Múltidéző

Aki Istenről tanított

Amikor piarista diák lettem, azonnal feltűnt, amint az egyik kispap a lift felé kormányzott egy magatehetetlen szerzetest. Ő volt a két világháború közötti tudományos élet egyik állócsillaga: Schütz Antal, a piaristák egykori büszkesége, akit betegségei romhalmazzá változtattak. Nem volt véletlen, hogy Prohászka Ottokár halála után a nagy püspök műveinek szerkesztésére és sajtó alá rendezésére őt kérte föl a kiadó, mert bár nem volt olyan lebilincselő előadó, mint Ottokár püspök, az egyetem Hittudományi Karán tartott előadásai népszerűvé tették az ifjúság körében. Ezek egyike a tíz tanulmányt magában foglaló Isten a történelemben sorozat ma is meggondolkodtató szempontok sorát tartalmazza.

Betegsége 1941-ben jelentkezett. Mintha megérezte volna, hogy agyvérzése csak az első jel, igyekezett összefoglalni pályája tanulságait. 1942-ben jelent meg az Életem című munkája. Ekkor is figyelemmel kísérte a filozófia fejlődését, 1947-ben a hittanárok és hitoktatók kongresszusán adott elő a legújabb bölcseleti áramlatokról. Ezután már kisebb-nagyobb agyvérzései jórészt némaságra kényszerítették. Műveinek listáján - amelyet rendtársa, Előd István állított össze példamutató gondossággal - 1950-ből szerepel egy Istenhez Istenben című tétel, egy felnőtteknek szánt imakönyv. Nem tudom, mennyire hagyta nyomát a kéziraton betegsége, mindenesetre érdemes lenne róla lefújni a port, s esetleg személye és életműve előtt történő tisztelgésül kiadni. Már csak azért is, mert Sík Sándorral készített imakönyvük, a nevezetes "Sík-Schütz" nemzedékek vallásosságának pozitív ösztönzője volt. A lelki életre szánt "kalauzuk" 1913-ban jelent meg, s összesen tizenkét kiadást ért meg, ami egészen kivételesnek mondható.

Egy időben Sík Sándor volt egészen közeli munkatársa. Később viszonyuk valamelyest elhidegült. A költőnek köszönhetjük a "mester és a barát" legérzékletesebb jellemzését:

A katedrán egy Férfi ül.

A két szeme úgy szúr belém,

Akár az írás kettesélű kardja.

Úgy átjár, mint a szűz acél,

És mégis meleg, mint a mécs:

A hűvös eszmén átizzik a Lélek.

Beszél. Az Ige szól az ajkán,

És minden szava, mint a mérleg,

Amelyen minden egyensúlyban áll:

A fogalom, a sejtelem,

Az ihlet és az értelem,

A véges és a végtelen,

Tudás, tapintás, reveláció.

Néz és beszél. Van és vezet.

Érzem a végzetes Kezet,

Amely lenyúl és kényszerít megállni

A húsos földön, mint a fát,

És felnyúlni felhőkön át,

És hallani a harsonát:

"Deum docet et a Deo docetur."

Lehetne elmélkedni azon, vajon milyen pályát futhatott volna be Schütz Antal, ha valamelyik neves külföldi egyetem hívta volna professzornak. Nem kétséges, sokoldalúsága, a különböző tudományokban való jártassága erre is alkalmassá tette volna. Csak az a kérdés, ki írta volna azokat a hittankönyveket, amelyekből nemzedékek tanultak. Ki tisztázta volna a hitoktatás helyét és szerepét az oktatásban? (Ez a tanulmánya az Eszmék és eszmények című kötetben jelent meg. Nem ártana újra elolvasniuk az illetékeseknek.) Ki szorgalmazta volna a papság szociális nevelését?

Ne folytassuk a kérdéseket! Inkább némi büszkeséggel gondoljunk arra, hogy a XX. században nekünk is voltak nagy tudósaink, s köztük az egyik legnagyobb éppen Schütz Antal.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu