"Szeretet az Isten"

XVI. Benedek első enciklikája

A Szentatya első enciklikáját, melynek kezdőszavai: Deus caritas est - Szeretet az Isten - január 25-én délben mutatták be a Vatikánban. "Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad." Szent János első levelének szavaival kezdődik az enciklika. E szavak kifejezik a keresztény hit lényegét. A mai világban, amelyben Isten nevét olykor összekapcsolják a boszszúállással vagy egyenesen a gyűlölettel és az erőszakkal, a Szeretet-Isten keresztény üzenete rendkívül időszerű.

Az enciklika két részre tagolódik: az első elméleti eszmefuttatás a szeretet különböző jelentéseiről - erósz, filia, agapé - szól. A második rész a felebaráti szeretet parancsolatának konkrét megvalósulásával foglalkozik. Az egyház szociális tanítását, egyház és állam viszonyát is összefoglalja.

A szeretet szó manapság az elkoptatott szavak közé tartozik, amellyel gyakran történik visszaélés. Jelentése igen sokrétű, ám ebből a sokszínűségből kiemelkedik a szeretet őstípusaként a férfi és a nő közötti szeretet-szerelem, amelyet görögül az erósz szóval jelöltek. A Szentírásban és főként az Újszövetségben a fogalom elmélyül - az erósz szót felváltja az agapé fogalma, amely önfeláldozó szeretetet jelöl. A szeretetnek ez az abszolút újdonságot jelentő látásmódja sokszor rendkívül negatív megítélésben részesült, mintha az erósz a testiség visszautasításával lenne egyenlő. Az enciklika első részében arról olvashatunk, hogy az erósz, bár maga a Teremtő adta az embernek, fegyelmezésre, megtisztításra és érlelődésre szorul, hogy ne veszítse el eredeti méltóságát, és ne alacsonyodjék puszta szexualitássá, amely árucikkel teszi egyenlővé. A keresztény hit az embert mindig lélek és test egységének tekintette. Ha az emberi test és lélek harmóniában van egymással, akkor a szeretet-szerelemben az emberi személy kitárulkozik az önajándékozás szabadsága, önmaga megtalálása, sőt Isten felfedezése felé. Végeredményben az erósz és az agapé nem kell, hogy teljesen elváljanak egymástól, sőt amikor a kettő - ha különböző síkon is - helyes egyensúlyban van egymással, annál inkább megvalósul a szeretet igazi természete. Az erósz-agapé Jézus Krisztusban, Isten megtestesült szeretetében éri el legradikálisabb formáját. A kereszten önmagát ajándékozó Jézus felemeli és megmenti az embert, és ezzel a szeretet legmagasztosabb formáját fejezi ki. Jézus önfeláldozásán túl biztosította tartós jelenlétét is, amikor megalapította az Eucharisztiát, melynek két színében, a kenyérben és a borban új mannaként ajándékozza önmagát. Amikor az Eucharisztiában részesülünk, mi is részeseivé válunk ajándékozó dinamizmusának. Eggyé válunk vele, és ugyanakkor mindazokkal is, akiknek ajándékozza önmagát. Így válunk mindannyian egy testté. Ily módon az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet valóban egybekapcsolódik.

Az enciklika második része az Isten szeretetében gyökerező felebaráti szeretettel foglalkozik. Ez a feladat kezdettől fogva az egyház alapvető küldetéséhez tartozott. Így az egyház szervezetében megjelenik a diakónia, mint a felebarát iránti szeretet. Az egyház benső természete így hármas feladatban ölt testet: Isten szavának hirdetése (kerygma és mártyria), a szentségek ünneplése (liturgia) és szeretetszolgálat (diakónia). Ez a három feladat kölcsönösen feltételezi egymást és elválaszthatatlan egymástól.

A XIX. századtól kezdve az egyház karitatív tevékenységével kapcsolatban ellenvetéseket fogalmaztak meg. A marxista nézet szerint az egyes karitatív cselekedetek elősegítik ugyanis az igazságtalan rendszer fennmaradását, mivel valamiképpen elviselhetővé teszik azt, és ezzel fékezik a lázadást, az igazságosabb világot eredményező forradalmat. A marxizmus ugyanis a világforradalomban látta a bajok orvoslását és a társadalmi problémák megoldását. Ebből a délibábból azonban fel kellett ébredniük. A pápai tanítóhivatal XIII. Leó Rerum novarum (1891) enciklikájával kezdődően egészen II. János Pál pápa három szociális körleveléig (Laborem exercens - 1981; Sollicitudo rei socialis - 1987; Centesimus annus - 1991) egyre nagyobb elkötelezettséggel szembesült a társadalmi kérdéssel, és részletes társadalmi tanítást dolgozott ki, amely értékes útmutatásokat tartalmaz. De a helyes társadalmi és államrend megteremtése a politika feladata. A katolikus társadalmi tanítás nem akar az egyháznak olyan hatalmat tulajdonítani, amely az államra hárul, hanem egyszerűen arra törekszik, hogy formálja az emberek lelkiismeretét, hogy így a valódi igazságosság felismerhetővé és megvalósíthatóvá váljék. Mindenesetre nincs olyan bármennyire igazságos társadalmi rend, amely feleslegessé tenné a szeretetszogálatot. Végső elemzésben az állam bürokratikus intézmény, amely nem képes biztosítani azt, amire a szenvedő embernek a legnagyobb szüksége van: a személyes odaadást. A társadalomban számos karitatív és emberbaráti céllal működő humanitárius társulat, szervezet jött létre, és a katolikus egyházban és más egyházi közösségekben kialakultak a karitatív tevékenység új formái. Kívánatos, hogy ezek között gyümölcsöző együttműködés alakuljon ki. A keresztény program azonos az irgalmas szamaritánus programjával, és a Krisztussal való személyes találkozás tapasztalatán nyugszik. A szekularizmus terjedésével szemben a karitatív munkában elkötelezett keresztényeket is állandóan figyelmeztetni kell az ima fontosságára. (VR)

Rövidebb írásban sokat és világosan tanítani nehezebb, mint vastag könyveket írni. XVI. Benedek pápa rendkívüli műveltsége és szellemi adottsága abban is jól tükröződik, hogy röviden és világosan tudja magát kifejezni.

Első enciklikája (tanító körlevele) mindössze 42 pontból áll, és ebben Istenről és a hívő ember életstílusáról szinte minden lényegeset összefoglal.

Az enciklika két része közül az első (18 pont) inkább elmélkedésnek nevezhető teológiai fejtegetés, de nem szabad megijednünk tőle, nem olyan nehéz követni, mindnyájunk számára érthető.

A szeretet szónak sokrétű a jelentése. (Mi, magyarok az egyik jelentését külön szóval fejezzük ki: szerelem. A nagy nyugati nyelvekben e kettősség nincs meg.) A görög erósz a magyar szerelem szóhoz áll közel. Ebből származik az erotika szó is. A férfi és nő között bontakozó szerelem általában úgy kezdődik, hogy megtetszenek egymásnak. Ez is szeretet, az erósz szintjén. Úgy is nevezhetjük, hogy a tetszés szeretete. Szeretek a másikkal találkozni, mert szép, jó, tetszik nekem. Nekem jó. Ez az erósz is Isten ajándéka az ember számára, de mi kell hozzá, hogy igazi szeretet-szerelem legyen belőle? Tovább kell fejlődnie. Rá kell találnunk arra a felismerésre, hogy már ne csak kapni akarjak a másiktól, hanem adni - virágot, más ajándékot, alkalmazkodást, végül pedig magamat. Ezen a ponton válik az erószból - másik görög szóval - agapé. Ez az odaadás szeretete. Ez a keresztény szeretet az emberek között és Isten s ember között egyaránt.

A keresztény aszkézis nem kiirtani akarja az erószt, a szexualitást sem - írja a pápa -, hanem felemelni, megnemesíteni. Az agapé szeretetében is benne van a test-lélek teljes ember, két ember vonatkozásában a szexualitás is, csak éppen nem kapni, hanem adni kívánják magukat egymásnak.

Gondoltunk-e már arra, hogy Isten iránti agapé-szeretetünk sem merülhet ki abban, hogy segítséget kérünk tőle, védelmet, ezt vagy azt, hanem adnunk kell neki: a szentmise Eucharisztiáját (hálaadását), imádságaink dicsőítését, köszönetét, felebarátaink szeretetét? Nem azért, mert neki szüksége van ezekre, hanem nekünk szükséges, hogy adjunk.

Az enciklika természetesen ennél sokkal mélyebben tanít, különösen a Szentírás idevágó részeit értelmezi, Isten hozzánk hajló, odaadó szeretetét elemzi. Abból válik igazán világossá az agapé. Amikor majd kezünkben lesz az enciklika magyar szövege, akkor Szentírással a kézben kell elmélyednünk benne, legalább vasárnaponként.

A második rész valamivel terjedelmesebb az elsőnél (24 pont), de könnyebb olvasmány: a keresztény szeretet gyakorlati, történeti, karitatív szervezeti bemutatása. E rész miatt nevezhető szociális enciklikának is a Deus est Caritas, hiszen olyan mindig időszerű kérdésekben is állást foglal, mint egyház és állam viszonya, az igazságosabb társadalom megvalósítására való törekvés, az egyház karitatív munkájának támogatása, stb. Az istenszeretetből fakadó felebaráti szeretet nemcsak minden egyes keresztény feladata, de az egész egyházé is. Az igazságosabb társadalom kialakítását célzó szociálpolitika természetesen nem az egyház, hanem a politikai vezetés dolga. A Szentatya Szent Ágostont idézi, aki szerint, ha az állam nem törekszik a társadalmi igazságosságra, akkor csak rablóbandának minősül.

De soha nem lehet egy társadalom annyira igazságos, hogy ne lenne szükség benne az intézményi gondoskodás mellett a személyes odaadás szeretetére. Ezt a karitatív munkát a politikának támogatnia kell - hangsúlyozza a pápa. A szubszidiaritás elvét kell követni, vagyis nem mindenről az államnak kell gondoskodnia, hanem lehetővé kell tennie, segítenie kell, hogy az önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek, családok tegyék, amit a maguk szintjén jobban, emberségesebben is tudnak tenni.

Maga a Szentatya értelmezte körlevele két részének egységét, és azt, hogy a szociális, karitatív egyházi tevékenység is Isten közvetítését jelenti a világban. "Engem a két rész egysége érdekelt. Az embertestvérek szolgálata azt jelenti, hogy Istent közvetítjük. A karitatív elkötelezettségnek akkor van igazán értelme, ha nem egyszerű filantrópia (emberszeretet). Maga Isten ugyanis az, aki a nyomor enyhítésére sürget minket. Végső soron tehát őt magát visszük el a szenvedés világába. Minél tudatosabban és világosabban ajándékként visszük őt, szeretetünk annál hatékonyabban változtatja meg a világot, és ébreszti fel a halálon túlmutató reményt." Szeretet az Isten.

Rosdy Pál

(XVI. Benedek pápa első enciklikája várhatóan három hét múlva jelenik meg magyarul.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu