|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Homíliavázlat A húsvéti ünnepkör müsztagógiája Negyven napon át nagyon komolyan készültünk húsvét ünnepére. Böjtöltünk, aszketikus gyakorlatokat vállaltunk, többet imádkoztunk, Istennel való kapcsolatunk intenzívebbé vált a szent negyven nap idejére. Miután elérkezett húsvét ünnepe, mintha leeresztene a keresztény ember, kifújja magát, mintha "letudott" volna valami komoly próbatételt. Hasonló történik karácsonykor is. Advent a gyönyörű készület ideje, de amikor elérkezik az ünnep, mintha nem tudnánk mit kezdeni vele. Nagyokat eszünk, bepótoljuk, visszaszedjük azokat a kilókat, amelyeket a készület ideje alatt leadtunk. Pedig fontos az ünnep müsztagógiája is. A húsvét utáni ötven nap erről szól, mélyíteni, még inkább engedni, hogy a Lélek átitassa életünket a húsvét örömével. De mintha az öröm nehezebben járná át életünket, mint nagyböjt fájdalma, komolysága. A figyelmes szemlélő azt is megállapíthatja, hogy a pünkösdi készület messze elmarad akár a karácsonyi, akár a húsvéti várakozástól. Pedig a mennybemenetel ünnepe kettős meghívást hordoz. Meghív egy egészen intenzív pünkösdi készületre, Máriával együtt várni a Szentlelket. Igaz ugyan, hogy a Boldogasszony számára már a pünkösd megtörtént az angyali üdvözletkor, mégis az apostolok vele együtt várták a Szentlelket. Miért ne várakozhatnánk mi is vele az idei pünkösdi virrasztásban. Ez felvet egy másik kérdést: valóban várom a Szentlelket? Meg van bennem az éhség, a szomjúság a Vigasztaló után? Minden a vággyal kezdődik. Szent Ágoston szerint maga a vágyakozás: szüntelen ima. Vágyakozzam, sóhajtozzam ezen a héten főleg testvéri közösségben a Szentlélek után! Másrészt a menybemenetel ünnepe még egyszer meghív minket, hogy újra rátaláljunk az örömre: habár az apostolok szeme elől ugyan eltűnt, de az Úr mégis velünk maradt! Nem egy távoli bolygóra száműzte magát, ahonnan időnkét leveleket írogat, üzenget, hogy mire vigyázzunk. Sokszor azt gondoljuk, hogy felment a mennybe, ott ül az Atya mellett, és valahol nagyon messze van tőlünk. Ő valóban ott ül az Atya trónusa mellett, de ott is egészen ember. Ma is jelen van, és részt kér emberi életünkben. Istensége kihangsúlyozása mellett mintha elfelejtenénk, hogy egészen ember is maradt. Ha a férjemmel, feleségemmel pusztán értelmi, hitbeli, munkakapcsolatom lenne, az úgy otthagyna engem, mint annak a rendje. Ha Jézussal csupán értelmi, vagy főleg papként csak munkakapcsolatom van, meghittség, intimitás nélkül, akkor valóban fényévnyi távolságra van tőlem. A pünkösdi készületnek ez a hete arra hív, hogy vegyem észre az ő jelenlétét az életemben, hogy kézen fog, hogy az ő szíve szerinti társadalmat építsem, hogy merjek ráhagyatkozni. Tanuljam a világot úgy látni és szeretni, ahogy ő látja. Új módon maradt itt köztünk, és minden "idegszálával" ránk figyel. Ne csupán a saját erőnkre hagyatkozzunk, hanem engedjük, hogy a pünkösdi Lélek tüze ragadja meg életünket és tüzesítse azt át teljesen. Gáspár István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|