Napló Jancsó Adrienne-ről
- Jancsó Adrienne-től

2006. január 27., péntek

Estefelé felhívnak az Új Embertől, hogy Jancsó Adrienne-ről kellene írnom. - Meghalt? - kérdezem döbbenten (mert vagy egy hete nem olvastam újságot, hallgattam rádiót, néztem televíziót). - Igen. - Mikorra kell leadnom és milyen terjedelemben? - Hétfő délelőttre és úgy háromnegyed gépelt oldalt. - Nem sokkal később felhívom Adrienne nagy tisztelőjét, szellemi-lelki követőjét, Csányi Tamás karnagy barátomat. - Nem találom sehol, amit Adrienne-ről vagy három éve írtam, tedd meg, hogy lefotómásolod. - Hamarosan visszahív, hogy megvan, megbeszélünk másnapra - templom előtt - egy találkozót.

2006. január 28., szombat

Este fél hat felé a ciszterek előtt vár Tamás, és átadja a kért írást, megtoldva egy nagyon szép kísérőlevéllel.

2006. január 28., szombat

Késő este olvasom csak el a már említett és minősített levelet. Elhatározom, hogy szóról szóra idemásolom.

2006. január 29., vasárnap

Egyet aludva rá is úgy döntök - tehát most már - idemásolom Tamás levelét.

Kedves Gyuri! -, íme amit kértél, és még néhány oldal Ádi néni Újra és újra című könyvéből. Ami Róla mindig eszembe jut: a zengő, tömör orgánum, a különösre metszett, elegáns, sajátos-szép arcél, a hazai irodalmi hagyaték iránti szívbéli szeretet, a Jékely-Áprily-örökség minden apró részecskéje, széles ajkának könnyű mosolya és a szem, amely a székhez szögez. A "Vers és dal" része lehettem a Várban két alkalommal is, mint szereplő, és e nehezen induló kezdeményezés emlékével kezdtem el a Vers és dal a Szent Imre Házban sorozatot, több mint egy évtizede.

Kati lányom 13 éves, az elsők között tanulta meg Áprily versét, melynek utolsó sora - "ugye zeng, ugye zeng a szíved?" - kitörölhetetlenül égett belém Ádi néni hangján. Nem tartom véletlennek az egybeesést.

Számomra Ő a magyar nyelvű versmondás Nagyaszszonya.

Szeretettel Csányi Tamás karnagy

Ciszterci Szent Imre- templom

2006. január 29.

- még mindig vasárnap -

Legépelve és újra elolvasva Tamás barátom kísérőlevelét az általa lemásolt korábbi írásomhoz, úgy döntöttem, teljesen felesleges azt már leírnom - nem a terjedelem miatt, hanem mert annyira teljes, ihletett és egész, hogy kár volna a magaméval elrontanom. Jancsó Adrienne könyvéből viszont - hiába, hogy csak háromnegyed oldalt kértek - idekívánkozik legalább egy naplótöredéke.

1986. május 21.

Weöres Sándor-estem

(...) Olyan tömeg, hogy minden lyukba pótszéket kellett rakni, a színpadra is feltettek tízet. A lépcsőkön egymás ölében ültek, az ajtó nyitva volt. (...)

A drága kicsi öregecske-betegecske költő és költőfelesége az első sorban, mindenki őket nézi, rajongva.

A tévések sajnos nyüzsögtek és zajongtak (...) a levegő elfogyott, mindez kissé zavarta az első részt, de azért óriási volt a siker. A második részben rendeződtek a dolgok, elvonultak a tévések (...) és én szárnyakat kaptam, a humoros produkciók frenetikusan hatottak. Ráadásul elmondtam a Dob és táncot. Annyi virágot hoztak, mint egy temetésen.

Lehet, hogy az is volt?

Búcsúest?

Egész éjjel nem alszom.

Drága Adrienne-ünk: pihenj békével!

Lejegyezte Sándor Gy.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu