Vallani és vállalni egyazon feladat

Sütő András a zord álmokról és a derű lehetőségéről

A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki az egyetemes magyar kultúra gazdagításáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulása, kisebbségi jogainak védelme érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Sütő Andrást. A kitüntetést Mádl Ferenc köztársasági elnök április 7-én, a Sándor-palotában nyújtotta át a Kossuth-díjas írónak, aki ebből az alkalomból beszélt az irodalom, az értelmiség, a politika szerepéről, II. János Pál pápa példaadó személyiségéről, valamint múltról és jelenről.

Miként jutott el annak a felismeréséig, hogy az irodalomnak - a kor bizonyos áramlatainak sugallata ellenére is - vállalnia kell nemzeti és emberségnyi terhek hurcolását, hogy az írónak elnyomott helyzetben is világítótoronynak kell lennie?

- Rossz történelmű népeknek van jó, sőt kiváló nemzeti irodalmuk. Ezek közé tartozunk mi, magyarok is... A kezdeti "világmegváltó" eszmék után - amelyek hamar elhagytak bennünket az ötvenes években - jutottam el oda, hogy azt kell írnom, amit élünk, és azt éljük, amit írunk. A nemzeti szellemiségű irodalomnak a sugallatára és a mi életünk követelményei szerint jutottam el odáig, hogy nem csupán személyes törekvéseinkben, hanem írásaimban is hangot adjak annak, hogy ott kezdődik az ember, az erdélyi magyar értelmiségi és író is, ahol összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották őt és azt a közösséget, amelynek a nevében szólni akar. Ha ezt vállalja valaki, akkor olyan veszélyeknek is kiteszi magát, amelyek végül világossá tették számomra is, hogy vallani és vállalni egyazon feladat.

Ez némelykor szomorú, némelykor drámai, de vigasztal, hogy Tamási Áron megrajzolta azt a csodálatos derűt, amelyből most szeretnénk magunknak valamit visszaszerezni.

II. János Pál pápa temetésének napján világszerte ismételgették az ő tanácsát, gondolatát: "Legyetek derűsek, mert én is derűs vagyok." Ön hogyan gondol rá?

- Nem tudok újat mondani ahhoz képest, ami a nemzetközi közvélemény megítélése. Hatalmas személyiség volt. Egyházi különbségekre való tekintet nélkül rajongtak érte, főleg a fiatalok. Az a réteg, amelynek életében etikai követelmények dolgában igen nagy veszély mutatkozik. A hatvanas évek öröksége jelent különösen nagy problémát az erkölcs, a világnézet, a magatartás és a hagyományőrzés tekintetében.

Reménykedhetünk egy derűs korszak eljövetelében?

- Nagyon ragaszkodom ahhoz a reményemhez, hogy akár a mi írásainkban, akár az életünkben derűs korszak jöhet el, amelyet meg kell teremtenünk természetesen. Derűs korszak, amelyre vágyunk, s amely nélkül az életünk továbbra is mérgezettnek nevezhető, amely nélkül mesterségesen született, majd túlfeszített magyar-magyar konfliktusok okoznak milliók számára álmatlan órákat. Ez a pápa kívánta derű, ez a Tamási ábrázolta derű, ez a magyar irodalomnak a mégis-mégis bizakodás jegyében öröklött derűje kellene, hogy visszatérjen az életünkbe.

A pápa a szeretetet, a megbékélést, az együttműködést hirdette. Milyen ereje van ma a kimondott, a leírt szónak?

- Konfliktusoldó szerepe van, amely nyilvánvalóan közvetett módon érvényesül. Amikor egy elszennyeződött vízbe friss hegyi patak ömlik, akkor nem lehet azonnal megállapítani, hogy miként változik a víz állapota, de biztosra vehető, hogy a tiszta vizek megtisztítják az elszenynyeződött, álló vizeket. Valahogy így remélhető, hogy a szeretet gondolata miként erősíthet meg.

Milyen felelősségük van az írástudóknak egy kiegyensúlyozottabb közélet megvalósításában?

- Nagyon drámai és nagyon időszerű feladat az írástudók számára Erdélyben éppúgy, mint Magyarországon, hogy járuljanak hozzá annak az állapotnak a visszahozatalához, amikor más-más gondolat, politikai, ideológiai, szellemi irányzat békésen fér meg egymás mellett. Amikor a belső konfliktusok elsimulhatnak. Én hiszek abban, hogy esztétikai érték nem ott van, ahol egyesek maguknak kisajátítják. Az esztétikai érték mindenütt ott van, ahol a humánumot segíti fölerősödni. Az esztétikai érték soha nem választható el az etikai értéktől - e kérdés körül dúl éles vita korunkban. Meggyőződésem, hogy ami ma itt zajlik, az etikai probléma és etikai vita.

Hogyan értékeli a 2004. december 5-ei népszavazás eredményét?

- A választás előtt néhányan - erdélyi, magyarországi értelmiségiek - kértük az anyaország szavazó polgárait, hogy szavazzanak igennel az erdélyi magyarság óhajára. Ez nem történt meg, és nyilvánvaló, hogy döbbenetet, szomorúságot, néhány helyen kétségbeesettséget keltett Erdélyben. Az eredménytelenség semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezután folyamatosan a döbbenet, a keserűség, a vád és a panasz hangulatában fogunk élni és dolgozni. A történteket én sem tekintem olyan nemzeti tragédiának, mint ahogy bizonyos körökben fölnövesztették. Nem szabad azokat a tömegeket, amelyek nem tanultak magyar történelmet abban a hitben tartani, hogy pontosan olyan súlyos nemzeti sérelem, országvesztés ért bennünket magyarokat, mint 1920-ban.

Milyennek látja a magyar-román megbékélés jövőjét a marosvásárhelyi pogrom 15. évfordulóján, tekintettel arra, hogy újabb és újabb magyarverésekről érkeznek friss hírek Erdélyből.

- Tizenöt év alatt komoly változás következett be a román politikai erők arányában. A liberális, demokrata értelmiségiek csoportja - amely nagyon vékony és kezdetleges, zsenge volt 1990-ben, mára megerősödött. Olyan párt került a parlamentbe, amely - az uniós csatlakozás reményében, és annak érdekében, hogy magatartásával becsületet szerezzen magának Európa előtt - több engedmény megtételére hajlamos. Ez nekünk nagyon fontos, mert az eddig megszavazott jogok gyakorlati alkalmazását teszi - ha nem is teljes egészében - lehetővé. A tömeghangulat javulásáról beszélhetünk Marosvásárhelyt is. Ebből azonban nem következik, hogy előjogaik elveszítésének rémével alkalomadtán ne lehetne riogatni, megvadítani a román tömegeket...

Föltételezem, hogy a mostani kolozsvári események nem hasonlítanak a ‘90-es márciusi programra, melyet tulajdonképpen a katonai körökön belül újonnan életre keltett titkosrendőrségi segédlettel szerveztek meg - félrevezetve, biztatva a román paraszti tömegeket, amint ez közismert.

Ami Kolozsvárott történik, az hasonlatos a Vajdaságban történtekhez. Az ottani példát próbálják kolozsvári sovén körök megismételni: a Funar-korszak a város román lakosságának egy jelentős részét oly mértékben osztotta meg lelkileg, tudatában és emberi magatartásában, hogy ebből a kútmérgezésből most ilyen indulatok is feltörnek.

Egyetlen lehetséges megoldás létezik szerintem. A román illetékes hatóságok, az állami adminisztráció elemi kötelessége lecsapni mindazokra, akik ilyen garázdaságra vetemednek.

Milyen kéziratok fekszenek íróasztalán?

- Sok mindenen kellene dolgoznom, de a gyógyítás, a gyógyulás feladatai lekötik az embernek nemcsak a napjait, hanem az éjszakáit is. Nemcsak a szabad óráit, hanem az álmait is... Ezek az álmok nem csupán nehezek; ennél zordabb jelzőt kellene keresni, de ezt most nem találom, ezért nem is mondom.

Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu