát - viszonylag idős korban - nem egyszerű. Sokan belátták ennek a számukra új életformának a nehézségeit, és visszamentek egy-egy plébániára. De egy apró magnak sikerült, sőt, új hivatások is születtek. Őket Ruppert József kezdeményezésére (aki akkor már generális asszisztens volt) Rómába küldték, hogy a piarista rend nemzetközi növendékházában élve a Gergely Egyetemen tanuljanak, megismerjék a rendi életet, nyelveket tanuljanak, hogy hazatérve igazi piarista lelkületet vihessenek közösségeikbe, példát adva másoknak is. Ma már három piarista iskola működik az országban: Trencsénben, Privigyén és Nyitrán.

Nyitrára érkezve a provinciális, Ján Kovac fogad bennünket. Rögtön el is mondja az asszisztenst kísérő újságírónak, hogy iskolájuknak hatszázötven diákja van. Segítője, aki Rómát is megjárta - tolmácsol: szlovákról olaszra. Ruppert József mosolyogva mondja, ma már nincs nyelvi nehézsége a szlovák piaristákkal, mert mindenhol vannak olyan fiatalok, akik olaszul, spanyolul vagy németül beszélnek, így szót tud érteni mind a húsz szlovákiai rendtársával látogatásai alkalmával.

Nyitráról indulunk tovább Breznóbányára. Útközben a német, olasz és szlovák nyelv keveredik a magyarral, amint a generális asszisztens beszélget a szlovákiai tartományfőnökkel, akitől megtudjuk, hogy Breznóban a polgármester is szeretne találkozni a Rómából érkező vendéggel. Amint közeledünk az Alacsony-Tátra lábánál fekvő városhoz, mely ma Szlovákia negyedik legnagyobb városa, egyre keskenyebb völgykatlanban vezet az út. Mindenhol gyárak, kémények csúfítják el a völgyeket, hatalmas teherautók járnak az utakon, viszik az erdőkből kitermelt fát.

Breznóbányán a főtéren állunk meg. Egyik sarka az egykori szocialista várost idézi áruházával, üzlethelyiségeivel, ám a tér nagyobb részét gyönyörűen felújított reneszánsz stílusú házak, barokk templom, az úgynevezett Városi-torony, valamint a városháza uralják. Jozef Hrtús plébános rögtön átvezet bennünket a szomszéd épületbe, melynek egyik része a szépen tatarozott egykori piarista kápolna, másik - az egykori rendház - ma a járási hivatalnak ad helyet.

Breznóbányára 1673-ban hívták meg a piaristák. A környék lakói közül sokan evangélikus vallásúak voltak, így missziós munkát is végeztek a piaristák. Nem volt könnyű a helyzetük, ám két évvel később már iskolát nyitottak, melyet a kötelező, a plébánosoknak adandó tizedből tartottak fenn. Miután 1848-ban megszűnt ez az anyagi forrás, megszűnt az iskola is. A tartalékokat felélve aztán 1856-ban a plébániát és a templomot a besztercebányai püspökségnek adták át, a rendházat pedig 1857-ben a Helytartótanácsnak.

Működésük nyomai azonban ma is megtalálhatóak a városban. A már említett kápolna mellett, az egykori rendház falán emléktáblát avattak, amely szlovák nyelven hirdeti, hogy "ebben a történelmi épületben és a szomszédos plébánián működött a piarista rendház gimnáziummal és könyvtárral. Ezen a helyen van a fönnmaradt rendházi kápolna a XVII. század végéről. A rend 1673-1856 közötti működése emlékére emelték Breznóbánya városa, a szlovákiai piarista rendtartomány, a breznóbányai római katolikus plébánia és a breznóbányai Matica Slovenska."

A piaristák itteni működésének emlékére nyílt kiállítás a városi múzeumban, amelynek képei decembertől az egykori rendház, a járási hivatal folyosóin lesznek láthatóak. Képek, könyvek, dokumentumok mutatják be a rend itteni múltját. Később a szlovák plébános mosolyogva mutatja plébániájának lépcsőházában a rendalapító Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló festményt. A történelemről árulkodnak a kép két oldalán álló szobrok is: Szent Istváné és Szent Lászlóé. Mindez a múlt. Amint az is, hogy magyar hangot halljunk a város főterén.

A szlovák piarista rendtartomány fejlődik, növekszik. Tagjai mind szlovák nemzetiségűek. Ruppert atyából hazafelé egy fohász szakad fel: évszázadokon át együtt éltek és dolgoztak a Felvidéken szlovák és magyar piaristák. Az itthoni, magyarországi piaristákkal való kapcsolatuk ma is testvéri, baráti. Bárcsak akadna egy-két magyar hivatás is Szlovákiában, hogy ez a hagyomány folytatódna és megerősödne!

Szöveg és kép: Bókay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu