Tűnődés a hétről

Vigasztaló versek

Vannak napok, amikor úgy érzem, torkig vagyok a világgal. Gyűlölet habzik mindenfelől, hazugságok kerítenek be, álságos szavak hangoznak erről is, arról is, lehetetlen nyugodtan közlekedni, békésen elbeszélgetni barátainkkal, mert tüstént mesterségesen felizzított indulatok térfogatába lépünk.

Ilyenkor versek védfala mögé húzódva keresgélem a hiteles emberi értékeket. Új versek között hátha az eszmék és érzések zűrzavarában emberi, hiteles szavakra bukkanhatunk, olyanokra, amelyek erőt adva azt bizonyítják, lehet, érdemes akár súlyok alatt is itt élni.

Nemrégiben jelent meg Tamás MenyhértKísértések című verseskötete. Sajátos hangú, ízes beszédű, elkötelezetten erkölcsös író. Mintha kétségeimre válaszolna Érintések című költeményének első soraiban:

Csakis itt lent

A föld érintésével

érintheted meg Istent!

Aztán megtelik a lakás unokáimmal, s megfeledkezem keserveimről. A gyerekek sokkal romlatlanabbak nálunk. Így érzi Tamás Menyhért is, aki így köszönti unokáját hetedik születésnapján: "Újra itt vagy! - Kezdődhet a játék, - én vagyok az öröm - te vagy az ajándék".

A Kortárs októberi számát lapozgatva bukkantam Kiss Benedek versére. Sokszor lehetünk tanúi, hogy a hétköznapokból kiközösített Isten mintha otthonára lelne a költészetben. Újfajta transzcendentális líra van kibontakozóban. Jellegzetes példája a Föltartott fejjel, s kivált az Áldozat:

Uram, Te semmivé tettél,

s adtad érte a Mindenség kacatját.

A bolond legény is jobban járt ennél:

ő néha szemedbe lát.

Békét óhajt lelkünk,

s mit adsz helyette?

Harcot!

Uram, hány milliárd éves

géneken tündöklik arcod?

Hisz a kőbalta és Káin ökle

ugyanígy ölt, mint az atombomba!

Uram, hány városod

s katonád dőlt már porba!

Kínunk keservét nyeled Te,

vagy a buggyanó mézet?!

Uram, nagy kereszt van vállamon

Érted.

A nyolcvanéves Tornai József azt kérdezi, Mi lesz a homo sapiensből? - Mi lesz? Megtaláltuk a választ halottak napja körül a temetőben. "Emlékezz ember, hogy porból vétettél és porrá leszel." Hiába szájaltál, hiába csaltál, hiába gyűjtöttél erőszakosan, mindig ez a vége.

Hacsak... Hacsak nem fogadjuk el alázattal az Úr próbáinak "áldott bérét", s nem kapaszkodunk kezébe hívő bizalommal.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu