Múltidéző

Egy kis tudomány

Ha a múlt század nagy hatású gondolkodóinak legfontosabb, máig ható eszméit elemezzük, hátterükben minduntalan felsejlenek Kierkegaard meglátásai. A dán bölcselő egész életében arra törekedett, hogy emberi módon szembesüljön az élet nagy kérdéseivel, azaz idegenkedett a spekulációktól, amelyek szemléletével ellentétben eluralkodtak a XX. század filozófiájában. Tisztában volt azzal, hogy Istennek döntő szerepe van életünkben, ő birtokolja az igazságot. Nem véletlen, hogy nem is egyszer elhatározta, szakít addigi tevékenységével, és lelkészként szolgálja embertársait.

Talán nem történetietlen az a feltételezés, hogy e vallásos lelket csak olyan valaki értheti meg teljes mélységében, aki maga is vallásos. Ilyen filozófus volt Brandenstein Béla. Válogatott műveinek kiadását a dán bölcselőről szóló munkájával kezdte meg a Kairosz Kiadó. A sorozatot nagy hozzáértéssel gondozza Veres Ildikó, így segítve Brandenstein "hazatalálását", amelynek legelső állomását hatalmas Nietzsche-monográfiájának a Szent István Társulat gondozásában történő megjelentetése jelképezte.

Brandenstein tüneményes karriert futott be. Huszonhat évesen, 1927-ben már egyetemi magántanár lett, s ugyanakkor jelent meg német nyelven Bölcseleti alapvetése. Hanák Tibor beszélte el, hogy az egyetem folyosóján Béluska! felkiáltással hátba veregették a diákok, annyira közülük valónak látszott, s a külföldi kongresszusokon ugyancsak általános döbbenetet keltett fiatalságával.

A második világháború külföldre sodorta. Talán megsejtette, hogy magatartása és bölcseleti rendszeralkotása nem talál visszhangra a marxizmus hittevői között. (Nem is talált, műveit nem illett emlegetni, még kevésbé olvasni.) Szerinte ugyanis a valóság végső pontja Isten, akiről gondolkodásunk révén is alapos és nagyjából hiteles ismereteket szerezhetünk. A művészetbölcselet iránt is nyitott Brandenstein költői emelkedettséggel méltatta Isten teremtő tevékenységének eredményét, úgy látta, hogy a világ "csodálatos összhang és csodálatos dráma". S ha széttekintünk környezetünkben, alighanem igazolva látjuk megállapítását. Hadd idézzem ismét Hanák Tibort: "A filozófia által kidolgozott istenképet kiegészíti az istenhit és a kinyilatkoztatás, mely (...) összhangban van a filozófia megállapításával." Ennek a felismerésnek jegyében bírálta az egzisztencializmust, amely kiélezheti az Istentől való elszakadást, s ezáltal tragédiákat okozhat.

Óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon az emberiség napjainkban tapasztalható tragédiáit nem ez az Istentől való elszakítás okozza-e? Nem az ember lényegének megrontói-e az Isten nélküli világ hirdetői? Brandenstein, ha élne, igennel válaszolna...

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu