Csillogó vadvizek

A Kiskunság nagy legelőiről eltakarodott a tél, eltűnt a hó, helyette mindenütt kéken csillogó vadvizek fodrozódnak. Ragyogva süt a nap, az égen csak néhány fodros szélű bárányfelhő kergeti egymást, dalolnak, trilláznak a magasban köröző mezei pacsirták.

Hosszasan keringenek a kiválasztott revir felett, aztán, amikor már úgy érzik, eleget énekeltek, lejjebb ereszkednek, majd elhallgatnak és szárnyaikat összekapva, némán, akár a lehulló kő érnek a még sárgás fűszálak közé. Amerre csak nézek, mindenütt bíbicek csaponganak, jajongó "bé-bic" kiáltásaik betöltik a levegőt. Néha leszállnak, szaladnak kicsit a fűben, aztán újra a levegőbe lendülnek. A bíbicek a terület legfőbb őrei. Március végén már tojásokat raknak, és ebben az időszakban különösen izgatottak. Alig tűnik fel a távolban a lopakodva közeledő tojásrabló, a dolmányos varjú, máris eléje repülnek, és ahányan csak vannak, szidalmazva csapkodnak körülötte. De ugyanígy jár a barna rétihéja is, ha a nádas felől feléjük téved. Sem ő, sem a varjú nem szeretik a feltűnést, ezért igyekeznek minél gyorsabban eltűnni a környékről.

Hófehér nagy kócsag érkezik valahonnan, leereszkedik a mocsaras rész nádtorzsái közé. Nem messze tőle szürke gém les zsákmányára. Türelmesen és mozdulatlanul áll hosszú ideig, majd végtelenül lassú mozdulattal előrehajol. A távcsövet rajta tartom, de a torzsák között nem sikerül meglátnom, mit vett észre a hosszú csőrű madár. A rejtély azonban már a következő pillanatban megoldódott. A gém még mélyebbre hajolt, aztán villámgyorsan maga elé vágott. Csőrében kövér pocok vergődött. Nem sokáig, mert a madár ügyes mozdulattal igazított rajta valamit, aztán lenyelte. Vékony nyakán jól látszott, amint a tömzsi rágcsáló lefelé csúszik.

A legelőt elborító nagy víztükör tele madárral. Jókedvűen hápognak a tőkés récék, egy csapat csörgő réce körözve keresi a helyet, ahová leereszkedhetne. Három kör után eldöntik, toccsanva érkeznek a vízre, ahol a már kialakult párok nyomban egymás mellé úsznak. Odébb nyílfarkú récék hintáznak a vízen, hajításnyira tőlük vagy harminc kanalasréce úszik. A gácsérok zöldes fején megcsillannak a napsugarak, hófehér begyük és rozsdavörös oldaluk pazar látványt nyújt. Néhány böjti réce érkezik, hangosan kerregve kergetik egymást, hol egészen alacsonyan, szinte a vizet érintve repülnek, majd ismét feljebb emelkednek. Távolabb rozsdavörös nászruhájukban pompázó nagy godák állnak a nekik térdig érő vízben, majd udvariasan helyet adnak a melléjük érkező pólingoknak. A görbe csőrű madarak isznak, ketten közülük fürdeni kezdenek. Szárnyaikkal csapkodják magukra a vizet, míg társaik a kicsit magasabb száraz részre sietnek és ott sütkérező mezei tücskökre vadásznak. A nádtorzsás rész felé pillantva látom, hogy a kócsagok már hatan vannak. Újabb pockot fogott a szürke gém, valahonnét a fütyülő récék "piu-piu" hangjait hallom, körben énekelnek a pacsirták, és a nagy legelőn a tavaszt hirdetik a hűvösen csillogó vadvizek.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu