Hogyan áldás a gyermek a szülő számára?

Mélylélektani megfontolások (1.)

Az ember lelki, szellemi fejlődésének két hatalmas - természetes, biológiai szinten is megalapozott - motorja van, mely a szeretetérzést akarva-akaratlanul előhívja benne: a szerelem és a gyermek. A szeretet pedig a szellemi élet forrása.

A gyermek léte - akár saját gyermekről, akár máséról van szó - spontán ösztönkésztetést jelent a szeretetre. Sőt, nemcsak az embergyermek, de még a kisállatok is kiváltják minden normális emberből ezt az érzést. A szeretet túllépés önmagunkon, az én-tudat mi-tudattá növekedése, a másik javának vágya. A gyermekség spontán szeretete az élet lelki, szellemi forrásaival kapcsolatos belső, tudattalan viszonyunkat ébreszti, erősíti.

Korunk embere a technikai civilizáció életmódunkat átformáló hatásai miatt rendszerint kevesebbet kap a szülői hatásokból, a családi életből, mint elődei. A mai gyereknek ritkán van testvére, anyja dolgozik, apja periférikus szerepet tölt be vagy hiányzik, a leginkább még kortársi kapcsolatai vannak. Érthető hát, hogy a nagymértékben hiányos gyermekkor következtében a mai fiatal felnőtt embert sokszor jobban a gyerekkorába ragasztják kielégítetlen szükségletei, és lassabban válik önálló, magáért és másokért felelősséget vállalni tudó, érett felnőtté.

A XX. század pszichológiájának egyik legnagyobb felfedezése, hogy a gyerekkor, az anya-gyerek kapcsolat a személyiségfejlődés szempontjából alapvető fontosságú. (Ezzel együtt gyakran a szakemberek gyermekei és családi élete sem jobbak az átlagnál.) De hát hogyan kell nevelni a gyermeket? Azt mondhatjuk, akkor legjobb a gyereknek, ha biztonságos családi élete és egymást szerető szülei vannak. Ezzel adhatunk neki a legtöbbet. Ha mindez megvan, akkor a részletek jelentősége ehhez képest eltörpül. Ha viszont ez nincs, akkor sok egyébbel is csak részlegesen lehet pótolni.

A gyermek azért valós áldás a szülők lelki, szellemi fejlődése számára, mert a szeretet empátiás kapcsolatán át a szülő mintegy újra átéli a személyiségfejlődés egész folyamatát. Több gyermek esetén - mintegy variációkként egy témára - ez egyre érettebb szülői személyiségen következik be. Sokszoros pszichoterápiás tapasztalat, hogy a szülőnek azon a ponton van problémája, konfliktusa gyermekével, ahol a saját, személyes komplexusai, fejlődésében való elakadásai vannak. Ebből adódik, hogy a nevelési problémák legfontosabb területe a pszichológiai gyakorlatban a szülők személyiségén végzett munka.

A szükségszerűen bekövetkező nevelési problémák jelentős része tehát belőlünk, szülőkből származik. Saját tudattalanunk feldolgozatlan problémáit vetítjük rá akaratlanul a gyerekre, vagy ezek vakfoltot képeznek számunkra, és így akadályoznak a helyzet kellő megértésében. Ahogy mondani szokás, a gyerek a szülő elfojtott tudattalanját éli meg, éli ki. Ezek a problémák csak önismeretünk és személyiségünk fejlődésével oldhatók meg igazán, és nem a gyerek "megnevelése" által. A gyerekek, amint növekednek, egyre bonyolultabban vesznek részt a család életében. E történések legkritikusabb oldala a szülő részéről az igaz empátiás megértés, a gyerek részéről pedig az azonosulás (identifikáció) és a leválás, az önállóvá válás folyamata.

Gyermekkorunk, a gyermek szimbolizálja az eredet, a fejlődés, a kibontakozás ősmintáit. Így gyermekeinken keresztül számos korrektív érzelmi tapasztalatra tehetünk szert, ami a mentális egészség szempontjából alapvető fontosságú. Ennek jelentőségét jobban megérthetjük, ha meggondoljuk, hogy a mélylélektani lélekgyógyászati eljárásoknak is ez az egyik fő hatótényezőjük. A hosszú pszichoterápiák gyógyhatásai ezzel a rekonstruktív újra-átéléssel is kapcsolatosak. Miközben fejlődése során az empátiás, identifikációs történéseken keresztül újra végigjárjuk az egyedfejlődési alapfolyamatokat a gyermekkel, a saját - megfelelő fejlődéstani réteghez tartozó - tudattalan komplexusaink elkerülhetetlenül aktivizálódnak és rávetülnek a gyerekkel való kapcsolatra. Így a saját tudattalanunk tartalmaival is konfrontálódunk benne. Jellemző, hogy ki milyen korú gyerekekkel tud "jól kijönni", és melyik korcsoporttal nem. Ebben rendszerint a saját megfelelő személyiségréteghez való viszonyunk tükröződik.

Mélylélektani tapasztalat az is, hogy a felnövekedésünk óta bennünk élő belső gyerekhez való viszonyunk kreativitásunk, sőt egész lelki egészségünk fontos tényezője. Ettől a "gyermekmagunktól" való elidegenedés a gyökereinktől való elszakadást eredményez. Azokban a szubkultúrákban, közösségekben, ahol kevés a gyerek, az életképesség csökkenése ezért is következik be.

A művi abortusz nemcsak a magzat ellen elkövetett gyilkosság, hanem a kollektív tudattalanban lejátszódó archetipikus megújulási folyamatok rombolása is. Ezek a lélektani összefüggések sajnos szinte teljesen ismeretlenek a magyar kultúrában.

A terhesség, a gyerekek születése mindig mély, ősi erőket mozgat meg a lélekben. Ennek az időszaknak a lelki élményei tehát erősen befolyásolják a szülő nő személyiségének további alakulását. A szülés során a nő konfrontálódik az anyává válás kérdéseivel, a gyermek apjához fűződő viszonyával, a szexualitással - tehát az egész archetipikus női szerep problémájával. Hogy ez miként alakul tovább benne, az a biológiai és lélektani körülményektől, a szülést vezető orvostól is függ. A pszichiátrián lévő több nőpáciensünk azért nem vállalt több gyermeket, mert számukra a szülés annyira elriasztó, traumatikus élmény volt. Az apás szülések, a szülés természetes folyamatként kezelése és e biológiailag rendkívül jelentős esemény lélektanilag is megfelelő kultúrájának kialakítása sokat segíthet ebben a helyzetben. Magyarországon az alacsony születésszámot e tényezők negatív mutatói is jelentősen befolyásolják.

A lélektani helyzet nem csak azért előnyös több gyerek és nagy család esetén, mert a fejlődő személyiség jelentősen differenciáltabb szociális kapcsolatrendszert él át és tanul meg kezelni élete korai fázisában. Azért is előnyösebb ez az összetett lélektani erőtér, mert az egyedileg jelentősen különböző utódok "vetítővásznán" több változatban jelennek meg a szülőkből a gyerekekre vetített tudattalan tartalmak, és a gyerekek egymás közötti kommunikációja is segíti ezek feldolgozását. Különösen akkor, ha a szülők megértik ezeket. Mindez a kivetítések felismerését és kezelését könnyíti meg, ami jelentős kérdés a lélek egészsége, a mentálhigiéné szempontjából.

(Folytatjuk)

Süle Ferenc pszichiáter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu