Műalkotás, ahol jelen van Isten

Orosz fémikonok az Iparművészeti Múzeumban

A vallásos emberben a kezdetektől él a vágy, hogy láthatóvá tegye Istent, és ezáltal közelebb kerüljön hozzá. E vágy egyik teológiai és művészi értelemben is magas fokú megvalósulása az ikon. Kezdetektől vannak ellenzői a szent ábrázolásának, az ószövetségi képtilalom újra és újra megkísérti az Isten felé vezető úton járókat. De az ikontisztelők nagy tanítói, Konstantinápolyi Szent Germanosz és Damaszkuszi Szent Jánosis hangsúlyozták: a megtestesülés után az Isten ábrázolásának tilalma értelmét vesztette, mert gyökeresen megváltozott a kapcsolat a Teremtő és a teremtmény között. Nemcsak jogunk, hanem kötelességünk ábrázolni őt, hogy mélyebb kapcsolatot alakíthassunk ki vele. Maga Jézus a minta ehhez, akit Szent Pál a láthatatlan Isten képmásának nevez.

Az Iparművészeti Múzeumban egy nemrég nyílt kiállításon félezer fémből készült ikont tekinthet meg a nagyközönség július 10-éig. A sárgarézből vagy bronzból öntött ikonok speciálisan és hagyományosan orosz szakrális tárgyak, amelyek egy sajátos hitélethez kapcsolhatók. Már a bizánci kultúrkörben is készítettek fémikonokat, de a XVII. századtól váltak közismertté, az orosz egyházszakadás után a szakadárok vagy raszkolnyikok által, akiket óhitűeknek is neveznek. Ők visszatértek az ősi, letisztult vallási formákhoz, amelyeknek szerves része volt a fémikonok tisztelete. Készítőik neve általában nem maradt fenn, hiszen nem az alkotó, hanem az ábrázolt személye volt a fontos.

- Sokszorosított műfajnak tekinthetjük ezt - mutat rá a kiállítás egyik kurátora, Békési Éva művészettörténész -, hiszen e tárgyak öntvények. Az átlagembernek nem volt pénze, hogy ezüstből, aranyból, drágakővel kirakott vagy fára festett egyedi ikont rendeljen, s így olcsóbb volt az előállítás. Rendszerint templomok, kolostorok környékén vásárolhatták meg őket.

Annak ellenére, hogy ezek sokszorosított ikonok, szorosan kapcsolódik hozzájuk az a tradíció, hogy a mintát mindig elmélkedés, ima közben készítette a mester, és az öntés során is ugyanez a hit hatotta át a készítőt. Ezt fejezi ki a kiállítás címe is: Bronzba zárt imák.

Csodatévő Szent Miklós fémikonja, XIX. század, Moszkvai Kormányzóság, Rubljov Múzeum

A tárlat a mindennapi orosz ember hitéletébe ad betekintést, s talán éppen e mindennapiság az oka annak, hogy csupán az elmúlt évtizedben kezdtek el tudományos körökben komolyabban foglalkozni a fémikonokkal. Az egyszerű ember személyes tárgyai voltak ezek, méretük is rendszerint kicsi, mert a nyakukban vagy a testükhöz simítva viselték, esetleg otthonuk egy kiemelt helyén őrizték, és ez előtt folyt magánhitéletük. Népszerűségüket jelzi, hogy a klasszikus orosz irodalomban is számtalanszor megörökítették a hozzájuk kapcsolódó tiszteletet, így Puskin, Dosztojevszkij és Csehov is. Az ikon elkísérte tulajdonosát a temetőbe is, betették a koporsóba vagy a fejfára erősítették.

Az ikon szó képmást jelent, s a keleti egyház tanítása szerint az isteni lényegből szentségileg részesül - nem kiállításra szánt műalkotás. Az ikon hely, ahol Isten jelen van. S így minden egyes ikon tulajdonképpen Krisztus képmása, ábrázoljon szentet vagy ünnepet.

- Az ikon célja, hogy elmélyítse az Istennel való kapcsolatot, nem az, hogy esztétikai élményt nyújtson - fogalmazza meg Ivancsó István, a nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskola Liturgikus Tanszékének vezetője -, ezért nem kérdés, hogy egy ikon szép-e vagy sem. Mert nem akar szép lenni, noha nem baj, ha szép. Emellett az ikon célja, hogy teológiát, istenismeretet közvetítsen, s ezért sem a szépség a fontos. Ám mégiscsak való kiállításra is az ikon, ha érezzük benne Isten jelenlétét, s nem pusztán az esztétikai élményt fogadjuk be.

Ikon triptichonnal, XIX. század, Közép-Oroszország, Rubljov Múzeum

Az Iparművészeti Múzeum tárlatán - amelynek Ruzsa György professzor a megálmodója és főkurátora - az első teremben a hazai gyűjtemények anyagából látható válogatás. A múzeum tulajdonában lévő ikonokon túl az Esztergomi Keresztény Múzeumtól, a Nemzeti Múzeumtól, Kaposvárról és Szolnokról, illetve magángyűjtőktől kölcsönkapott alkotásokat mutatnak be. A moszkvai Rubljov Múzeum ikonjai egy másik teremben láthatóak, kronológiai szempont szerint csoportosítva, a XI. századtól a XIX. század végéig. Látható egy-két XX. századi darab is, amelyeket korábbi minták alapján készítettek. A teremben a másik rendezőelv a nagy fémikonkészítő-központok szerinti felosztás, mint például a Északi-tenger melléke vagy a Moszkvai Kormányzóság.

- A kiállítás különleges darabjai a fatáblára festett ikonokba helyezett fémikonok - mondja Békési Éva. - Ezek tulajdonképpen utólagos fölhasználások. Az emberek tisztelték és szerették ezeket az ikonokat, és így együtt a kettőnek még nagyobb volt a szakrális jelentősége számukra. Különlegesség az is, hogy a kiállításon találkozhatunk Szent Kozma és Damján ábrázolásával, akiket a bizánci kultúrkör egyik legjelentősebb magyar emlékén, a Szent Koronán is ábrázoltak.

Kácser Anikó

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu