|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az Olvasó írja Hitoktatás Nemrégiben olvastam az Új Emberben egyet-mást a hitoktatásról, többek között arról a "konkurenciáról", amely az iskolai és a plébániai oktatás között fennáll(hat). Hadd fűzzem hozzá az olvasottakhoz a magam ausztriai tapasztalatait, amit itteni kápláni szolgálatom idején szereztem: nagyobbrészt Bécsben, kisebbrészt vidéken. A náci időben az iskolai hitoktatás szünetelt, ezért a plébániákon úgynevezett "lelkipásztori órákat" (Seelsorgestunde) tartottak, az szabad volt, míg a vallásoktatás (Religionsstunde) be volt tiltva. Aztán elmúlt a náci idő, az iskolában megjelent a hittan. A tanév első tíz napján a szülők "kiírathatták" gyermeküket a vallásoktatásról (14 éves koruk betöltése után maguk a diákok "iratkozhattak ki"). Akkortájt alig volt "kiíratkozás", szinte mindenki járt hittanra: a többség meggyőződésből, egyesek félelemből, hogy az iskola rossz néven venné, ha nem járna. A plébániákon viszont ezzel párhuzamosan többnyire folytatódtak a "Seelsorgestundék". Ezeknek az óráknak a célja az iskolai vallásoktatásban tanultak elmélyítése volt, az órák hangulata azonban oldottabb volt, mint az iskolában. Csalogattuk a gyerekeket, de nem kötelezhettük. Ezekből került ki az egyházias beállítottságú ifjúság. Az iskolában szinte valamennyi katolikust elérhettünk a rendszeres hitoktatás keretében - az államilag megfizetett hitoktatók révén (akik között volt kevés számú civil is). A "lelkipásztori órákat" is olykor civilek vezették. Ezek az együttlétek inkább a keresztény nevelés alkalmai voltak, nem jutott eszünkbe az iskola helyett oktatni. Úgy gondolom, talán Magyarországon is többen lennének a gyerekek az iskolai hitoktatáson, ha a plébániák nem hirdetnének ugyancsak hitoktatást, hanem valami más nevet adnának a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozásnak. Innen úgy látom, az iskolai hitoktatást mindenképpen erősíteni kellene. Virágh Imre Bécs
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|