Búcsú Gregor Józseftől

Sarastro festi, festi a ragyogó Napkorongot. Arany színekkel: aranyvörössel, bronzarannyal. Föntről, a zsinórpadlásról láthatatlan kezek húzzák majd föl az aranyló Napkorongot, ha elkészült. Sarastro fest, hogy a fény beragyogja az embereket. (...)

Sohasem válik valósággá. Kép egy elképzelt forgatókönyvből. A film hirtelen elszakadt, és a Napkorong sohasem emelkedik már föl a zsinórpadlás magasába. Felizzik, átég a celluloidszalag. Aztán sötét, idelent.

Álltunk egyszer a takarásban, emlékszel? Jóska a tejesember duettjét énekelte Törőcsik Marival. És könnyezni kezdtünk. Hirtelen ránk zúdult a tudat, hogy egy napon majd nem lesz. Ő sem lesz: ez a vajszívű, olvadékony ember, aki állhatatosan bandukol próbáról előadásra jókora öltönyeiben, és ha megszólal a hangja, mintha valami meleg, szép hangú orgona búgna.

Most itt az a nap. Sarastro letette az ecsetet.

Gregor József, a kicsit mindig is fájdalmas mókamester most továbbindult, hóna alatt kottájával, amelyet talán csak megszokásból, becsülettel hurcolt mindig magával. Minden próbára betanult szereppel érkezett meg.

Ezekben az órákban, odaát melyiket kéri Tőle az égi Maestro? Falstaffot? Don Pasqualét? Gremin herceget? Dulcamarát? Pomádé királyt netalán?

- Elég lesz egyetlen ütem. A szeretet orgonahangja befogadja a vándor baszszushangját. Isten Veled, Gregor Jóskánk! Szeretetünk kísér, amikor Sarastro birodalmából Krisztus országába lépsz.

Marton Árpád

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu