|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Lapszél Lengyelként volt egyetemes Jellemző, hogy II. János Pál pápa halála után napokon át tartotta magát a hír, hogy talán Krakkóban kívánt temetkezni. Nem csodálkozott volna ezen senki, hiszen köztudott, hogy mindvégig milyen őszinte hazaszeretet jellemezte. Aztán az a hír is felröppent, talán Chopinhez hasonlóan szívét szülőhazájába küldeti. Valójában régi korok, főleg a romantika szép gesztusai voltak ezek. Wojtyla pápa e végső temetkezési gesztusok nélkül is lengyel maradt, és lengyelként volt a világegyház feje. Sokszor elmélkedett róla 1978 óta, vajon mi volt a célja a Gondviselésnek azzal, hogy egy lengyelt állított a világegyház élére? Meggyőződése volt ugyanis, hogy a Gondviselés terveiben jelentős szerepük van a nemzeti értékeknek, a nemzeti hovatartozásnak. Tanuljunk tőle holtában is magyarnak lenni! Nemzeti kultúránk, történelmünk értékeivel katolikusnak, egyetemesnek, európainak lenni. Konklávé Továbbra is így nevezik a bíborosok pápaválasztó gyűlését, de már nincsenek befalazva. A modern technika világában a falon át is lehetne a külvilággal kapcsolatot tartani. Most már nem fallal, hanem pusztán a lelkiismereti kötelezettség erejével zárják ki a külső, illetéktelen beavatkozás lehetőségét. Wolfgang Seibel német jezsuita páter egyik nyilatkozatában felidézte a korábbi anekdotát: mi az a három dolog, amit biztosan tudnak a konklávéba lépő bíborosok? Mindegyik tudja először is azt, mennyire érdemtelen a pápai szolgálatra és ezért - ha megválasztanák - nem is vállalhatja. Másodszor azt tudja, milyen pápai nevet fog választani. Harmadszor pedig azt, ki lesz a bíboros államtitkára... A régi, szellemes anekdota a kisember gondolkodása szerint abból indul ki, hogy sokan vállalnák szívesen a pápai méltóságot. A valóság azonban inkább az, hogy a pápák, amikor a rájuk eső szavazatok alapján megkérdezik tőlük, vállalják-e a pápai szolgálatot, kimondva vagy kimondatlanul Krisztus keresztjére tekintve mondanak igent. Rosdy
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|