Szentmise a rádióban

Takács Nándor emlékezése 1957-re

A forradalom után, 1957. május 26-án reggel hét órakor hangzott el az első katolikus közvetítés a Magyar Rádió Petőfi adóján, majd havonta egy alkalommal, illetve karácsonykor és húsvétkor. Takács Nándor huszonnégy adás szerkesztését vezette 1959-ig. A fiatal pap, később székesfehérvári püspök egyházi éneket tanított a Központi Szemináriumban, illetve prefektus volt 1954-től 1957-ig. A kezdetekre így emlékezik:

Amikor 1957-ben a püspöki kar megegyezett az állammal a rádiós közvetítéseket illetően, Endrey Mihály püspök úr hivatott, s közölte velem, rám bízza az adások szervezését. Azt mondta: alkalmasnak talál a feladatra.

Három nap gondolkodási időt kértem, majd jeleztem, hogy vállalom. Közben azon gondolkodtam, mi hangozzék el ezekben a műsorokban. Láttam ugyanis, hogy a hatalom az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül olykor kényszerítette a püspököket, hogy körleveleikbe olyan mondatok is bekerüljenek, melyek nem odavalók. Ezért közöltem a püspök úrral, ha engem oda nem illő mondatok adásba kerülésére kényszerítenek, tisztelettel, de leteszem a megbízatást.

Hogy ennek elejét vegyem, arra gondoltam, közvetítsünk szentmisét: úgy, hogy közben teológiai, illetve keresztény erkölcsi szempontból kommentálom a misét.

Tudtam, hogy élőben nem közvetíthetünk szentmisét. A kormányzat ugyanis félt az élő közvetítéstől, mert nem lehetett javítani, ha esetleg nekik nem tetsző megnyilatkozás hangzik el. Ezért csütörtök esténként kellett fölvennünk a szentmisét, mely vasárnap hangzott el. A munkában Fábián János és Körmendy Béla atyák voltak segítségemre.

Rám hárult a műsor szövegének megírása, ezen túlmenően a technikai részletekről - helyszín, miséző pap, kórus, felolvasók, mikrofonok igénylése stb. - is nekem kellett gondoskodnom.

Az elkészült szöveget hat példányban gépeltem le. Első lépésként a szöveget a helynök úrral kellett engedélyeztetnem, hogy nem tartalmaz-e az egyházi tanítás szempontjából tévedést. Keddenként vittem be az anyagot a Szalay utcai oktatási minisztériumba, melynek egyik osztályaként működött akkoriban az Állami Egyházügyi Hivatal.

Az ott lévők között különféle személyekkel találkoztam. Volt köztük kedves idősebb bácsi, aki tizenharmadik kerületi munkásemberből lett egyházügyi hivatalnok. Később értelmesebb, tanultabb emberek kerültek oda. Két és fél éves működésem vége felé Herling Jakabbal álltam kapcsolatban. Három példányban kellett leadnom neki a szöveget; egyet megtartott magának, a másikat archiválták, a harmadikat pedig ők küldték át a rádióba, ahol akkoriban Dezséri László volt a vallási műsorok vezetője. A műsorok egyébként az agitációs-propaganda osztályhoz tartoztak.

Harmincperces adásokat szerkesztettünk. Legtöbbször az egyetemi templomból közvetítettünk, de volt miseközvetítés a Knézich utcából, a piaristáktól, a Rózsák teréről. Pannonhalmáról is szerettem volna, de ezt az ÁEH nem engedélyezte.

Miután fölvettük a szentmisét, reverendában bementem a rádió akkor még meglehetősen romos épületébe. Szigorú őrség állt ott, mint Péter apostolnál is, amikor börtönbe került: négyszeres őrség vigyázott rá. Az első kapunál két fegyveres ávós legény fogadott, harmadik társuk az ajtón túl a folyosón várakozott, s amikor igazoltam magam, intettek társuknak, aki belülről kinyitotta az ajtót. Két vagy három ilyen reteszen kellett átjutnom.

Előfordultak "mulatságos" esetek is. Az egyik alkalommal véletlenül abba a szobába nyitottam be, ahol az ávós legények pihentek a szolgálat szünetében. Meglepetten néztek a reverendás papra, miközben a szemközti szekrény tetején lévő géppuska csöve éppen rám szegeződött.

1957 őszén az egyik alkalommal a fölvétel után szokásos módon nekem kellett a technikus segítségével félórásra rövidíteni a felvételt. A technikus véletlenül többet vágott ki a magnószalagból a kelleténél, vissza kellett ragasztani. A szalagdarabot azonban a mindenféle kivágott résszel teli szemétkosárba dobta már. Vakarta a fejét: "Tisztelendő úr, probléma van. Az előbb montíroztam Marosán György beszédét, abban jó zaftos mondatok voltak, nehogy az kerüljön véletlenül bele..."

Huszonnégy adást készítettem el. Az 1957 adventi adásban a római levélből hangzott el a szentlecke: testvérek, keljetek föl az álomból, mert az üdvösség ideje közel van. Miután leadtam az anyagot, másnap üzentek, hogy menjek föl a helynökségre. Ott közölték velem, Herling Jakab telefonált, keressem föl, mert valamilyen probléma van a miseszöveggel.

Amikor bementem, kezembe adta a szöveget: olvassam el a szentleckét. Elolvastam, nem értettem, mi lehet a probléma. Újra elolvastatta. Mikor harmadszor sem találtam, ő maga bökte ki: "Nem veszi észre, hogy a ťkeljetek föl az álomból, itt az időŤ a MUK-ra (Márciusban újra kezdjük!) való felhívás?"

Erre így válaszoltam: "Szent Pál valóban ragyogó ember volt. Kétezer évre előre pontosan tudta, hogy 1957-ben milyen viszonyok uralkodnak majd Magyarországon. Egyébként a hallgatók közül sokan missáléval a kezükben kísérik a misét, s feltűnik nekik a kihagyás. Arra gondolnak majd, hogy nem engedélyezték a szentlecke elhangzását. Kell ez maguknak?"

Végül belement, pedig Esztergomból egy főpap is üzent nekem, hogy hagyjam ki a Szent Pál-i részletet. Mire azt válaszoltam: nem hagyhatom ki, hiszen jóváhagyták, egyébként sincs már idő a változtatásra. A főpap igen fölháborodott ezen, s 1959-es eltávolításomkor a Központi Szemináriumból ez az eset is szerepelt a vádpontjaim között: szembeszálltam az egyházi hatósággal.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu