"Engedjétek hozzám a kisdedeket!"

"Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látván Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: Engedjétek hozzám a kisdedeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa!" (Mk 10,13-14)

Szűcs Édua rajza

Csodálatos dolog, hogy ma, amikor évente harmincezer fővel csökken országunk lakossága, amikor oly kevesen vállalják a gyermekáldást, templomaink tele vannak gyermekekkel, fiatal szülőkkel, sokgyermekes családokkal. A jövő reménységei ők. Egyházunk példamutatóan kiáll az élet védelme mellett szóval és cselekedettel. Mégis, egyházunkban is nehéz a sorsuk a kisgyerekes szülőknek. Igaz, már az apostolok idejében is nehéz volt.

Egy fiatal baráti házaspárnak megszületett a második gyereke. A nagyobbacska kétéves, a kisebbik csecsemő. Egész héten alig látja egymást a fiatal pár, ahogy ez manapság lenni szokott. Esténként együtt imádkozik a család. Nagy igyekezettel sikerült megtanítani a kétévest, hogy türelemmel végigvárja a közös imát, s abba a maga módján ő is belekapcsolódjon. Várják a hétvégét, amikor végre együtt lehetnek, s hogy közös imádságaik csúcspontjaként együtt vehessenek részt a szentmisén.

Igen ám, de úgy jártak, mint az apostolok idejében azok a bizonyos szülők. A minap a harmadik templomból tanácsolták el őket udvariasan, hogy jöjjenek inkább felváltva misére, s hagyják otthon a gyerekeket. Pedig ők csak Krisztus közelében kívánnak lenni, s amit Isten egybekötött, azt nem szeretnék szétválasztani.

A bökkenő ott van, hogy a gyerekek ma is olyanok, mint az apostolok idejében: a legáhítatosabb csendben énekelni kezdenek, kiegészítik a liturgia szavait (például így: "Isten veled te kismalac", s a ministránsok majd szétpukkadnak az igyekezettől, hogy ki ne robbanjon belőlük a nevetés), aztán beesnek a pad alá, majd hosszú csend, míg végre sikerül levegőt venni, és zeng a templom az üvöltéstől - hogy csak egy-két példát mondjak.

A tanítványok, azaz a hívek szintén olyanok, mint az apostolok idejében. Szeretnék, ha semmi nem vonná el a figyelmüket, és egészen átadhatnák magukat Isten szent közelségének, áhítatban, csendben, békében, és ez így van jól.

Bizony, nehéz a dolguk a kisgyerekes szülőknek. Átérzik a hívek vágyát is, de ők is szeretnének velük együtt részesedni a szentmise kegyelmeiben, ugyanakkor a gyerekeiket is Jézus közelébe vinni. Szeretnék, ha kora gyermekségüktől fogva természetes lenne számukra, hogy Isten népéhez tartoznak, hogy anyanyelvük része a liturgia szövege, hogy Jézus örül nekik.

Baj van a szülőkkel, ha akár a hívekkel, akár a gyermekeikkel nem tudnak együtt érezni. Baj van, ha nem érzik meg, mikor kell sürgősen kivinni a gyereket, meddig engedhetik jönni-menni, hol a határ, mi az, ami már tilos.

Lehet, hogy ebben valahogy segíteni kellene a szülőknek, szép szóval, nem elriasztóan, ugyanis nem mindenkinek van érzéke az ilyesmihez.

De baj van akkor is, ha a hívek, esetleg a pap sem érzik, meddig szükséges a türelem, hogy hol az a határ, ahol már Jézus haragját vonják magukra, mint egykor az apostolok. Ilyen esetnek éreztem, amikor hat gyerekünkkel s a hetedikkel várandósan másfél órát utaztunk haza a nyaralásból, hogy templomba mehessünk, s a pap a szószékről utasított ki minket, mert az egyéves a cumisüvegével néha zörgött. Külföldinek tettettük magunkat, és mosolyogva bent maradtunk.

Különféle megoldások lehetségesek e nehezen megoldható kettősségre. Sok olyan templomot ismerek - igaz, inkább csak Budán - ahol ügyes megoldások születtek. Van, ahol üvegfal választja el a kisgyermekeseket a többi hívőtől. Láthatnak, hangszóró segítségével hallhatnak is mindent, a gyerekzsivaj viszont nem hallatszik. Máshol a kicsinyeket felnőttek őrzik egy erre alkalmas helyiségben. Van, ahol az óvodás és kisiskolás korú gyerekek számára a szentbeszéd alatt egy hitoktató az ő színvonalukon magyarázza el az aznapi írásokat. Megható, amint az oltárról vett gyertyaláng mögött fölsorakozik az aprónép, hogy kivonuljanak a nekik szóló igehirdetésre, s aztán a hiszekegyre ugyanígy visszavonuljanak. Bizony jó lenne minden templomban a helyi adottságoknak megfelelően megtalálni a megoldást: Jézushoz engedni a kisdedeket.

Vigasztalásul csak annyit mondhatok azoknak a szülőknek, akiknek nem jut ilyen lehetőség, hogy azok a nagyheti szertartások, azok a szentmisék, amelyekből csak töredékek jutottak nekem - mert a kicsinyeimet kellett a kapun kívül "legeltetnem" - többnyire nagyon mély és emlékezetes Isten-élményt jelentettek számomra. Azok a töredékek sokkal mélyebben vésődtek a szívembe. Talán úgy, mint az éhezőnek egy jó falat.

Nényei Gáborné

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu