Pásztorlelkű bölcsek évezrede?

Jókai Anna: Tudás és hit egy tőről fakadnak

Mindannyian emlékszünk arra a mítoszra, amely Európa születéséről szól. Europé, a világszép föníciai királylány szerelembe esett Zeusszal, aki bika képében látogatta meg, és ebből a nászból lettek Európa első nagy királyai és tudósai. Ha a mai Európát nézzük és magunk elé képzeljük a mítosz legendás, harmatos lányalakját, akkor sok minden jut eszünkbe Európáról, csak ez nem. A mai Európa inkább egy többszörösen elvált, enervált, imitt-amott lila pöttyös, öregecskedő hölgy benyomását kelti bennünk - és itt jó helyen van a jelző -, akit megerőszakolt az aranyborjú. Ebből a nászból pedig nem nagy tudósok és nem nagy királyok születnek, hanem sok-sok kicsi bróker, akik elárasztják a világot.

Sír az Isten, s nekünk ágaskodnunk kell, hogy letöröljük a könnyét

Jókai Anna elevenítette fel ezt a mítoszt azon az előadáson, amelyet nemrég szervezett a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola. A Kossuth-díjas írónő - aki a múlt év végén vehette át Prima Primissima közönségdíját - vallja: nem adta fel soha azt a gyereket, aki eszmélése óta benne van, s az sem véletlen, hogy éppen Magyarországra születtünk. Itt kell valamit csinálnunk, hogy élhető legyen az élet, s hogy ne váljon valóra a jóslat, miszerint a század végére hét és fél millióra csökken a magyarság lélekszáma.

Tágra nyílt szemű gimnazisták és felső tagozatosok hallgatták pisszenés nélkül az írónőt, aki az életéről beszélt az alkalmi díszlet előtt: egy nyitott könyv sziluettjének közepe szívet formázott, égő gyertyával. E díszletelem szimbolikája többünknek azt üzente: szívvel, szeretettel kell írni, mert csak így hiteles a szó, s a fény, amelyet szavai által tovább ad az alkotó - akár mikrofon előtt állva, akár kötetekbe sűrítve -, másoknak is világosságot jelenthet. A gyertyaláng pedig sok-sok további apró gyertyát lobbanthat lángra.

Az írónő, akinek életére "ráült" a névazonosság, nincs rokonságban Jókai Mórral. Elemista korában fejéhez is vágták: "Akit úgy hívnak, hogy Jókai, az vagy húzza meg magát, vagy pedig legyen mindenből az első." Diákként megpróbálta ez utóbbit, s íróasztal helyett egy gyúródeszkán gyakorolta a szép írást, s tizenöt-tizenhat évesen ő is lázadó kamaszként élt. Bálba vágyott; hosszú ruhára, holdvilágra, udvarlókra, de ehelyett a Rákosi-diktatúra csasztuskaáradatával és álközösségi megmozdulásokkal szembesült, amelyeket szívből utált. Bár jelesre érettségizett, káderlapja miatt nem vették fel az egyetemre, ám később, 1956-ban mégis sikerült bekerülnie.

Mint mondta: megtapasztalta a szegénységet is. Öt éven át betegek, öregek, kitaszítottak között dolgozott, de a katedra, az iskola volt az igazi világa.

- Az ember élete során sok árulóval találkozik - jegyezte meg. - Rossz kölkökkel én is szembe találtam magamat, de egyik sem árult el. Én igazán híve vagyok a szabadságnak. Soha életemben nem fegyelmeztem gyereket embertelen módszerekkel, de azt sem gondolom, hogy a gyeplőt a lovak közé kell dobni. Mindenben a mérték volna a fontos; ismerni azt a gyereket, azt a szülőt, és aszerint hozni meg a döntéseinket. Nem pedig kijelenteni valamit, hogy erről vagy arról nem szabad, hogy tudjon a szülő. A döntést rá kell bízni a jó tanárokra.

Jókai Anna arra is utalt: ma az a trend, hogy ki kell élvezni az életet, s olcsó karriert kell csinálni. Ha viszont semmi másban nem bíznak a fiatalok, mint a matériában, amit meg lehet érinteni, akkor értelmetlen a lét. Elferdült agyú okosok ugyan azt próbálják hirdetni, hogy a tudás szemben áll a transzcendenssel, és ha találkoznak is egy-egy képzett, hívő emberrel, csak legyintenek: okos ember, de hisz. Pedig a tudás és a hit nem egymás ellenségei; egy tőről fakadnak. Einsteint idézte, aki egyszer azt válaszolta a terveiről faggatózó riporternek: most azon töpreng, vajon volt-e választása Istennek, mielőtt megteremtette a világot. De megemlítette Freund Tamást, a Bolyai-díjas agykutatót, aki hívőként teszi a dolgát, s Papp Lajos profeszszort, ki imával kezd minden operációt.

Az írónő nem kis éllel beszélt a kígyószívűekről, a rideg-hideg érzelemvilágúakról, akiknek az életét szabadság helyett a szabadosság irányítja, s a sokak szellemi nívóját kifejező Mónika- és Balázs-show-ról. Meg arról, hogy a világ sok mindenre mond nemet, amire igent kellene mondani. Ezért aztán sír az Isten, s nekünk ágaskodnunk kell, hogy letöröljük a könnyét. Mert a világ rajtunk, embereken áll, és a harmadik évezred a pásztorlelkű bölcseké lesz. Vagy azok leszünk, vagy hagyjuk, hogy tovább sírjon az Isten.

Szó esett a szerelemről is, Isten legbámulatosabb bölcsességéről, amit lealacsonyít a társadalom. Mivé lesz a szerelem, a test és a lélek izzása, ha a promiszkuitást, s az érzelem nélküli szexualitást hangsúlyozzák? Nem a szerelmet kell megtagadni - hangsúlyozta az írónő, hanem a szerelem nélküli pótlékot, és akkor talán több lesz az újszülött, s megmarad e nehéz sorsú, de sokra hivatott nemzet.

Az Európai Unióról mint gazdasági érdekszövetségről esett szó, és a luciferi globalizációról alkotott nézeteit sem rejtette véka alá az előadó, aki Vörösmartyval hiszi: lesz még ünnep a világon, ám ez nem az az idő.

- Ahhoz, hogy a felvázolt trend megváltozzon, a döntéshozóknak éppúgy sokat kell tenniük, mint a szülőknek és a pedagógusoknak. Akik hisznek, azoknak talán könynyebb a dolguk, hiszen aktív kapcsolatban vannak a transzcendens világgal, s etalonuk a Szentírás. De mi van, mi lesz azokkal, akikben nem él a hit? - kérdeztük Jókai Annát.

- Ez egy nagyon nagy kérdés. A Ne féljetek! című regényemben a hősnő lánya is megjegyzi, majd felteszi a kérdést: neked könnyű, mert neked van határozott hitrendszered, de mit teszel azzal, aki egyáltalán nem hisz? Abban mi a vigaszod? Azt feleli a főszereplő, hogy az ő számára nekem vigaszom nincsen. Én ebben túlságosan sarkítottan fogalmazok, mert az emberi élet, ha nincs behelyezve egy nagy összefüggésbe, akkor önmagában - bármi is történik -, kudarcosnak tűnik, hiszen a végét a megsemmisülés jelenti. Én hiszem: eljut ide a világ, és minden ember rájön majd erre. Nekem természetesen az a pedagóguseszményem, akinek minderről van fogalma, és felkínálja ezt az ismeretet. Nagyon sok olyan embert is ismerek, aki viszont minden igyekezete ellenére sem képes szabadulni a matériától, s mégis tud szeretetteljesen viselkedni. Megvallják, hogy materialisták, de bejárnak sérült emberek közé, hogy segíthessenek. Rájuk azt szoktam mondani: nem tudják még magukról, hogy hívők. Én ugyanis a tetteiről mérem le az embert. De ismerek olyanokat is, akik szent idézetekkel kelnek és fekszenek, ugyanakkor nem jó emberek.A hívőknek üzenetként azt mondanám: a hit mellé legyen bizonyosságuk, legyen tudásuk is arról, hogy létezik egy felettünk, egy bennünk lévő valóság. A hitetleneknek pedig azt: részvétem. Őszinte részvétem.

Lőrincz Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu