Bándi Gyula

A környezet védelme értékrendünk megújulását igényli

A gazdasági életben, a pénz és a kereskedelem világában, a környezetvédelemben is építsék Isten országát - erre szólítja fel a családokat novemberi levelében (lásd Új Ember, október 29.) a püspöki konferencia családreferense,

November első napjainak hírei közé tartozott, hogy brit tudósok drámai hatású tanulmányban hívták fel a figyelmet a klímaváltozás 15-20 éven belül várható tragikus hatásaira. Ugyanakkor mintha senki sem érezné magát felelősnek a pusztuló természeti értékekért, a csökkenő biodiverzitásért, a szennyezett levegőért, az élelmiszerek vegyianyag-túlterheléséért. Az EU egy 2005. évi jelentésében olvashatjuk a következőket: "A levegőszennyezés mára az európaiak várható élettartamát 9-24 hónappal rövidíti le."

Gondolunk-e arra e hírek olvastán, hogy a Teremtő az emberre bízta a földet, annak élő egyedeit és élettelen elemeit - és mindezzel az embernek el kell számolnia? A Teremtés könyve az ember és a környezet között két összefüggést is felfed: Isten megteremtette az embert, és nekiadta a földet: "töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá"; egyben azonban a jó gazda feladatát is átadta: "Az Úristen vette az embert, és édenkertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze." A II. vatikáni zsinat a Gaudium et spes konstitúcióban így szól a föld javainak egyetemes rendeltetéséről: "Az embernek tehát, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára lehessen." Figyelemre méltó a Centesimus annus enciklika fogalmazása (1991): "Az ember helytelenül Isten helyébe lép, és így végeredményben elősegíti az általa inkább elnyomott, semmint kormányzott természet lázadását, ahelyett, hogy a teremtés művében Istennel működne együtt."

Ugyanakkor mindebben benne foglaltatik az is, hogy jogunk van a természet, a környezet javainak és gyümölcseinek élvezetére, feltéve, ha megfelelően sáfárkodunk ezekkel. Elsősorban azt kell vizsgálnunk tehát, mi is tartozik e jogok körébe, illetve miként értelmezzük a jogokkal járó feladatokat, és miként kapcsoljuk össze mindezeket a megfelelő kormányzás kérdésével. A jogrendszeren belül ígéretes eszköznek tűnik az emberi jogok katalógusa, de már itt sem feledkezhetünk meg arról, hogy "az emberi jogok fő kérdése, hogy egy adott társadalomban az egyének és csoportok jogait védje, míg a környezetvédelem célja az élet globális fenntartása annak révén, hogy a jelen generációk szükségleteit és a rendelkezésre álló kapacitásokat egyensúlyba hozzuk minden faj jövő generációinak hasonló érdekeivel. A környezet védelmének széles körű megközelítése időszakonként ellentétbe kerülhet az egyéni jogok biztosításával." (A. Kiss-D. Shelton, 1999)

Az utóbbi egy-két évtizedben világossá vált - egyebek között az Emberi Jogok Európai Bizottsága, majd Bírósága gyakorlata, illetve a környezetvédelmi tárgyú nemzetközi egyezmények révén -, hogy a környezethez való jog utat talál magának akár a tradicionális emberi jogi szemléletben is. A magyar Alkotmányban két ponton (18. § és 70/D §) megjelenő környezethez való jogot több határozatában is értelmezte az Alkotmánybíróság. Érdemes átgondolni, mit is jelent az "egészséges" környezethez való jog, amely távolról sem azonosítható az emberi egészség szűk értelmezésével. Ez felel meg a keresztény felfogásnak is - ahogyan az MKPK 2003. évi körlevele (Az élet kultúrájáért) leszögezi: "Metaetikai szempontból a keresztény ökológiai etika nem sorolható be a szó szoros értelmében vett antropocentrikus megközelítések közé, mert a teremtményekhez, hasznosságuktól független és azt megelőző önértéket rendel." A környezethez való jog nem azonosítható az emberi/állampolgári jogok hagyományos felfogásával, alanya nem az egyén és nem is a csoport, illetve mégis mindkettő, de mint egy nagyobb rendszer - a környezet - szerves részei. Az egészséges környezethez való jog végső megközelítésben a környezet egészségének joga, amely feltételezi az emberi jogok gyakorolhatóságát. Ahhoz, hogy ezeket jogként éljük meg, a kötelezettségi oldal válik mind erőteljesebbé - amiért a fenntartható fejlődésre ma szükség van, az sem más, mint a jogok túlhajtott keresése a múltban és a jelenben. Innen már nincs messze a jogrendszer olyan értelmű átalakításának követelménye, amely nem tessék-lássék befogadja a környezetvédelmet, hanem amely ehhez alakítja a többi szabályozási területet is.

A fenntartható fejlődés legalább két kérdéskört fog át: a fejlődés gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi dimenzióját egyaránt, egyensúlyi helyzetet követelve meg, valamint a jelen generációk kötelezettségét arra nézve, hogy a jövő generáció számára megfelelő készleteket hagyjon a környezeti és gazdasági forrásokból. Ez azonban a ma létező jogrendszerek számára már nehezen értelmezhető, ezen szabályokat ki kell alakítani. A jognak a környezetvédelem, különösen pedig a fenntarthatóság tekintetében egy hármas viszonyrendszerben kell mozognia: a társadalom, a gazdaság és az állam hármas rendszerében, ahol minden szereplőnek kötelezettségei vannak, és minden szereplőnek jogokkal is kell rendelkeznie. Ennek szépen megfogalmazott elvi alapját találjuk az Evangelium vitae enciklikában (1995): "Mivel az ember arra hivatott, hogy művelje és őrizze a világ kertjét, különleges felelősséggel tartozik az élő környezetért, azaz a teremtésért, melyet Isten személyes méltósága, élete szolgálatába állított, de nemcsak a jelen, hanem a jövendő nemzedékek szempontjából is."

A jog három főszereplője tehát csak együtt valósíthatja meg azt a szükséges változást, megújulást, amelyet kiegészít az erkölcsi, felfogásbeli, kulturális megújulás. Természetesen e három oldal számára a jogok, a kötelezettségek és a felelősség kereteinek megteremtése eltérő súlypontokkal jelenik meg. Példaként említhető a társadalom, amely számára érdekei erőteljesebb érvényesítéséhez sajátos jogokat kellett biztosítani (az úgynevezett társadalmi részvételi jogokat), amelyek egyetlen más területen sem annyira kiterjedtek, mint éppen a környezetvédelemben. A társadalom azonban hajlamos megfeledkezni arról, hogy a környezetért felelősséggel is tartozik, mégpedig nem csupán a jogsértésekért fennálló jogi felelősséggel, hanem egész viselkedéséért, fogyasztási szokásaiért, a másik ember és a természet tiszteletéért. Mindezt azonban a jogszabályok önmagukban nem képesek biztosítani. A gazdaságban számos feltételt szabályozunk, de a meglévő jogintézmények jól példázzák, mennyire nem képes a jog mindent átlátni. Az állam esetében pedig a legnagyobb probléma, hogy nehéz a jogalkotót felelőssé tenni az elmaradt jogszabályokért. (Nem könnyű például tetemre hívni a költségvetési nehézségekre hivatkozó kormányt a környezetvédelmi igazgatást egyre inkább lehetetlenné tevő megszorító intézkedésekért, amelyek egyébként éppen ellentétes hatásúak az utóbbi évek jogszabálydömpingjével.)

A környezetvédelem érdekeinek szolgálata önmagában eltér tehát megszokott rendszereinktől, számos eleme a jogon kívül helyezkedik el, amelyben csak az erkölcs, a szokások, az értékek rendszerének megváltozása révén érhető el érdemi változás. A családoknak szóló novemberi körlevél ezzel kapcsolatban kiemeli: "A társadalmi életnek új ťdimenziótŤ kell adni: a szeretetet."

(A szerző egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu