Rágcsáló légtornász

A Velencei-tavat szegélyező nádas szélén, mellmagasságban épült, öklömnyi fészket vettem észre nemrég. Száraz nádlevelekből és növényi szálakból készült, ügyesen beszőve néhány nádszál közé. Óvatosan léptem közelebb, remélve, hogy apró lakóját otthon találom, de a fészek üres volt. A szegélynádasokban vagy a mezei árkokat kísérő magas csalán és fekete üröm szövevényben már gyakran találtam törpeegérfészket. Nevét nem véletlenül kapta, mert a mogyorós pelével együtt Európa legkisebb rágcsálójának számít. Bundája vörhenyes árnyalatú barna, hasoldala éles határral piszkosfehér. Testtömege mindössze 5-11 gramm. Hosszú farkincáját mászás közben majmok módjára használja, a növények szárára tekeri, így biztosítja magát. Hihetetlen ügyességgel mozog a nádszálakon vagy a sűrű lágyszárú növények között, légtornászok módjára ugrik egyik szárról a másikra, és pillanatok alatt eltűnik az ember szeme elől. Nem alszik téli álmot, késő ősszel gyakran a mezőkön összerakott, de télire kint hagyott kukoricaszárkupacok alá húzódik. Évekkel ezelőtt egy barátom részére gyakran gyűjtöttünk mezei pockokat, amelyek novembertől már szintén a kupacokat keresték fel. Egyenként raktuk át a kévéket, és a többnyire az utolsó alól kiugró állatokat rövid üldözés után kézzel fogtuk meg. Itt figyeltem meg, hogy míg a mezei pockok a kévék alatt, a talajon készítettek összerágott kukoricalevelekből fészket maguknak, a törpeegerek ott is az "emeletre" költöztek, csinos fészküket néha méternél is magasabban találtam a kévék között. A fészeknek oldalsó bejárója volt, a belsejében egészen finomra rágott kukoricalevelekből készítettek puha vackot maguknak.

A nyári, szaporodási időszakban épített fészkek közül azok, amelyek csak alvás céljára szolgálnak, kisebbek, azok viszont, amelyekben a nőstény 4-6, eleinte csupasz és zárt szemű kölykét neveli, valamivel nagyobbak. A törpeegér szapora állat, a nőstények április és szeptember között akár hat alkalommal is kölykeznek. A kicsinyek szemei 7-8 napos korukban nyílnak ki, 14-16 napig szopnak, és néhány nappal később már önállóak. Már hathetesen ivarérettek, a tavasszal született nőstényeknek már abban az évben fiókáik vannak. Szaporák, de rövid életűek, legfeljebb három évig élnek, de az átlagéletkor még ennél is jóval rövidebb.

Több ízben vittem haza élve fogó csapdákkal elejtett törpeegereket megfigyelés és fotózás céljából. A nádszálakkal és növényekkel berendezett tágas terráriumban hamar otthon érezték magukat, és a feléjük nyújtott csemegéket néhány nap múlva már kézből is elfogadták. A törpeegerek a szabadban növényi magvakat, rügyeket, bogyókat, csigákat és rovarokat esznek, számukra az általam kínált változatos, még soha nem ízlelt táplálék fenséges lakomának tűnhetett. Különösen kedvelték a búzát, a zabot, a napraforgót és a kukoricát, élvezettel rágcsálták az édes kekszet, naponta kaptak almát és néhány lisztkukacot, de a legjobban mégis a dióért lelkesedtek. Alig érezték meg az illatát, máris izgatottan szaladgálni, mászkálni kezdtek, kecses mozdulattal vették ki a gerezdet az ujjaim közül, majd nyomban az egyik sarokba vonultak vele, ahol jóízűen elfogyasztották. Amikor néhány héttel később a fogás helyén szabadon bocsátottam őket, egyikük felkúszott egy nádszálra, farkával jól körültekerte, és visszanézett. Aztán, akár egy kis akrobata, átvetette magát a következőre. Az a gyanúm, ha rajtuk áll, szívesen újra felcserélték volna a veszélyekkel teli aranyszabadságot a számukra földi paradicsomnak számító, dióillatú terráriummal.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu