Tóth Sándor

Ádvent gyertyája

A lomb ami levélként búcsút intett,

nem hagyott mást üres tereknél

Mulandó jelek arcokba mélyednek

kőrácsos magányú idő-bereknél

Hajításnyira vezet csak a szó

utak térségén amíg kiált

Egy-egy ismeretlen, eltévedt

vándor, ki mindig elindul

s nem lelhet hazát

Otthonok, otthon. Meglódult

bércek a helyüket siratják

Szél hasogatja - vesztett keresésben,

s a folyó mélye is feladja magát

Csupa-rács-feledés. Belül izzó

sóhaj. Remete-hajlék hol

lenne tovább? Felhőkre csügged

a névtelen tekintet, keresve

odafönt egyetlen igazát

Ezer sugara erdei évnek,

szelídség, dac, madarak álma

súgja az érkezést aranyágon

ülve, míg lassan feltárul

a messzeség tája

Akkor ott fehéren gyertya lángja lobban

Ki gyújtotta meg e sötét világnak?

Megállnak percek - hangok simogatnak

Könnyező fák alatt terád is várnak

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu