Részletek a pápa végrendeletéből

Április 7-én közzétették II. János Pál pápa végrendeletének hivatalos olasz fordítását, amelyet az eredeti lengyel változatból fordítottak le. II. János Pál pápa végrendeletéből részleteket közlünk a Vatikáni Rádió magyar adásában elhangzott fordítás alapján, amelyet P. Pawel Cebula lengyel minorita készített.

1979. március 6.(és az azt követő hozzáadások) Totus Tuus ego sum. A legszentebb Szentháromság nevében. Ámen. "Virrasszatok, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok!" (Mt 24,42) - ezek a szavak arra a legutolsó hívásra emlékeztetnek, amely abban a pillanatban következik be, amikor az Úr akarja. Ezt a hívást kívánom követni, és azt kívánom, hogy mindaz, ami földi életem része, erre a pillanatra készítsen fel. Nem tudom, hogy ez mikor következik be, de mint mindent, ezt a pillanatot is Mesterem anyjának kezébe helyezem: Totus Tuus. Szintén anyai kezére bízok mindent és mindazokat, akikkel életem és hivatásom során kapcsolatba kerültem. Ezekre a kezekre bízom mindenekelőtt az egyházat, nemzetemet is, és az egész emberiséget. Hálát adok mindenkinek. Mindenkitől bocsánatot kérek. Imát is kérek, hogy Isten irgalmassága nagyobbnak mutatkozzon gyengeségemnél és méltatlanságomnál. [...]

Semmiféle tulajdont nem hagyok magam után, amelyről rendelkeznem kellene.

1980. február 24-március 1. Ez alatt a lelkigyakorlat alatt is elmélkedtem Krisztus papságának igazságáról annak az átmenetnek a távlatában, amely mindannyiunk számára saját halálunk pillanata. Az ettől a világtól való búcsúzásnak - hogy a másik, a jövő világ számára megszülessünk - döntő, sokatmondó jele számunkra Krisztus feltámadása.

1982. március 5. - Totus Tuus ego sum.[...] Az 1981. május 13-i, életemre törő merénylet bizonyos módon megerősítette azoknak a szavaknak a helyességét, amelyeket az 1980-as lelkigyakorlat során írtam.

Még mélyebben érzem, hogy teljesen Isten kezében vagyok - és továbbra is Uram rendelkezésére állok, Rábízva magam Szeplőtelen anyjában (Totus Tuus). II. János Pál pp.

1982. március 5. P. S.1979. III. 6-i végrendeletem utolsó mondatával kapcsolatban ("A helyről, többek között a temetéséről") "döntsön a bíborosi testület és a honfitársak" - rávilágítok, hogy mire gondolok: a krakkói metropolitára vagy Lengyelország Püspöki Karának Állandó Tanácsára - a bíborosi testülettől azt kérem közben, hogy amennyire lehetséges, tegyenek eleget a fent felsorolt esetleges kéréseknek.

A 2000-es jubileumi év lelkigyakorlata (III. 12-18.) (a végrendelethez)Amikor 1978. október 16-án a bíborosi konklávé II. János Pált választotta, Lengyelország prímása, Stefan Wyszynski bíboros ezt mondta nekem: "az új pápa feladata lesz, hogy bevezesse az egyházat a harmadik évezredbe". Nem tudom, hogy pontosan ismétlem-e a mondatot, de mindenesetre ez volt az értelme annak, amit akkor hallottam. Az az ember mondta, aki az évezred prímásaként vonult be a történelembe. Nagy prímás volt. Tanúja voltam küldetésének, hősies Istenre hagyatkozásának. Küzdelmeinek és győzelmének. "A győzelem, amikor bekövetkezik, Mária általi győzelem lesz" - az évezred prímása gyakran ismételte elődjének, August Hlond bíborosnak e szavait.

Így valamiképp felkészítettek arra a feladatra, amellyel 1978. október 16-án kellett szembenéznem. Most, amikor ezeket a szavakat írom, a 2000-es jubileumi év már valósággá lett, amely folyamatban van. [...]

Ahogy halad előre a 2000-es jubileumi év, napról napra és hónapról hónapra bezárul mögöttünk a huszadik század, és megnyílik a huszonegyedik század. A gondviselés tervei szerint osztályrészemül jutott, hogy a tovatűnő nehéz évszázadban éljek, és most ebben az évben, amikor elérkezem életem 80. évéhez ("octogesima adveniens"), fel kell tenni a kérdést, nem érkezett-e el az ideje annak, hogy a bibliai Simeonnal együtt ismételjem: "Nunc dimittis"? (Bocsásd el most szolgádat, Uram!)

1981. május 13-án, a pápa ellen a Szent Péter téren az általános kihallgatás során elkövetett merénylet napján, Isten gondviselése csodálatos módon megmentett a haláltól. Az, aki az élet és a halál egyedüli Ura meghosszabbította ezt az életemet, bizonyos értelemben újból ajándékba adta. Ettől a pillanattól kezdve ez még inkább hozzá tartozik. Bízom, hogy segít majd abban, hogy felismerjem, meddig kell folytatnom e szolgálatomat, amelyre 1978. októberében meghívott. Azt kérem tőle, hogy akkor szólítson el, amikor ő maga akarja. "Akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk" (vö. Róm 14,8). Bízom abban is, hogy amíg rám lesz bízva az egyházban a péteri szolgálat, az isteni irgalmasság megadja számomra a szolgálathoz olyannyira szükséges erőt. [...]

Különleges módon adjunk hálát az isteni gondviselésnek azért, hogy az úgynevezett "hidegháború" véget ért erőszakos atomháború nélkül, amelynek fenyegetése az előző korszakban a világra nehezedett.

A harmadik évezred küszöbén állva, "in medio Ecclesiae", ismét szeretném kifejezni hálámat a Szentléleknek a II. vatikáni zsinat nagy ajándékáért, amelynek az egész egyházzal együtt - és különösen az összes püspökkel együtt - úgy érzem, adósa vagyok. Meggyőződésem, hogy az új nemzedékek még sokáig meríthetnek azokból a kincsekből, amelyeket a XX. századnak e zsinata ajándékozott nekünk. Mint olyan püspök, aki az elsőtől az utolsó napig részt vett a zsinati eseményen, rá kívánom bízni ezt a nagy örökséget mindazokra, akik most és a jövőben arra kapnak meghívást, hogy azt megvalósítsák. Ami engem illet, köszönetemet fejezem ki az örök Pásztornak azért, hogy megengedte, hogy szolgáljam ezt a hatalmas ügyet egész pápaságom során.

[...]

Hogyan is tehetném meg, hogy nem ölelem át hálás emlékezettel a világ minden püspöki karát, amelyekkel találkoztam az egymást követő "ad limina Apostolorum" látogatások során? Hogyne emlékeznék annyi keresztény - nem katolikus - testvéremre? És Róma rabbijára? A nem keresztény vallások olyan nagyszámú képviselőjére? A kultúra, a tudomány, a politika és a tömegtájékoztatási eszközök világának annyi képviselőjére?

Ahogy közeledik földi életem határvonala, gondolatban visszatérek a kezdethez, szüleimhez, fivéremhez és nővéremhez (akit nem ismertem, mert meghalt születésem előtt), a wadowicei plébániatemplomhoz, ahol megkereszteltek, ifjúságom városához, az általános iskolai, gimnáziumi, egyetemi társnőimhez és társaimhoz, a megszállás éveihez, amikor munkásként dolgoztam, majd a niegowići plébániához, a krakkói Szent Flórián-plébániához, az egyetemi lelkipásztorkodáshoz, a környezet közösségéhez.... minden környezethez... Krakkóban, Rómában... azokhoz a személyekhez, akiket az Úr különösképpen rám bízott. Mindenkinek csak ezt kívánom mondani: "Isten fizesse meg nektek!"

"In manus Tuas, Domine, commendo spiritum meum" (Kezedbe ajánlom a lelkemet, Uram.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu