Hangulatjelentés

Szerkesztőség

A hetilap szerkesztőségében az a jó, hogy zegzugos és múltja van. (A derűlátóbb vélekedések szerint jövője is.) E múlt kétségkívül patinás, kissé emelkedett. Egy hatvanegyedik évfolyamát taposó lap szükségszerűen látott már egyet s mást e kalandos magyari végeken; főként akkor, ha a politikailag rossz emlékű (már akinek az, a magunkféléknek speciel igen) évtizedekben nem a földi hatalmasok szekerét tolta. S legfőképpen akkor, ha hivatali kötelességéből adódóan az "odafent valókra ügyel", Isten olvasó népéről sem feledkezve meg. A szerkesztőség múltja nyitott könyv - amennyiben az alapítástól kezdődően a lap minden évfolyama vaskos kötetekbe fűzve megtalálható az archívumnak becézett szoba polcán: itt kérem nincs mese, ami egyszer nyomdafestéket kapott, az feketén-fehéren ellenőrizhető. A szerkesztőség múltja olyan nyitott könyv, amelyben - e kalandos magyari végeken szokatlan módon - nem kínos lapozgatni. A zegzugok pedig: akár az egyház. Sok kis szoba egymás mellett, mind saját arculattal és arcokkal, emitt egy beugró, amott egy meghitt sarok, szárnyak és frontok, végek és átjárók - s az egész mégis egyetlen közös testet alkot, szellemi-lelki műhelyt, lehetőséget az együttes gondolkodásra. Ilyen szépeket gondolok a szerkesztőségről, miközben persze a benne üldögélőkön múlik, élnek-e eme lehetőséggel.

A hetilap szerkesztőségében az is jó, hogy élettel teli. A havilapok berkeiben olykor csak lézengenek az érdemes hölgyek és urak, időről időre kitör egy üresjárat - a napilapok szerkesztőségeiben pedig szünet nélkül pörög a mókuskerék, lüktet a határidős bolondokháza. A hetilapnál bezzeg megvan az ideje a sürgölődésnek, és megvan az ideje a kedélyes kultúrcsevejnek is, amikor bízvást felütheti fejét a békebeli, kuriális élet.

A hetilap szerkesztőségében még az is jó, hogy a központi szoba ajtaja fölött nincs kiírva méretes betűkkel a falra: A SZERZŐ NEM EMBER! Az Új Írás folyóirat szerkesztőségében a nyolcvanas években ki volt írva.

Emlékirataiban Kosztolányi Dezsőné arról is említést tesz, hogy késő délutánonként a különféle napilapok szerkesztőségébe ment, hogy ott az előszobában megvárja urát, aki odabent éppen aznapi cikkét írta. És egyetlen percig sem unatkozott, hiszen az előszobában más írófeleségek is várakoztak remekelő férjükre. A hetilap szerkesztőségének előszobájában is szüntelenül népes társaság üldögél - de nem nejek és hitvesek alkotják, hanem nagy szellemek. Itt időz Rónay György és Pilinszky János, Fekete István, Parancs János, a fiatal Mándy Iván, aki vélhetőleg éppen egy mennyei novellán töpreng, s még igen nagyon számosan.

A hetilap szerkesztőségében mindazonáltal a hétfő délután, vagyis a lapzárta a legjobb. A kedélyes fellegvár olyankor felbolydult hangyavárrá változik: a dolgozók izgatottan hordják kis kincseiket a tördelő felé, hozzák-viszik a felmarkolt hírmorzsákat. Nemritkán előfordul, hogy egyes dolgozók a testük méreténél sokszorosan nagyobb témákat is sikeresen beszállítanak a megfelelő járatba. Hétfő délután a szerkesztőségbe lépve a rovatszerkesztőt a számítógép képernyője előtt találom, fél kézzel éppen a világhálón kutakodva, egyik fülén egy mobiltelefonnal, másik fülén egy vezetékes telefon kagylójával, hóna alatt az Ifjúság rovat levonatával.

Lapzárta másnapján vihar utáni csend honol. Olyankor kihalt a szerkesztőség, csöndesen szomorú.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu