Szabó Ferenc SJ

"Veletek vagyok..."

Egyházunk jövőjéről

A konklávéra öszszegyűlt bíborosok bizonyára megszívlelik II. János Pál figyelmeztetését, amelyet a 2003-ban megjelent Római triptichon című költői írásában nekik szánt Michelangelo Utolsó ítéletéről elmélkedve: "...halálomat követően... / Kell, hogy szóljon majd hozzájuk Michelangelo látomása. / ťCon-claveŤ: közös gondoskodás a kulcsok, az Ország kulcsainak örökségéről..." Az utolsó ítéleten minden áttetsző lesz: a történelem, a lelkiismeretek; az ítélőbíró szeme mindent átlát - gondoljanak félelmetes felelősségükre.

Ma még nem ismerhetjük a pápaválasztás kimenetelét. Akik hisznek, vallják azt, hogy a Szentlélek vezérli ilyen fontos döntésekben a választó bíborosokat, akik a világtól elzárva, titoktartásra kötelezve őszintén igyekeznek úgy dönteni, ahogy az a legjobb lesz az egyház jövője szempontjából.

Szegény és szolgáló egyház - ez volt a II. vatikáni zsinat atyáinak és pápáinak eszménye. II. János Pál is - 1978. október 22-én, ünnepélyes beiktatási miséjén mondott híres homíliájában - így fohászkodott: "Péter új utóda a római püspöki székben forrón, alázatosan és bizalommal így imádkozik ma: Krisztus! Add, hogy teljesen a te egyetlen hatalmad szolgájává váljak, és az legyek! A te szelíd hatalmad szolgája! A te elmúlást nem ismerő hatalmad szolgája! Engedd, hadd legyek szolga! Még több - szolgáid szolgája!"

Valóban, a zsinat pápáitól kezdve a katolikus egyház - a Krisztusban hívők közössége - tudatosította magáról, hogy a Szentháromság szeretetközösségéből forrásozó szeretetközösség (koinónia, kommúnió); a pápák nem uralkodnak, hanem szolgálják ezt a közösséget. Minden ezért az isteni életért van: az intézmény, a jogi keret, a látható társasághoz szükséges központi szervek. Más kérdés az - mivel az egyház bűnös tagokból áll -, hogy ez miként valósul meg a gyakorlatban. Maga a zsinat tanítja: "A bűnösöket is magában foglaló egyház (...) egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul, ezért szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja. (...) Megerősíti azonban a föltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és az ő misztériumát - jóllehet árnyékszerűen, mégis - hűségesen kinyilvánítsa a világnak, míg végezetül teljes világosságában megmutatkozik." (Lumen gentium, 8.)

Aki nem hiszi vagy nem tudatosítja ezt az alapvető egyháztani szemléletet, nem értheti az egyház és a pápaság történetét. Vannak, akik csak az árnyoldalakat, egy-egy pápai szolgálat esetleges hiányosságait, az egyházi vezetők mulasztásait látják, hangoztatják, és nem veszik észre, hogy az egyház, Krisztus Teste, Isten újszövetségi népe - a lelkek üdvösségét és az emberiség egységesülését szolgálja - a júdások mellett szentekkel és vértanúkkal jelzi a történelemben jelen lévő és ható Misztériumot. Aki szereti az egyházat - mint a kamaszfiú, aki kezdi látni édesanyja hibáit is, de továbbra is szerető tisztelettel tekint fel rá -, annak fájnak a hívők, egyháziak körében tapasztalható, botrányt okozó bűnök, de nem ezeket szellőzteti, nem másokra mutogat, hanem ő maga igyekszik hitelesebb keresztény életet élni, és így tanúskodni Krisztusról a nem hívők előtt.

Mi, hívők reméljük, hogy az új pápa, ugyanúgy, mint közvetlen elődei, igyekszik megvalósítani a zsinati "aggiornamentót", a helyes korszerűsödést. Változó és válsággal terhes világunkban egyházunk sem marad érintetlen, és így vagy úgy az emberi tényezők kerülnek felszínre. A kontesztálók gyakran hangoztatták, hogy a római centralizmust meg kellene reformálni, hogy a kollegialitást, a püspökök és a helyi püspökkari konferenciák feladatát a zsinat szándékai szerint kellene gyakorolni (püspöki szinódusok, püspöki kinevezések), a világi híveknek fokozottabb szerepet kellene juttatni az egyház életében (mert a klerikalizmus még sokfelé eleven stb.). Kétségtelen, hogy ezeken a területeken sok a tennivaló. De ne feledjük, hogy mindez nemcsak a pápától vagy a római Kúriától függ, hanem az egyház minden tagjától. Igaz mindez az ökumenizmusra is, amely szívügye volt VI. Pálnak és II. János Pálnak. A szeretet párbeszéde elkezdődött, folyik a vegyes bizottságok teológiai párbeszéde, amely jelentős eredményeket hozott, de még sok a teendő. Végül is a kontesztálóknak és a katolikus, nem katolikus keresztényeknek egyaránt ügyelniük kell az ökumenizmus lelkére: ez az ima és a megtérés. Ha a keresztények és egyházaik valóban megtérnek Krisztushoz, ha ő lesz a Központ és a Cél, ahogy VI. Pál hirdette a zsinat második ülésszakának megnyitásakor, akkor majd a Lélek erejében lépve előre, a jövőben megtalálhatjuk az egységet Benne. Nem kendőzve a jogos kritikákat, minden hívőnek - igazi egyházszeretettől vezérelve - arra kell törekednie, hogy hiteles keresztény legyen, Krisztus igazi tanúja az ő Lelke erejében, mert csak így valósulhat meg az egység, és így lesz hiteles a keresztények tanúságtétele a hitetlen világ előtt.

Yves Congar domonkos teológus (élete végén bíboros), akinek oly fontos szerepe volt a zsinati egyháztan előkészítésében és megfogalmazásában, 1969-ben egy új előszóval kiadta korábbi (1950-es), annak idején a hivatalos egyházi fórumok által bírált könyvét: Igazi és hamis reformok az egyházban. A következőket írta a zsinati aggiornamentóról: most már arról van szó, hogy "újragondoljuk és újrafogalmazzuk a keresztény valóságokat, válaszolva arra a kontesztálásra, amely attól a világtól jön, amelynek középpontja és ura az ember. A problémák ma radikálisak. (...) A válaszoknak is gyökereseknek kell lenniük. Ma azt követelik, hogy az aggiornamento, a zsinati korszerűsödés ne szorítkozzék az egyházi élet formáinak korszerűsítésére, hanem ezen túl nyúljon vissza az evangéliumi forrásokhoz: az egyház találjon új létmódot és kifejezésmódot, és kötelezze el magát, hogy így válaszolhasson a világ evangéliumi szolgálatának követelményeire. A lelkipásztori aggiornamentónak egészen eddig kell elmennie." A mai emberekkel nem egy bizonyos semleges térben találkozhat a klerikusok egyháza, hanem az e világi tevékenységekben, a szekularizált közéletben; így lesz az Evangélium - a keresztények révén - kovász a társadalomban.

"Maradj velünk!" - kérjük Urunkat a pápa utolsó húsvéti üzenete mottójával, ahogy az emmauszi tanítványok kérlelték a titokzatos Zarándokot, a feltámadt Krisztust. Ő maga ígérte: "Veletek vagyok a világ végezetéig" (Mt 28,20). Ez a hit reménységünk alapja. Istennek az örök haza felé tartó népe - leendő új pápájával - ezzel a hittel vándorol a történelemben.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu