A szobor-költő

Melocco Miklós hetvenéves

Ha munkáit látom, (Ady, Mátyás király, Földművesek stb.) a poézis erős és gyöngéd hatalma jut eszembe. A millenniumi évben azt felelte kérdésemre: "A szobrok mindennél csöndesebbek." A művészet természetét a metafizika határozza meg; túl a valóság tapintható-látható határain a lényeg, amely kezdettől így él a művészetben: "Midőn a világegyetem kecsességét és pompáját figyeled, észreveszed, hogy ez a világegyetem egy szépséges énekhez hasonlít." Nem szabadul a szemlélő ettől a régi-régi szentenciától, ha a hetvenéves mester szobrainál elmélkedik, visszapillant a történelemre és előre - a kiszámíthatatlan jövőbe. Melocco Miklós sok gyötrelmet élt át, mégis művészetében ezt az előretekintést fel nem adja.

Néhány napja a Dunán túl: Párkány folyópartján álltam, s immár ki tudja hányadszor, Kölcsey szavait ismételgettem, látva a művész emlékszobrát az alkonyatban ragyogni az esztergomi vár északi bástyáján. Már elmerült a nap túl a láthatáron, amikor olasz szemnek a crepuscolo - a mélyebb alkony mindent megszelídítő fényei vonják glóriába a világot -, ekkor kezdett igazán élni a hatalmas ív, az istváni alak, amely - a mester bevallása szerint - mózesi ihletettségű.

Az itáliai származású család jubiláló fia bibliai, magyar történelmi kapcsolatok szép-tükrében láttatja a valóságot, nem illúziót kelt, hanem a szépség esztétikája szerint nemes, önvizsgálatra indító gondolatokat támaszt. Hogy is tartja az ágostoni fonalon járó "elemző": "A szubsztanciában jóság és szépség azonos." A tárgy jósága: az anyag élete. Könnye: az emlékezet...

Az apa: Melocco János lapunk munkatársa volt, 1951-ben kommunista vádak áldozata lett: kivégezték. A fiú néhány éve a szobát kereste szerkesztőségünkben, ahol édesapja, a soknyelvű, művelt újságíró rótta sorait. Csöndben álltam mögötte. Emlékezett. Eszménye, a gótika arányokkal, fényekkel vezeti, hite az európaiságban, magyar valóságban krisztusi lendülettel. Hitelessége a tehetsége egy művészetközömbös világban. Azt érzi, amit több mint egy évtizede ekként mondott ki: "A művészetnek minden komolyabb ága olyan bajban van, hogy nem fog életben maradni..."

Melocco Miklós dacol a kor érzéketlenségében a kiüresedő emberrel. Mi mást tehetne egy igazi művész, mi mást mondhatna-érezhetne, mint maga a költő a szobrászat-építészet ihletében kimondott: "Nincs tehetetlen kő, ha értelem / veszi munkába! Szárnyal, énekel / minden atom és mind a négy elem: / a föld, a tűz, a víz, a levegő, / melyek szövetségéből a falat / építették, hogy imádság legyen / a Lélekről tanúskodó anyag." (Csanád Béla)

Így éljen még számtalan évet a hetvenéves szobrászművész, legyen kenyere a jóság, a szépség, a rendíthetetlen hűség. Benső látását nem nélkülözheti a nemzet.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu