Szatmár vértanú püspöke

Scheffler Jánosra emlékeztek Kálmándon

Kálmándon (ma Romániához tartozik), október 29-én, Scheffler János születésének 120. évfordulóján, a vértanú főpap szentté avatásáért imádkozott utódja, Schönberger Jenő szatmári püspök, a papság és a templomot zsúfolásig megtöltő - helybeli és a környékről érkező - hívek.

Scheffler Jánost itt keresztelték meg, itt járt iskolába, itt érlelődött meg benne a papi hivatás. Rómában a kánonjog doktora lett, majd Budapesten a hittudomány "királygyűrűs" doktorává avatták. Volt káplán, plébános, hittanár, székesegyházi szónok, teológiai tanár, a kolozsvári egyetemen az egyházjogi tanszék tanára.

1942-ben az újraegyesített szatmári egyházmegye püspöke lett. Szentelése a trianoni megpróbáltatások alól felszabadult magyarságnak diadalünnep volt. Hozzálátott az egyházmegye újjászervezéséhez, amit a háború igencsak megnehezített. 1945 januárjában egyházmegyéjéből sok ezer sváb származású férfit és nőt hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba - a püspök személyes tiltakozása ellenére. Tisztán látta, hogy a kommunista rendszer sok gyötrelmet és szenvedést fog hozni. Papjait azzal bátorította, hogy előbb-utóbb meg fog bukni, mert az ateizmuson és téves elveken alapszik. "Lehetséges, hogy addig közülünk némelyek elpusztulnak, de pusztulásunk (...) az új világot termékenyítő áldozattá válik" - mondotta. A hatalommal egyre több összeütközése volt, ezért XII. Piusz pápa győri püspökké nevezte ki. Ő azonban nem akart menekülni a megpróbáltatások elől, ezért kérte, hogy Szatmáron maradhasson.

A román titkosrendőrség, a Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezetője legyen a romániai katolikus egyháznak, mely pápát nem ismer el fejeként. Ő erre a felkérésre ennyit válaszolt: "Non possum!" (Nem tehetem!) S nem magyarázkodott. A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette, 1950-ben pedig kényszerlakhelyre, Körösbányára száműzték. Itt 1952. március 11-én letartóztatták, és a bukaresti fogdában folytatták kihallgatását. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. "Non possum!" - válaszolta ismét. Előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a zsilavai föld alatti (megsemmisítő) tömlöc foglya, ahol 1952. december 6-án, egy végzetes forró fürdő után, orvosi segítség nélkül, egy Szent Ágoston-idézetet suttogva, derűs tekintettel halt meg. Jeltelen sírba temették. A zsilavai pópa azonban kifürkészte nyugvóhelyét. Az ő segítségével exhumálták 1965-ben. Csontjait nagy titokban, útitáskájában hozta haza hűséges papja, Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában.

A kálmándi templomban Kühn Pál nagykárolyi plébános közszemlére helyezte a vértanú püspök megtépázott pásztorbotját, pileolusát és mellkeresztjétől durván "megszabadított" zöld és arany szövésű bojtos zsinórját - a vértanú főpap ereklyéit.

Varga János ibrányi plébános

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu