Paulo Coelho vallomásai

A XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt áprilisban a neves brazil író, Paulo Coelho, akinek művei eddig ötvenkilenc nyelven jelentek meg és ötvenhatmillió példányban fogytak el. Nálunk az 1988-ban megjelent Az alkimista című második regénye a legismertebb, de sorra jelennek meg magyarul más művei is.

A brazil író 1947-ben született Rio de Janeiróban, a jezsuiták diákja volt. Elveszítette katolikus hitét, jogot kezdett tanulni, de azt megszakítva a hetvenes évek elején hippiként beutazta Dél-Amerikát, Észak-Afrikát, Mexikót és Európát, majd visszatért Brazíliába. Itt volt színigazgató, sikeres dalszövegíró, újságíró és tévés forgatókönyvek szerzője. Egy évtizedig tanulmányozta az alkímiát. Egy időben lelkesedett Marxért és Che Guevaráért. Dachaui látogatása mély benyomást tett rá: búcsút mondott az ateizmusnak, és visszatért a katolikus hitre. 1986-ban elzarándokolt a spanyolországi Compostelába, e zarándoklat élményét írta meg A mágus naplója című első regényében (1987).

Megjegyzem: Egy zarándok vallomásai a címe annak az interjúkötetnek, amelyet a spanyol Juan Arias készített Coelhóval életművéről.

Ebből megtudjuk, hogy Coelho szülei befolyására nagy tisztelője Lisieux-i Szent Teréznek, mesterének tartja Borgest, kedvelte Henry Millert, tanulmányozta a dél-amerikai felszabadítás teológiát, a misztikát, a keleti vallásokat és - mint jeleztem - az alkímiát.

Az alkimista című kis könyvét egy este elolvastam. Kíváncsi voltam, miért van olyan nagy sikere. Fiatal jezsuita rendtársaim olvasták ezt is, más könyveit is. Az andalúz pásztorfiú, Santiago (aki részben Coelho alteregója) keresi az Örök Ifjúság Elixírjét és a Bölcsek Kövét, hogy aranycsináló legyen. A mesés-fantasztikus mű olvasásakor Saint-Exupéry könyvére, A kis hercegre gondoltam. Csakugyan, később, a kritikákat olvasva láttam: mások is felfedeztek bizonyos hasonlóságot a francia és a brazil író között. Ilyen például az a gondolat, hogy "jól csak a szívével lát az ember". A szív bölcsességére figyelmeztet, és itt gondolhatunk az evangéliumra (Mk 7,21-22): a szívből erednek a gonosz gondolatok, a kapzsiság, a paráznaság, az emberölés, ezért a szívet meg kell tisztítani. Szent Ágoston és Pascal is figyelmeztetett, hogy az érző szív fontosabb, mint az okoskodó értelem, ha az Igazságot (Istent) meg akarjuk sejteni.

Az álomlátást és jóslatot követő Santiago eljut Afrikába. Az észak-afrikai sivatagon át vándorolva, az egyiptomi piramisoknál elásott kincset keresve Fatima szerelmében felfedezi a legfőbb kincset: a szerelmet/szeretetet. De nemcsak az alkimistával, hanem a széllel és a Nappal is társalog, megérzi a Világlelket. Santiago a Mindent Megíró Kéz jeleit követi, keresi a Nagy Mű és saját Személyes Története beteljesítését. "Belemerült a Világlélekbe, és látta, hogy a Világlélek részét alkotja az Isten Lelkének, és látta, hogy az Isten Lelke az ő saját lelke. És hogy így csodákat tud tenni." Végül is minden a Szerelem erejétől függ, "mert amikor szeretünk, mindig jobbak szeretnénk lenni, mint amilyenek vagyunk".

Világos, hogy a mágia csodás világában mozgó szimbolikus mese (amely az élet metaforájának is tekinthető) keveri a mágiára jellemző panteista elemeket, miként a ma annyira terjedő szinkretista világnézet, a New Age is. A kritikusok ezt a "mozgalmat" emlegetik az elemzett "regény" kapcsán. De még több a zavaró - a keresztény hittel ellenkező - mitikus és pogány elem az 1996-os Coelho-regényben: A Piedra folyó partján ültem és sírtam című "love story" egy joghallgató lány és egy szeminarista szerelmét beszéli el. A Pireneusokban és Lourdes-ban játszódó szerelmi történet mottójául Coelho a trappista szerzetes, Thomas Merton egyik gondolatát írta a könyv elejére: "A lelki élet összefoglalható a szeretetben. Az ember nem azért szeret, mert jót akar tenni valakinek, segíteni, védelmezni őt. Aki így cselekszik, úgy viselkedik, mintha a felebarátot egyszerű tárgynak tekintené. De ennek semmi köze a szeretethez. Szeretni azt jelenti, hogy kommunikálunk a másikkal, és felfedezzük benne Isten egy részecskéjét." Merton szavait helyesen kell értenünk. Coelhónak igaza van, hogy a szeretetben - az igazi szerelemben is - van valami isteni, hiszen Isten a Szeretet (vö. 1Jn 4,8). De a szívet, a szeretetet mindig meg kell tisztítani, mert a szívből gonoszság, önzés, paráznaság is eredhet. Fő tévedése azonban az, hogy a modern pszichológiát, a keleti vallásokat, a mítoszokat és a mágiát keverve elfogadhatatlan teológiai állításokat is megfogalmaz. Isten anyai vonásairól beszélhetünk ugyan a próféták nyomán, de nem lehet azt mondani, hogy a Szentháromság: Isten-Anya (nő), Fiú és Szentlélek közössége; hogy Mária szeplőtelen fogantatásában az ősi mítoszok Magna Matere nyilvánul meg, tehát Mária: Istennő, Magna Mater, Ízisz, Sophia. Különös, hogy Coelho, aki gyakorló katolikusnak tartja magát, ilyeneket fogalmaz meg.

Említettem, hogy Az alkimista című könyvében a szerző bizonyos elemeket átvett a New Age-től. Ezt állítja az olasz jezsuiták La Civiltŕ Cattolica című folyóiratában (1997/I, 239-252.) a modern irodalom jó ismerője, Ferdinando Castelli SJ is. Főleg a "minden Egy" gondolatát figyelhetjük meg a műben: az univerzum egyetlen élő spirituális valóság, kölcsönös vonatkozás van az Isten és a világ, a szellem és az anyag, az ég és a föld között; az ember az isteni része, amely mindent átjár, mindenre kiterjed. Az ember egy tapasztalt lelki vezetővel kifejlesztheti emberi potenciálját egészen addig, hogy túlhalad emberi állapotán, és emberfeletti erők birtokába jut, képes lesz fogadni felsőbb lények (Isten?, Krisztus?, angyalok?, a kollektív tudattalan?) kinyilatkoztatását. Az ember birtokolja az isteni szikrát, amely őt a Minden istenségéhez kapcsolja, és lehetővé teszi, hogy belemerüljön az isteni Energia egészébe, amely megalapozza a kozmosz egységét (egyetemes és abszolút Tudat).

A mai racionalizmustól és technikai civilizációtól megundorodott emberek - főleg a fiatalok - keresik az élet értelmét, keresnek valamit, ami örök, ami túl van a gyakorlati materializmuson. Innen magyarázható az ezoterikus tanok, a fantasztikum, az alkímia és a mágia iránti érdeklődés, a keleti vallások és szekták terjedése, a mesterséges paradicsomba (kábítószerbe és alkoholba) menekülés. A New Age, az újgnosztikus és misztikus tanok és gyakorlatok azonban veszélyesek lehetnek és félrevezethetik a keresztényeket is. Ugyanakkor az Igazságot (Krisztust) keresőket elvezethetik az igazi hit kapujához. Coelho helyesen állítja, hogy a legfontosabb a szeretet, de nem lehet abszolutizálni a szerelmet (sőt, szakralizálni a szexet, ahogy ezt a Tizenegy perc című művében teszi az író). Szent Ágoston, aki ezt mondta: "Szeress, és tégy amit akarsz!", nem a szabadosságra tanít, mert figyelmeztet bennünket arra is, hogy a "szeretet rendje" megköveteli a szerelmi szenvedély fékezését és a szív megtisztítását. Ugyanő a tiszta szeretetről mondja: "A szeretet az a szem, amellyel meglátjuk Istent."

Szabó Ferenc SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu