Hangulatjelentés

Hecc

Az egyik kedvenc szellemességem így hangzik (természetesen egy lengyel szerző, bizonyos Stanislaw Jerzy Lec alkotta): "A lelkiismerete teljesen tiszta volt. Még sohasem használta."

Nos, az én lelkiismeretem nem teljesen tiszta. Ezt többek között onnan is tudom, hogy a legváratlanabb pillanatokban, időről időre eszembe jut az a lóvá tett dán nő. Az eset 1994 februárjában történt. (Akkoriban még ifjú voltam és bohó.) Pedagógushallgatók egy csoportjával két hetet töltöttem Dániában, azzal a céllal, hogy tanulmányozzuk az ottani oktatási rendszert - mellékszál: megfigyeléseimet a következő mondatban összegezhetem: a Jóisten mentsen meg bennünket attól, ami ott folyik. Főhadiszállásunk a kies Svendborg városkában volt, ahol az unalmas házsorok és mellékutcák útvesztőjében a falakra festett horogkeresztek alapján tájékozódtunk. A második horogkeresztnél fordulj szélsőjobbra, és így tovább. Nem, a náci jelképeket nem én pingáltam a falra, már eleve ott voltak. Tehát a lényegre térve, egyik délután, a teljesen értelmetlen programok szünetében, két győri főiskolás lánnyal nem hivatalos, baráti látogatást tettem egy kocsmában. A jelen lévő törzsvendégek közül felfigyelt ránk egy középkorú helybéli nő. Szegény pokolian unatkozhatott, mert mellénk ült és beszélgetést kezdeményezett. Mi voltunk számára a nap (a hét? a hónap?) eseménye. Szegény igen jámbor fajta volt, ám többszörösen terhelt: jóléti társadalomban érlelt butaságán és általános műveletlenségén felül még alkoholgőz is tompította az agyát. Engem elkapott az átutazó idegenek könnyelmű pimaszsága, a "nincs mit veszítenünk" érzése, és már nem volt megállás. A két főiskolás lányt Lajos és Géza néven mutattam be, majd a mellkasomra bökve közöltem: Gizi. A lányok foglalkozását is elárultam: kamionsofőr és asztronauta. Magamról elmondtam, hogy hosszú évekig néger kosárlabdázó voltam, ám egy súlyos sérülés miatt munkanélküli karmester lettem. A két lány remekül vette a lapot, és egymásra licitálva ontottuk a legképtelenebb ökörségeket. Például előadtuk, hogy Magyarországon a különleges földrajzi szélesség miatt vízszintesen esnek a hullócsillagok, a magyar gépkocsikban pedig a középső ülésnél van a kormány. A nő érdeklődve hallgatott, újabb kérdéseket tett fel. Láthatóan örült, hogy ilyen részletesen megismerhette egy távoli kis ország kultúráját, tovább növelve multikulturális tájékozottságát. Úgy érezte, immár minden fontosat tud a magyarokról.

Jó kis hecc volt, és végeredményben egészen ártatlan. Most, tizenkét év elteltével mégis elő-elővesz az aggodalom, elém áll a rászedett dán nő. Lehet, hogy tévedtünk, és volt mit veszítenünk? Ha eddig nem jött volna rá a szélhámosságunkra, majd rájön ezután - előbb vagy utóbb minden turpisság lelepleződik. Ha korábban nem, hát majd odaát, színről színre. Szörnyű lenne úgy belépni a mennyországba, hogy teljes frászban kell bujkálnom dán áldozatom elől.

És nem csupán előle. Többek között az a magyar pincér is fenné rám a fogát, akivel fél liter bort hozattam egy balatoni korcsma teraszára, majd fogyasztás után sunyin elfutottam, szintén 1994-ben. (Az ördög bújhatott belém abban az évben.) Igaz, hogy a bor minden jel szerint vizezett volt, továbbá jelképes öszszegként az asztalon hagytam egy százforintost, no de akkor is... Az úr a pokolban is úr.

S hogy ne csupán rólam szóló példákat hozzak: az a tucatnyi orosz turista is fenekedhet, akikkel a hetvenes években egy magyar pincér sikeresen elhitette: a teafiltert úgy kell alkalmazni, hogy a szánkba tesszük, kilógatva a zsinórját, majd a nyelvünkre öntjük a kancsóból a sima forró vizet, és hosszan lögyböljük... Ki tudja, valamilyen létállapotban még ők is viszontlátják egymást.

Az ember soha nem heccelődhet csak úgy, tét nélkül. Mindig van tét.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu